Vajon kapnak majd köztársasági elnöki kegyelmet a diákok?

A vikunyát valószínűleg soha, az Eusébio-t legfeljebb egyszer-kétszer ejthettem ki a számon életemben. Hisz igazán nem tartozik a mindennapjaimhoz, hogy azzal foglalkozzam: az Argentínában, Bolíviában, Chilében és Peruban őshonos vékony testű, karcsú lábú és hosszú nyakú állat, a vikunya a tevefélék legkecsesebb tagja. Megjelenésében mindenesetre engem – elsősorban a szemük miatt – leginkább az őzikékre emlékeztet. Meg arra, hogy védelemre szorulnak. Eusébio, a 2014-ben 71 éves korában elhunyt, aranylabdás portugál labdarúgó pedig még ritkábban jár a gondolataimban, lévén nem vagyok a foci nagy barátja. Akkor sem, ha ma Magyarországon a foci igenis a hatalom része. Olyannyira nem használom ezeket a szavakat, hogy ki is kellett googliznom, mit is jelentenek. Ezért, hát mégis csak kell valamilyen magyarázatának lennie annak, hogy egyszerre előbukkantak a semmiből. Talán a védelem és hatalom. Szabad asszociációval ennyi. 

És míg a porszívózás laza rutinjában ennek a lehetőségén töprengtem, hirtelen beugrott még egy szó: kegyelem. De nem egyszerűen csak a szó jutott eszembe, hanem a formula: lesz-e kegyelem.

Arra gondoltam, na, igen, azt tudom, hogy ez miért jutott eszembe. Azt is, miért éppen most. Ezt a szót mostanában magam is többször kiejtem, leírom, használtam és használom. 

Hogy kiknek lesz-e kegyelem? Természetesen az őzikeszemű és a szépben hívő gyermekeinknek, unkáinknak.

Ma már sokan tudják, május 3-án a Miniszterelnökség épülete előtt ismét, nem először, tüntetők csaptak össze rendőrökkel. Nagyobbrészt fiatalok, diákok bontották az épületet elzáró, fölösleges, és mára nagyon is szimbolikussá vált kordont. Merthogy az számukra a hatalom elzárkózását jelenti. A felsőbbrendű hatalom különállását. Azét a hatalomét, amelyik azt mondja: „ez itt a miénk, mi itthon vagyunk, ez a mi világunk, amihez nektek, társadalmilag alacsonyabb rendű csoportoknak közötök sincs. Még a levegőnket sem szennyezhetitek be a lélegzetvételetekkel. Ti nem a mi kutyánk kölykei vagytok, tűnjetek innen, szolgáljatok és kussoljatok!” Ez pedig egy olyan világ, ahol a kérdésekre is erőszak a válasz, csakhogy az őzikeszemű fiataljaink ezt nem akarják sem elhinni, sem elfogadni.  

A Karmelita előtt történteket is ismerjük. A rendőrök előbb könnygázzal fújták le a tüntetőket, aztán többüket ki is emelték a tömegből, egyeseket pedig előállítottak. „A hírek szerint” voltak olyanok is, akiket bántalmaztak. Én csak a videókat láttam, ám annak tanúsága szerint nekem igencsak bántalmazásnak tűnt, hogy a könnygázzal arcon fújt, a kordonba kapaszkodó, átmenetileg megvakult tizenéves gyerek kezét erőszakkal fejtették le a kordonról. Vagy talán a tonfával való odacsapás egy másik fiatalra a szeretet szívből jövő megnyilvánulása volt? 

A történtek után több ember ellen is büntetőeljárás indult hivatalos személy elleni erőszak miatt, mások ellen pedig szabálysértési eljárás a gyülekezés szabályainak megsértése miatt. Azt nem az én jogom eldönteni, hogy jogszerű volt-e a rendőri intézkedés. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerint a rendőrség jogszerűen használt kényszerítőeszközt a szerdai jogellenes gyűlésen. Ugyan, mi mást is mondhatna a hatalom erőszakszervezete? 

Még szerencse, hogy a Magyar Helsinki Bizottság jogvédő és emberi jogi szervezet azonnal jogi segítséget ajánlott fel a Budai Várban tüntetők közül azoknak, akik rendőri túlkapások áldozataivá váltak. Egyben felszólította a hatóságokat, hogy szakszerűen és pártatlanul vizsgálják ki a történteket, különös figyelmet fordítva arra, hogy a rendőri intézkedéssel érintettek nagy része fiatal- vagy éppen gyermekkorú diák.

Sőt, az emberi jogok védelmére 1989-ben alapított magyarországi egyesület ennél is továbblépett, a büntetőeljárás alá vont fiatalokat arra biztatja, címezzenek kegyelmi kérvényt a köztársasági elnöknek. A kegyelmi kérvény mintapéldánya innen letölthető. 

A kérdés csak az, számíthatnak-e a diákok Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmére. Azok a diákok, akiket elsősorban a tanáraikért és a saját jövőjükért való kiállás vitt a tüntetők közé, és akik azt hihették, hogy a NER által időnként hangoztatott „a gyermekek érdeke az első” szlogen azonos az egyik legfontosabb, nemzetközi szerződésben is rögzített alapelvvel, a gyermek mindenek felett álló érdekével. 

Számíthatnak-e a diákok Novák Katalin kegyelmére, aki tavaly októberben azt posztolta: „Győr-Moson-Sopron megyében járva, az első utam Horváth Péterhez, a Nemzeti Pedagógus Kar elnökéhez vezetett, aki a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója is. Meghallgattam véleményét, tapasztalatait. Egyetértettünk: mielőbb megnyugtató megoldásra van szükség a tanárok anyagi biztonsága érdekében. Három gyermekes édesanyaként és elnökként is az a meggyőződésem, hogy motivált, megbecsült, magas szinten teljesítő pedagógusok kellenek gyerekeink biztos jövőjéhez.” Ezzel pedig kipipálhatóvá vált, hogy a köztársasági elnök meghallgatta az egyik pedagógusszervezet javaslatait. Nem mellékesen azét a pedagógusszervezetét, amelyik úgy alakult meg, hogy egyszer csak kimondták, minden állami intézményben tanító pedagógus a tagja. Akár akarja, akár nem. Akkor lassan egy éve tartottak a pedagógusok és az oktatás jövőjéért kiálló érdekképviseletek és más civilszervezetek tiltakozó akciói.

Számíthatnak-e a diákok Novák Katalin kegyelmére, akitől a Magyar Tudományos Akadémia Vezetői Kollégiuma, Közoktatási Elnöki Bizottsága, valamint Filozófiai és Történettudományok Osztálya korábbi állásfoglalásai után az MTA elnöksége is kérte a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok eredeti állásukba való visszahelyezését. Az eredmény ismert.  

Vajon számíthatnak-e a diákok Novák Katalinnak, annak a köztársasági elnöknek a kegyelmére, aki április 23-án, Tolcsván, egykori gimnáziumi tanára, Kovács Béla, emléktábla avatóján olyan szépen beszélt a pedagógushivatásról, hogy majd megszakadt az ember szíve. Főleg a pedagógusoké, akik az elmúlt 12 évben alig, az idén pedig egyáltalán nem hallottak ilyet: vagyis, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a fiatalokat megszólítsa a pedagógusszakma, valamint vissza lehessen hívni a pályára azokat, akik valami miatt elhagyták ezt a hivatást. „Hiszen azt szeretnénk, ha a legjobbak választanák a pedagógushivatást, azt szeretnénk, ha a legelhivatottabbak lennének azok, akik gyermekeink nevelését mellettünk, szülők mellett a hétköznapokban teljesítik". Azt is mondta: „jó pedagógusokra van szükségünk, elhivatott pedagógusokra van szükségünk, olyan nagybetűs pedagógusokra, akik nyomot tudnak hagyni egy életen keresztül a gyermekeinkben.”

Vajon számíthatnak-e a diákok Novák Katalin kegyelmére, aki Ferenc pápa április végi magyarországi látogatása után azt posztolta: „Ferenc pápa azt kérte tőlünk a Kossuth téren, hogy váljunk nyitott kapukká. Ezzel megerősített abban, hogy folytassam az ajtónyitogatás programját. A közös célt is kijelölte a pápa: „a következő nemzedékeknek pedig a remény jövőjét nyújtsuk, ne a háborút; egy bölcsőkkel és nem sírokkal teli jövőt.”” 

Jól tudjuk, Novák Katalin a NER Nyugat felé „szalonképes” arca. S bár úgy látszik, olykor szembemegy még magával Orbán Viktorral is – amit valószínűleg soha nem tenne –, az eredményt látva világos, az csak optikai csalódás. Szép, emberinek mutatott szavak, az emberi érzelmek megcsillantása, de semmi több. A köztársasági elnök a NER embere. 

Itt pedig marad az elbocsátás, a könnygáz, a tonfa, az órákig tartó előállítás fiatalkorúakkal és fiatalokkal szemben, akik nem is a rendőrökre támadtak, csupán egy kordonra. 

Vajon, számíthatnak-e a fiatalok Novák Katalin kegyelmére?

S míg porszívózás közben azon töprengek, milyen furcsán tartják fogságban az emberi elmét a szavak, felmerülnek a semmiből, majd a semmibe el is tűnnek, hirtelen az is beugrik, most már tényleg itt az ideje egy igazi nagytakarításnak!