Szolgálunk és verünk

Föld S. Péter 2023. május 5. 15:40 2023. máj. 5. 15:40

Gumibottal verték és könnygázzal fújták le a Karmelita kolostor kordonjai előtt tüntető diákokat a rendőrök szerdán. A rendőrség szerint az eljárás jogszerű, szakszerű és arányos volt. Láthattuk a kormánytól független híradókban a képeket, például azt, hogy egy 17 éves fiút közvetlen közelről könnygázzal lefújtak, gumibottal ütlegelték, és a hajánál fogva húzták. Helyszíni beszámolók szerint, amikor beráncigálták maguk közé a rendőrök, csak ennyit mondtak egymásnak: Verjétek! Ez a fiú nem gyújtogatott, nem bántotta a rendőröket, háttal állt azoknak, akik megverték. Május első vasárnapján, Anyák Napján, a Magyar Anyák akciócsoport tüntetést szervez a Karmelita kolostor elé.

A rendőrség közleménye szerint nyolc embert feljelentettek, mert arcukat maszkkal eltakarva vettek részt a jogellenes gyűlésen, további „elkövetők” beazonosítása még folyamatban van. A hivatalos szövegben arról nem esik szó, hogy bár a „szakszerű, jogszerű és arányos” intézkedés során előállított fiatalok kiskorúak voltak, sem ügyvédet nem engedtek hozzájuk, sem pedig a szüleiknek nem tették lehetővé, hogy fogva tartásuk idején találkozzanak velük.

Néhány nappal korábban Varga Judit igazságügyi miniszter – maga is háromgyermekes anya – arról beszélt, hogy Magyarország Európa legszigorúbb gyermekvédelmi törvényét készül tető alá hozni. A miniszter asszony elsősorban az LMBTQ propagandára és a gender mozgalmakra gondolt, azt a látszatot keltve, mintha a magyar gyerekeket közvetlenül fenyegetné a veszély, hogy az iskolákban nemátalakító műtétekre igyekeznek rávenni őket. A készülő „gyermekvédelmi” törvény feltehetőleg nem szól arról, szakszerű-e kiskorú gyerekeket könnygázzal lefújni és gumibottal ütlegelni, jogszerű-e őket előállítani és fogva tartani, ráadásul úgy, hogy sem ügyvéddel, sem a családjukkal nem találkozhatnak.

Érdekes módon sem a már említett Varga Judit miniszter, sem a szintén háromgyermekes édesanya, az egykor családügyi miniszterként dolgozó Novák Katalin sem szólalt meg a Karmelita kolostor előtt történtek kapcsán. Pedig az időközben Orbán Viktor kegyelméből államfővé kinevezett Novák szinte minden nyilatkozatában emlékeztet arra, hogy ő háromgyermekes édesanya, ebből a szempontból nézi a világot és Magyarországot. Legutóbb Ferenc pápa látogatása után említette édesanyai mivoltát, amikor a köztévének adott interjúban a pápának sajátkezűleg sütött és átadott stangliról is beszélt.  Úgy fogalmazott, hogy „magyar édesanyaként nem engedhetünk el senkit anélkül, hogy enni adnánk neki, ezért a szentmise után elszaladt a boltba és sütött egy stanglit, ez a vendégszeretet kifejezése volt”.

Magyar édesanyaként azt sem engedhetjük meg magunknak, hogy a gyerekeinket Orbán Viktor és Pintér Sándor megbízásából könnygázzal lefújják és megverjék. (Zárójelben azt is megemlítenénk, hogy az édesapák is szeretik a gyerekeiket, ők is fel vannak háborodva, ha bántják őket.)

Más magyar anyák, akik nem államfők, de még csak nem is igazságügyi miniszterek, tüntetést szerveznek május első vasárnapján, Anyák Napján. A demonstráció egyik szervezője, a Magyar Anyák akciócsoport honlapján a következőket közölte: „Mélységesen felháborít minket, hogy a gyerekeinket gumibottal, könnygázzal és fogvatartással bünteti a hatalom, azért, mert kiállnak az oktatási rendszer szétverése, kivéreztetése ellen. Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy bántják a gyerekeinket, ezért anyák napja alkalmából, május 7-én, vasárnap a Magyar Anyák és a Tanítanék közös szervezésében várunk minden anyát, nőt és lányt, hogy együtt kifejezzük elégedetlenségünket a fennálló rezsimmel szemben. Célunk, hogy kihangosítsuk azoknak a nőknek a hangját, akik nem kiabálhatnak, akiket elnémítanak, akik nem mernek megszólalni és kiállni önmagukért, a gyerekeikért, a jövő generációkért!”

A vasárnapi tüntetés szervezői arra kérik a résztvevőket, hogy viseljenek fehér ruhát, kezükben tartsanak egy fehér virágot, csuklójukra viszont a szerdai események miatt kössenek piros szalagot.