Tóni, Barbara és Ádám árnyékában „ünnepli” 36. születésnapját a Fidesz
Rég volt, talán igaz sem volt: 36 éve, 1988. március 30-án alakult meg a Fiatal Demokraták Szövetsége, máig ismert nevén a Fidesz. Azóta sok víz lefolyt a Dunán és az egykori alapítók feltehetőleg bottal sem piszkálnák azokat, akikké mára lettek. Születésnapi köszöntőnkben felidézzük az immár több mint egyharmad évszázad emlékezetes pillanatait, valamint bemutatjuk azt ívet, amellyel ezek az egykor liberális, harcosan ateisták mélységesen konzervatív, szélsőségesen jobboldaliakká változtak.
Tóni, Barbara és Ádám akkor még sehol sem voltak, a pedofil intézményvezető helyettesének adott kegyelmet hírből sem ismerték. Schmitt Pál még nem plagizált, Novák Katalin nem kegyelmezett, és Orbán Viktor legújabb választottja, Sulyok Tamás államfő sem nevezte filoszemitának a zsidóbútorokat és -lakást nemzetiszocialista pártirodának kérvényező édesapját.
Ahogy mondani szokták: régen minden más volt. A többségében a Bibó István Szakkollégium hallgatóiból alakult párt vezetői – köztük az örök és megbonthatatlan miniszterelnök, Orbán Viktor – nem ismertek se istent, se embert. A vallásos embereket kiröhögték, amikor az első szabad parlamentben kereszténydemokrata képviselő szólalt fel, már jött is a Fidesz soraiból a gúnyos bekiabálás: csuhások, térdre, imához!
36 évvel ezelőtt fiatalok voltak és demokratának mutatták magukat. És úgy hadartak, hogy alig értettük, amit mondtak. Ez volt a szerencséjük, és ez lett Magyarország veszte. Érdemes lett volna az apró betűs részekre is odafigyelni, mert Orbán Viktor már akkor is mondott rémes mondatokat. Például azt, hogy az idősek felélik a fiatalok jövőjét. Ma már, főleg választások közeledtével, nem győz udvarolni a nyugdíjasoknak, még a malacuknak is előre köszön, Helló Röfi, mondja, ha találkozik valamelyikkel.
Orbán Viktor a Liberális Internacionálé alelnöke volt, Kövér László szocialistának vallotta magát, Áder János (a Fidesz frakcióvezetőjeként) a határon túli magyarok szavazati joga ellen érvelt. Idővel aztán valami megváltozott. Az MDF-fel közös székház eladásából befolyó pénz eltűnt, az akkori sajtóhírek szerint Orbán papájának bányájában landolt. Az alapítók közül sokan – például Szelényi Zsuzsa, Fodor Gábor, Ungár Klára, Hegedűs István – kiléptek a pártból. – Hol a lóvé? – kérdezték Orbántól a felháborodott fideszesek. Orbán csak hebegett, habogott.
Akkoriban egy rövid időre az 5-ös számú fideszes párttagkönyv birtokosa, Bayer Zsolt is hátat fordított a Fidesznek. Ma már kevesen emlékeznek erre, és a jó „Zsoca” is igyekszik elfelejteni egykori csalódottságát. 1994 októberében írt is erről a Népszabadságban. (Merthogy ott is dolgozott, igaz, ezt sem veri mostanság nagydobra.) Tehát: „... egyre több lett a fegyveres őr, s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia-alsón. Meg a titok is egyre több lett, s a titkok számának emelkedésével párhuzamosan sűrűsödtek a fontos arcú fószerek, akikkel nem lehetett emberi szavakat váltani nőről, kajáról, piáról.”
Az is jó móka volt, de legalábbis emlékezésre érdemes, amikor 1998 augusztusában kiderült: egy Schlecht Csaba nevű Fidesz-közeli úr még 1995-ben egyetlen nap leforgása alatt 14 céget adott el egy bizonyos Kaya Ibrahim Németországban dolgozó török vendégmunkásnak. (Schlechtnek a kiárusítás után még mindig maradt két cége, ezeket egy Joszip Tot nevű horvát úr lopott útlevelével vásárolták meg). Az eladott cégeknek két közös tulajdonságuk volt: az egyik, hogy mindegyik után jelentős adó- és járulék-tartozás maradt fenn, a másik, hogy az összes cég alapítói között a Fidesz nagyágyúi – Orbán, Kövér, Stumpf, Simicska, valamint barátaik és üzletfeleik – szerepeltek.
Az sem volt piskóta, amikor Orbán Viktor, első kormánya miniszterelnökeként, arra intette a többieket, hogy „ne mi kapjuk a legtöbbet” Megúszták ezt is, mert nem volt taggyűlés. Azóta már a látszatra sem adnak, szinte mindig ők kapják a legtöbbet.
Ezek az egykor fiatal demokrata fiúk és lányok akkor érezhették meg a pénz izgalmas illatát és ízét. Beleszerettek és az érzelem viszonzásra talált. Akkor még csak kevesen sejtették, hogy a kezdeti ügyeskedéseik csupán ujjgyakorlatok a későbbi, üzemszerű lopásokhoz. Ma már nincs szükség olcsó trükkökre, mert bármit is tesznek, minden törvényes. Ők lettek ugyanis a törvény, mert ők a miniszterelnök, a házelnök, nemrég még a köztársasági elnök is ők voltak. Csak a köztársaság nincs sehol. Elhazudták azt is, mintha soha nem is lett volna.
A 2010-es választás előtt azt ígérték a magyaroknak, hogy hamarosan rá sem ismernek majd Magyarországra. Ezt az ígéretüket betartották: oktatás helyett stadionokat, kórházak helyett kisvasutat építettek. Összevesztek a fél világgal, ha rajtuk múlna, ma nem kiátkoznák, hanem behívnák az oroszokat. Számukra már nem Moszkva az elnyomó, hanem Brüsszel, nem Putyin a fő ellenség, hanem egykori jótevőjük, az őket annak idején mentorként segítő Soros György.
1990-ben, az első, független parlament alakuló ülésén az akkor még fiatal fideszesek minden képviselőtársuk padjára egy-egy narancsot tettek. Azóta a narancs megrohadt, gyomor kell hozzá, hogy kedvelje az ember.
