Orbánék beismerték, hogy az uniós pénzek egy része „ellopódott”

Föld S. Péter 2022. szeptember 20. 14:45 2022. szept. 20. 14:45

Jelen pillanatban senki nem tudja, megkapja-e Magyarország az Európai Uniótól a gazdaság működtetéséhez szükséges pénzeket. Vannak persze nyilatkozatok erről, Navracsics Tibor, területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter például kifejezetten optimista. Szerinte az EU elfogadta a magyar kormány vállalásait, már csak az van hátra, hogy teljesítsük is ezeket. Márpedig ez utóbbival nem lehet baj – mint Navracsics nyilatkozta –, a kormánynak esze ágában sincs nem teljesíteni a vállalásait, így nem lehet tehát akadálya annak, hogy Magyarország hozzájusson a hosszú ideje visszatartott mintegy 7,5 milliárd euróhoz. Az EU illetékesei mérsékelten osztják Navracsics optimizmusát.

Az szabad szemmel is jól látható, hogy nagyon sok pénzről van szó, akkora összegről, amit mi hétköznapi halandók fel sem foghatunk. Nem a mi nagyságrendünk ez, de még összgazdasági szinten is igen jelentősnek számít ennyi pénz. Ez a forrás most úgy kell a magyar kormánynak, mint egy falat kenyér, ezért a hirtelen jött, korábban nem tapasztalt együttműködési készség, a sok vállalás, amelyekre egyébiránt nem lett volna szükség, ha az EU illetékeseiben – igaz, a szükségesnél lassabban – nem érlelődött volna meg a gyanú, hogy a tőlük származó pénzek jó része magánzsebekbe vándorol, és a magyar emberek jóléte helyett Orbán Viktor csókosainak javait gyarapítja.

Ebből lett elege az Európai Bizottságnak, ezért tartották vissza a rajtunk kívül már mindenki másnak kiutalt összegeket. Az Orbán-kormány most minden eddiginél messzebb ment, igaz, egyelőre csak az ígéretek szintjén, ám a nyilatkozatok alapján elmondható, hogy szinte mindenre képesek annak érdekében, hogy megállapodjanak az egyébként folyamatosan szidalmazott Európai Bizottsággal. Ha idén már nem is, de a jövő év első felében megérkezhetnek a várva várt uniós pénzek Magyarországra.

Az egy dolog, hogy a magyar kormány szerint ez a pénz nekünk jár, más kérdés, hogy a magyar részről tett számos engedmény egyben annak is a bevallása, hogy az uniós pénzektől függ a magyar gazdaság működőképessége. Erre hivatkozva, nem emelik a pedagógusok bérét, és a háború mellett az EU-t okolják a gyenge forintért, a magas magyar inflációért, és minden másért, ami a magyar embereknek rossz.

Navracsics tehát optimista, de legalábbis, annak mutatja magát, miközben Vera Jourova, az Európai Bizottság alelnöke szerint „semmit nem alkudott ki a bizottság Magyarországgal. Nagyon alaposan alkalmazzuk a jogállamiság szabályait, hiszen fel kell mérnünk, hogy az egyes tagállamokban kellően védettek-e az uniós források a visszaélésekkel szemben. Magyarország esetében a válasz az, hogy nyilvánvalóan nem.”

Jelen állás szerint tehát továbbra is visszatartják a 3000 milliárd forintnyi eurót, de a döntés nem végleges, adtak még egy esélyt a magyar kormánynak arra, hogy „megjavuljon”. (Olyan ez, mintha a tigrissel megígértetnék, hogy leszokik a húsevésről, és a jövőben kizárólag növényi alapanyagokkal táplálkozik). Persze, mint minden, ez sem kizárt. Navracsics októberre ígéri, hogy látható jelei lesznek annak, hogy a kormány teljesíti az Európai Bizottság felé tett vállalásait. A többi között azt, hogy az uniós pénzeket átlátható módon költik el, és a közbeszerzések is transzparensek lesznek. A kormánynak november 19-ig kell írásban beszámolnia az elvégzett munkáról, utána a bizottság újra értékeli a helyzetet.

Az ügy tehát nyúlik, mint a rétestészta, és jelen pillanatban még sejteni sem lehet, hogy mikor és hogyan lesz vége. Egyelőre csak annyi biztos, hogy az Orbán-kormány ezekkel az egy évvel ezelőtt még elképzelhetetlen vállalásokkal elismerte, hogy jogosak az uniós pénzek ellopásával és a magyarországi jogállamisággal kapcsolatos aggodalmak.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom