Orbán beszél, ha másokat hallunk is
A Fidesz – és Orbán Viktor – udvartartásának második tagja ragadtatta magát rövid időn belül egy feltűnő közlemény megjelentetésére. Néhány nappal azután, hogy Schmidt Mária – a történelemtudomány pártbéli letéteményese – nyílt levelet írt a brit kormányfőnek, most a kultúrpolitika központi alakja, Demeter Szilárd fejtette ki álláspontját. Sok hasonlóság van a két – egyébként teljesen eltérő tematikájú – megszólalás között, s röviden azt is kérdezhetnénk, hogy itt mindenki megbolondult? A látszat valóban erre utal, de feltehetően mégsem erről van szó.
A Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjét egy ellenzéki kampánydal késztetett véleményének kifejtésére. Ebben a klipben látható sok művész, akiket Demeter Szilárd kötelességének érez figyelmeztetni, hogy rossz lóra tettek. Szerinte ugyanis „a kommunistákba oltott liberálisok utóvéd-csapata” a Fidesz kormányzása idején szabadságban élhetett, ám ha bekövetkezik a kormányváltás – amelyre a dal is felszólít –, akkor számukra „az lesz a pokol”. „Felfalják őket a saját kineveltjeik, akik ugyancsak egymásnak akarják adni az ösztöndíjakat, zsíros állásokat, miegymást” – írja a mindent tudó és mindent előre látó szerző.
Tulajdonképpen a dolog szót sem érdemelne. Az irodalmi élet sok neves és valóban figyelmet érdemlő személyisége hívta fel már a figyelmet korábban is arra, hogy Demeter Szilárd egy senki. Akkor is, ha már hozzá „telepítették” az irodalmat, a könnyűzenét és részben a könyvkultúrát is. Akkor is, ha múzeumot igazgat és irányít, nála van a fordítás támogatása, az irodalmi import-export, a Kárpát-medencei irodalmi eszközpark, az ifjúsági- és gyerekirodalom, a könyvközpont és a hangoskönyvpiac fejlesztése. Csakhogy ez az illető majdnem két éve kiírta magát az emberek, a humanisták köréből. Akkor, amikor a holokausztot relativizáló írásában a magyarokat a gázkamrákban elpusztított zsidókhoz, míg a zsidó származású Soros Györgyöt Hitlerhez hasonlította. S bár a tiltakozás hatására visszavonta írását, ám nem tudta meg nem történtté tenni. A posztjain pedig megmaradhatott.
Mint most is tapasztalható, időről-időre szükségesnek tartja, hogy állásfoglalásait megossza a szélesebb nyilvánossággal. Akárcsak Schmidt Mária, akinek a brit kormányfőhöz intézett „nyílt levelével” a napokban már többször is részletesen foglalkoztunk. Most csak azért említjük ismét, mert úgy gondoljuk, az nem lehet véletlen, hogy ez a két, érdemeinél messze magasabbra taksált személyiség ilyesfajta irományokkal jelentkezett. Ráadásul olyan periférikus jelenségekhez fűztek megjegyzéseket, amelyek nélkülük aligha kerülnének a hatalom figyelmének középpontjába.
Schmidt Mária a múlt heti magyar-angol futballmérkőzést kísérő események miatt érezte úgy, hogy – akár a történelmi tényeket is meghamisítva – ki kell oktatnia Boris Johnsont. Demeter Szilárdot pedig egy klip háborította fel, mert szerepelnek benne olyan művészek és közéleti emberek, akik a jelek szerint abban bíznak, hogy a jövő évi választás után jelentős változások következnek. Magyarul: kormányváltás lesz.
Azt leszögezhetjük, hogy megszólalásuk teljesen szükségtelen volt. Ha nem teszik közzé véleményüket, a világ akkor is haladt volna a maga útján, mint ahogy írásaik megjelenése nyomán sem történt semmi. Az pedig, hogy sokan felháborodtak állásfoglalásuk nyomán, kiszámítható volt. Meglehet, ez is lehetett egyik céljuk. Amíg a normálisan gondolkodó emberek velük foglalkoznak, addig sem figyelnek másra. Például az újabb kormányzati lépésekre, korrupcióra, törvénytelenségekre, a barátok és ismerősök helyzetbe hozására.
A figyelem elterelése mellett, lehettek persze egyéni céljaik is. Egy jó kis kommunistázással (Demeter), vagy a múlt meghamisításával (Schmidt) esetleg jó pontokat remélhettek a vezértől. Bizonyíthatták, hogy rájuk mindig lehet számítani, még ha látszólag pimf ügyekről van is szó, ők fölemelik szavukat, helyre tesznek bárkit és bármit, bármikor.
A kormánypárti médiában gyakran megszólalnak a miniszterelnök megmondóemberei. Vannak jó néhányan és mindig teljesítik kötelességüket. Általában arra használják őket, hogy elismételgessék, amit a vezér egyszer már elmondott, de ahhoz, hogy megrögződjön a hívek agyában, sokszor kell nyomatékosítani. Demeter és Schmidt nem tartozik ebbe a kommandóba. Őket arra használják, hogy kivételes alkalmakkor nyilvánítsanak véleményt. Például egy meccs kapcsán, ha a brit kormányfőt kell helyre tenni, vagy ha az ellenzék túlságosan nyomul, már dalban is készül a rezsim leváltására.
De ne legyenek kétségeink: az álláshalmozó és ritkábban megszólaló egyedek is azt mondják, amit Orbán Viktor szeretne. Néha helyette mondják, mert a miniszterelnök mégsem süllyedhet az ilyen pimf ügyek kommentálásának szintjére. Jönnek hát az udvarból mások, akiknek amúgy is szükségük van rá, hogy bizonyítsák hűségüket és odaadásukat, hiszen korábban már – így vagy úgy – megtévedtek.
Demeter és Schmidt beszél – s mintha Orbánt hallanánk...
