Újraindított sikerhajsza – néhány gondolat a jövő évi költségvetésről

A „2022. évi költségvetés Magyarország újraindításának költségvetése”[1] – olvasható az előterjesztés indoklásában. S ugyanitt: a cél az, „…hogy olyan lendületet adjunk a magyar gazdaságnak, amivel 2030-ra Magyarország az Európai Unió öt legsikeresebb országa közé emelkedhet, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni.”[2] E rendkívül ambiciózus törekvéssel csak egyetérteni lehet. Ám a teljesülésének van néhány, nem lekicsinyelhető bökkenője.

Mert miről is lenne szó?

Ha a fejlettséget az egy főre jutó bruttó hazai termékkel mérjük, akkor a 2018-as adatok szerint (a 2019. éviek még előzetesek) Magyarország az unióban a 22. helyen állt; az első ötöt Luxemburg, Írország, Hollandia, Svédország és Németország töltötte be. A németek az ötödik helyen álltak, tehát 2030-ra minimum őket kellene kilőni a mostani felhozatalból. Náluk több mint húszezer dollárral nagyobb az egy főre eső GDP, mint nálunk. Becslésem szerint, ha mi megtáltosodnánk és 2021-től évi hat százalékkal növekednénk, a németek pedig csak évi 1,5 százalékkal, az évtized végéig még mindig mögöttük maradnánk. (Pedig ez jóval nagyobb növekedési ütemkülönbség lenne, mint az a két százalékpont, aminek a fenntartását Orbán Viktor szükségesnek tartja.)

A növekedési feltételekben akadnak egyéb problémák is.

– Az egy főre jutó egészségügyi kiadások tekintetében 2018-ban az unió hátsó fertályában kullogtunk, a 22. helyet tudtuk megcsípni. A németeknél ez a mutató majdnem háromszor akkora volt, mint nálunk.

– Az egy főre jutó K+F alapján 2018-ban az unió 18. helyén álltunk; a németek több mint három és félszer többet fordítottak fajlagosan e fontos növekedési hajtóerőre.

– A felsőfokú oktatásban résztvevők népességen belüli arányát nézve, az unió 25. helyét foglaltuk el 2018-ban. Ez a ráta Németországban harminc százalékkal jobb volt, és az utóbbi években még emelkedett is – nálunk viszont csökkent.

– Ha az életminőséget a születéskor várható átlagos élettartammal mérjük, akkor is nagy a lemaradásunk. Az unióban 2018-ban a 24-dikek voltunk 76,2 évvel, szemben a németek 81,1 esztendejével. De az életminőségre következtethetünk abból is, hogy az ezer lakosra jutó személygépkocsik száma 2018-ban az unióban csak Lettországban és Romániában volt kevesebb a nálunk mértnél. A németek adata több mint másfélszeresét tette ki a mienkének.
​
A felsorolt néhány szám talán meggyőzi e sorok olvasóját arról, micsoda gigantikus programot tűzött ki 2030-ra Orbán Viktor, aki ezt az utolérési célt 2019 februárjában adta elő a nyilvánosságban. Elképzelése talán akkor lenne megvalósítható, ha a „rothadó, halódó” Nyugatra és az életerős, felemelkedő Keletre vonatkozó víziója is bejönne, s minket a jó keleti szél az Európai Unió élvonalába repítene. Igaz, Keletről eddig csak néhány nagyprojektet tudhatunk magunk mögött: Paks II., Budapest-Belgrád vasútépítés, a Fudan Egyetem részlegének Budapestre telepítése (alsó értéken számítva ezek hozzávetőleg 4750 milliárd forintos hitelből készülnek el + kamat +drágulási faktorok!), de jöhetnek még újabbak is.

Ám, ha az unió gazdag országai, a nettó befizetők lerohadnak, mi miből fogunk Kelet felé törleszteni? Valószínű, eddig talán nem kellene elmennünk Utópiában, amikor vannak előttünk sokkal közelebbi megoldandó kérdések is. A 2022-es költségvetés kapcsán rögtön az,

miért nevezte el ezt a kormány az újraindítás költségvetésének.

 Az újraindítás a magyar nyelvben azt jelenti, hogy valamit, ami leállt, újra mozgásba hozzuk. A magyar gazdaság nagy része a tavaly márciusi korlátozások nyomán valóban lefagyott, az előző negyedévhez képest a GDP 14,5 százalékkal esett, de a III. és a IV. negyedévben már emelkedett a teljesítmény, és ez folytatódott 2021 első három hónapjában is – negyedéves alapon számolva.

Igaz, idén is voltak korlátozások, de senki nem jósol erre az évre visszaesést, noha bizonyos szolgáltatások időlegesen tényleg nem működhettek. Már a második járványhullámkor is az volt a kormány üzenete, hogy megőrizzük a gazdaság működőképességét. Ez év februárjában pedig – nagyjából a harmadik hullámban – teleplakátolták az országot az „Újraindítjuk a gazdaságot” szlogen hirdetésével. Mindezek után és az idei, a kormány által várt négy százalék fölötti növekedést követően, miféle, 2022-re szóló újranyitási tervről szónokol a kormányzati kommunikáció? Vagy odafent bolondultak meg, vagy/és a föntiek az országlakókat tekintik gyengeelméjűeknek és memóriazavarosoknak.

Arról nem is szólva, hogy a gazdaság-újraindítási akciótervet sehol sem mutatták be. Olyan értelemben nem, hogy vázolták volna, mi teszi szükségessé az újabb akciótervet, mit akarnak vele elérni, a célok elérése érdekében milyen intézkedéseket hoznak, és azoknak milyen gazdasági, társadalmi hatásuk lesz. Sőt – és ezt is a kormány figyelmébe ajánlom –, már az idei költségvetés kikényszerülő módosításakor megtörtént a tavaly felállított gazdaságvédelmi alap átkeresztelése gazdaság-újraindítási alapra. Nem véletlen, hogy a 2021-es költségvetés-módosítás előterjesztésében is a gazdaság már megtörtént újraindításáról szóltak. Így például: „…a gazdaság újraindítására, a munkahelyek védelmére a vészhelyzet alatt jelentős, kormányrendeleti szintű döntések születtek a 2021. évi költségvetési törvényt érintően”[3]. S ugyanitt ezzel indokolják a tavaly elfogadott 2,9 százalékos GDP-arányos hiány több mint két és félszeresére emelését: „…a kormány által a tavalyi évben és idén már meghozott a járvány elleni és a gazdaság újraindítását segítő döntések következtében a 2021. évre 7,5 százalékos GDP arányos uniós módszertan szerinti hiánycél prognosztizálható”[4] (kiemelés tőlem – PMZ).

Mindezek ismeretében, számomra legalábbis érthetetlen a 2022-es költségvetésben olvasható szöveg: „A gazdaság-újraindítási akcióterv elemei hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar gazdaság… minél rövidebb idő alatt visszatérjen a dinamikus növekedési pályára”[5] (kiemelés tőlem – PMZ). Hol vagyunk, ha nem itt? S miért gondolja a kormány, hogy ez csak neki, az ő döntéseinek köszönhető? Európa legnyitottabb országában nem számít a külső konjunktúra alakulása és az uniós pénzek beáramlása?

A nagy fogadkozások mellett, a gazdaság újabb újraindításához felsorolt, 2022-ben alkalmazni szándékozott új eszközök hihetetlenül vérszegények. Az eszköztárat csak úgy tudták felduzzasztani, hogy a korábbi intézkedéseket is újra felsorolták. Ami valóban félig-meddig új döntés, az a következő:

– 2022. július 1-jétől csökkennek a munkáltatói bérterhek, és munkanélküliek alkalmazása esetén a vállalkozók adókedvezményeket kapnak.

– A kkv-knál kibővül a fejlesztési adókedvezmény (ez egy korábbi döntés harmadik lépcsője).

– 2022-től szélesítik az agrárkár-enyhítési alapot.

– 2021-ben döntött már a kormány a beruházási alap felállításáról, ezúttal ennek összegét emelték meg több mint 430 milliárd forinttal. A törvénytervezet ezt speciális tartalékalapnak nevezi, ami beruházások előkészítésére és megvalósítására szolgál – a minisztériumokon keresztül. A konstrukcióját gyaníthatóan azért találták ki, mert így a minisztériumok takarásában nem, vagy nehezen lesz kimutatható, hogy milyen típusú fejlesztésekre folynak ki pénzek. Ez sem vadonatúj döntés, amit a törvénytervezet is megerősít és egyben tájékoztat is arról, hogy miféle beruházásokról lesz szó, eszerint „…a beruházási alap előirányzat terhére 2022-ben folytatódnak az oktatási, egészségügyi, közlekedési, kulturális-, szabadidő és sport, turizmusfejlesztési, egyházi, illetve környezetvédelem területén elkezdett beruházások.”[6]

A felsorolt néhány százmilliárd forintra becsülhető döntésekkel szemben a 7308 milliárd forintra taksált 2022-es gazdaság-újraindítási akcióterv (a GDP 13 százaléka) úgy jött ki, hogy egy sor tételt összegereblyéztek a költségvetésben. Ám a bemutatott táblázat elemei nemcsak túl tarkák (vagyis vitathatók, hogy valóban az „újraindításhoz” szükségesek-e, mint például a sportra és a kultúrára kiszignált 129 milliárd, az egyházak támogatására szolgáló 30 milliárd forint), de a költségvetés alapján kibogozhatatlanok: honnan szedték össze és kik részesülnek majd belőle. Vagyis megint olyan költségvetést fog elfogadtatni a kormány a parlamenttel, aminek a valós tartalmát jószerivel csak ő tudja beazonosítani. Pedig a költségvetések átláthatóságát vizsgáló nemzetközi felmérések már régóta elmarasztalnak bennünket. A 2019-es vizsgálat szerint messze nem értük el a megfelelés alsó határát sem, az unióban az utolsók voltunk.[7]

Az „újraindítás” újraindításának ideológiáját véleményem szerint azért hívták segítségül, hogy ezzel indokolják a fellendülőben lévő magyar gazdaság – szerintem teljesen felesleges, sőt káros – további, költségvetés felől történő élénkítését (ami a választások évében rendre elő szokott fordulni). S mentsék azt a menthetetlen, választási szempontokra tekintettel lévő politikát, aminek következtében 2022-ben csak kissé mérséklődik az államháztartás hiányrátája (ezt még a kormányellenességgel aligha vádolható Költségvetési Tanács is felrótta), az még mindig a maastrichti mérték (három százalék) majdnem kétszerese lesz. Az államadósság rátája pedig csak néhány tized százalékponttal csökken, s magasabb szintet jelez a globális válság mélypontján, 2009-ben mértnél is. Mindemellett pedig tudjuk, hogy a jegybank is növekedést támogató monetáris politikát folytat, miáltal összességében szinte biztosra vehető a gazdaság túlfűtése, s nyomában az infláció felpörgése.

Ezen a nyomvonalon haladva, nem kell 2030-ig várnunk, hogy bekerüljünk az unió öt legmagasabb inflációjú országa közé. Már ma ott vagyunk, s jövőre megcélozhatjuk a dobogó legfelsőbb fokát is. A lényeg úgyis az, hogy az élen legyünk.