Orbán Viktor ítélete
Orbán Viktor az Iványi Gábor egyházától elvont pénzekkel éhhalálra ítélt 20 000 embert. A kötelező állami feladatok ellátásáért járó normatív támogatás megvonásával idős korú, részben fogyatékos szociális gondozottakat, hátrányos helyzetű települések hátrányos helyzetű családjait, gyermekeit ítélte nyomorra a miniszterelnök. Kegyetlen embertelenség.
Hasonlóan kegyetlen és embertelen a csaknem ezer – amúgy is messze átlag alatti jövedelemmel rendelkező – dolgozó fizetésének a megvonása. Ebben a hónapban csökkentett - mert csak ennyi jut - 75 000 Ft bérért tanítanak, ápolnak, gondoznak, hajléktalan betegeket gyógyítanak ezek a jószándékú becsületes emberek.
Iványi Gábor egyháza a MET, és karitatív szervezete, az Oltalom az ország leghátrányosabb helyzetű települései közül 14 -ben működtet bölcsődét, óvodát, általános- és középiskolát, szakmunkásképzőt. A bölcsődések, az óvodások, a tanulók, nagyrészt szegény cigány családok gyermekei. Egy Maruzsa nevű végrehajtó, aki oktatási államtitkár, az első százmillió levonását azzal indokolta, ezeknek a gyerekeknek az oktatása az állam számára nem megtérülő befektetés. A második százmillió letiltásakor annyit mondott, ha Iványi Gábor tanítani akar, szedjen tandíjat. Remélem, ezért a két mondatért el fogja nyerni méltó büntetését.
Gulyás Gergely végrehajtó, aki miniszter, azt találta mondani, azért alacsony a magyar diákok tudásszintje, mert a cigány tanulók átlagnál rosszabb tudása lehúzza azt. Ezzel az állítással igaza is lehet. DE! Ki a felelős a magyar oktatási rendszerért, aminek „termékei” az alacsonyabb tudásszintű cigány gyermekek? Csak becsléseink vannak, de ezek szerint a cigány népesség a hazai lakosság csaknem tíz százalékát teszi ki. A tíz százalék jelentős része putrikban víz, villany, gáz nélküli házakban él. Nincs fürdőszoba, nincs könyvespolc, ahol áll a kötelező iskolai irodalom, nincsenek a tananyagról szóló esti családi beszélgetések, mert a szülőknek sincs alkalmazható tudásuk. Ezek a más iskolákban már meg nem tűrt gyerekek járnak Iványi Gábor iskoláiba. Orbán Viktor beteges bosszúvágya valójában ezeket a családokat, ezeket a gyerekeket sújtja.
Nem volt ez mindig így! Annak idején a Liberális Internacionálé református alelnökét, Orbánt és feleségét az oltár előtt Iványi Gábor adta össze. Sőt, Orbánék két gyermekét is ő tartotta keresztvíz alá. Mindez Orbán számára a tagadandó múlt. A jelen az embertelen bosszúé, amiért a többi történelmi egyházhoz hasonlóan, Iványi Gábor nem állt be az Orbánt kritika nélkül éljenzők sorába.
Iványi Gábor és egyháza Orbánnal szemben egyedül maradt a hazai keresztény és keresztyén világban. Az állam által vastagon kistafírozott katolikusok és reformátusok, akik állítólag Krisztus szolgálói, mélyen hallgatnak, amikor egy másik, Krisztust szolgáló egyházat – mint a kommunista időkben – vegzál és ellehetetlenít az állam. Erdő Péter bíboros, Balog püspök, hol a keresztényi, keresztyéni szolidaritás? Ha lelkész testvérük iránt nincs is, de a MET és az Oltalom által támogatott rászoruló gyerekek és családok iránt sincs segíteni szándékozó együttérzés? Nem futná a perselypénzből néhány forint? Élelemre, füzetre, tanárok munkabérére? Püspök urak, jó példa ez a híveknek? Merthogy ilyesmik alapoznák meg a társadalmi szolidaritást.
Püspök urak! Azért van követendő példa. Az 50 000-nél több ember, aki adója egy százalékát a MET-nek ajánlotta. Vagy az az 5-6 ezer ember, aki napi adományokkal igyekszik életben tartani a szegényeket segítő egyházat és az Oltalom szervezetet. Iványi Gábor szerint ezen jólelkű emberek zömének köze sincs a hit világához. A tisztesség tehát nem hit, hanem emberség kérdése.
Herényi Károly