Jaj, bocsánat, avagy a magyar csoda
|
2016. január 29. 07:54
2016. jan. 29. 07:54
A nap, amikor Magyarország csodálatosan bátor hellyé vált, és soha többet senki nem választotta a gyáva, alantas utakat.
- Jaj, bocsánat - fordult hátra társaihoz a taxisofőr -, félreértettétek! Én ezt egy az egyben akarom lejátszani az uberes sráccal. Miféle gyáva alakoknak tűnnénk, ha hatan ütnénk-rúgnánk egyetlen embert? Menjetek vissza a kocsmába, na.
- Jaj, bocsánat - ejtette ölébe a kezét a blogposzt élesítése előtt a párt névtelen propagandistája -, most nézem, hogy ez így nem lesz jó. Hiszen mindenki, akiről az általam rajongott politikus megbízásából hazudozok és mocskolódok, mindig arccal-névvel vállalja a véleményét. Hát csak odaírom már én is, hogy ki vagyok. Az igazi nevemet. Most jöttem rá, milyen gerinctelen, gyáva dolgot műveltem eddig, pfuj.
- Jaj, bocsánat - sietett vissza a szóvivő a pulpitusra, és elkezdett sűrűn integetni, hogy jöjjenek vissza az újságírók is -, rosszul mondtam. Természetesen lesz népszavazás, személyesen Orbán Viktor viszi el a hivatalba a kérdéseket. Úgy gondoljuk, őt már csak nem meri kizavarni a portás, és nem hazudják, hogy a sarki boltos asszonyság macskakaparásos, direkt elrontott sajtfecnije előbb érkezett. Mindenről, ismétlem, mindenről meg akarjuk és meg is fogjuk kérdezni a szavazókat, olimpia, Városliget, vasárnapi boltbezárás és atomerőmű, ami csak felmerült. Ahol egy kérdés elfér, ott akár több is, és természetesen kötelező ránk nézve a népszavazás eredménye, ez a demokrácia vastörvénye. Nem lehetünk olyan gyávák, hogy nem kérdezzük meg az embereket!
- Jaj, bocsánat - vágta le a zongora tetejére a szöveget az érdemes művész -, de ez hulladék. Ócska, nemzetieskedő klisé, egy nívótlan vacak. Épp eleget szégyenkeztem a szovjet propagandadarabok miatt negyven évvel ezelőtt, de akkor legalább tudtam azzal védekezni, hogy pályakezdő, fiatal színész voltam. Most viszont nem mocskolom be ilyen gyávasággal az életművemet, nem vállalom!
És terjedt a vírus, áthasított az országon, keményre merevedett a sok, korábban bőrizomtömlőnek is ócska gerinc, oszlott a gyávaság, mindenkiből kibukott, hogy "jaj, bocsánat". Nyugdíjasokat fosztogató senkiháziak jelentkeztek a vasúton vagont rakodni, jaj, bocsánat, tisztességesen is lehet pénzt keresni. Újságírók írták vissza a komisszár által távirányított főszerkesztő hazugsága helyett az eredeti szöveget a cikkbe, jaj, bocsánat, hát ne hazudjunk már, ha nem is úgy törtét. A teljes igazságszolgáltatás felbolydult, jaj, bocsánat, hajtogatták az ügyészek, hát persze, hogy feltűnt nekünk is ez a hirtelen meggazdagodás az állampárt környékén. Nem volt többet "lécci, csak nekünk ne kelljen betartani a rossz szabályt"-dörgölőzés sem; így a balatoni boltosok sem a vasárnapi boltbezárás alóli, személyes kivételért kuncsorogtak, hanem országosan összefogtak a kereskedőkkel, és úgy tiltakoztak. Hirtelen ellepték a kerékbilincsek a korábban érinthetetlen, sötétített üvegű, fekete terepjárókat is, és a BKV biztonsági őrei kifejezetten keresni kezdték az alkalmat, hogy testépítőktől is jegyet, bérletet kérhessenek, ne csak kamaszlányoktól. A riporterek sem csináltak úgy, mintha nem vennék észre, hogy az államtitkár úr megkerülte a kérdést; feltették ötödször is, ha úgy volt szükséges.
Varázsütésre megtörtént a magyar csoda, bátor ország lettünk, úgy igazán. Minél nagyobb tétje volt a kiállásnak, annál egyenesebbre húzta ki mindenki magát. Történt pedig mindez 2016. február 31-én, 25 óra 62 perckor, az Óperenciás tengeren és az Üveghegyen is túl. Pontosan ott és akkor.
- Jaj, bocsánat - ejtette ölébe a kezét a blogposzt élesítése előtt a párt névtelen propagandistája -, most nézem, hogy ez így nem lesz jó. Hiszen mindenki, akiről az általam rajongott politikus megbízásából hazudozok és mocskolódok, mindig arccal-névvel vállalja a véleményét. Hát csak odaírom már én is, hogy ki vagyok. Az igazi nevemet. Most jöttem rá, milyen gerinctelen, gyáva dolgot műveltem eddig, pfuj.
- Jaj, bocsánat - sietett vissza a szóvivő a pulpitusra, és elkezdett sűrűn integetni, hogy jöjjenek vissza az újságírók is -, rosszul mondtam. Természetesen lesz népszavazás, személyesen Orbán Viktor viszi el a hivatalba a kérdéseket. Úgy gondoljuk, őt már csak nem meri kizavarni a portás, és nem hazudják, hogy a sarki boltos asszonyság macskakaparásos, direkt elrontott sajtfecnije előbb érkezett. Mindenről, ismétlem, mindenről meg akarjuk és meg is fogjuk kérdezni a szavazókat, olimpia, Városliget, vasárnapi boltbezárás és atomerőmű, ami csak felmerült. Ahol egy kérdés elfér, ott akár több is, és természetesen kötelező ránk nézve a népszavazás eredménye, ez a demokrácia vastörvénye. Nem lehetünk olyan gyávák, hogy nem kérdezzük meg az embereket!
- Jaj, bocsánat - vágta le a zongora tetejére a szöveget az érdemes művész -, de ez hulladék. Ócska, nemzetieskedő klisé, egy nívótlan vacak. Épp eleget szégyenkeztem a szovjet propagandadarabok miatt negyven évvel ezelőtt, de akkor legalább tudtam azzal védekezni, hogy pályakezdő, fiatal színész voltam. Most viszont nem mocskolom be ilyen gyávasággal az életművemet, nem vállalom!
És terjedt a vírus, áthasított az országon, keményre merevedett a sok, korábban bőrizomtömlőnek is ócska gerinc, oszlott a gyávaság, mindenkiből kibukott, hogy "jaj, bocsánat". Nyugdíjasokat fosztogató senkiháziak jelentkeztek a vasúton vagont rakodni, jaj, bocsánat, tisztességesen is lehet pénzt keresni. Újságírók írták vissza a komisszár által távirányított főszerkesztő hazugsága helyett az eredeti szöveget a cikkbe, jaj, bocsánat, hát ne hazudjunk már, ha nem is úgy törtét. A teljes igazságszolgáltatás felbolydult, jaj, bocsánat, hajtogatták az ügyészek, hát persze, hogy feltűnt nekünk is ez a hirtelen meggazdagodás az állampárt környékén. Nem volt többet "lécci, csak nekünk ne kelljen betartani a rossz szabályt"-dörgölőzés sem; így a balatoni boltosok sem a vasárnapi boltbezárás alóli, személyes kivételért kuncsorogtak, hanem országosan összefogtak a kereskedőkkel, és úgy tiltakoztak. Hirtelen ellepték a kerékbilincsek a korábban érinthetetlen, sötétített üvegű, fekete terepjárókat is, és a BKV biztonsági őrei kifejezetten keresni kezdték az alkalmat, hogy testépítőktől is jegyet, bérletet kérhessenek, ne csak kamaszlányoktól. A riporterek sem csináltak úgy, mintha nem vennék észre, hogy az államtitkár úr megkerülte a kérdést; feltették ötödször is, ha úgy volt szükséges.
Varázsütésre megtörtént a magyar csoda, bátor ország lettünk, úgy igazán. Minél nagyobb tétje volt a kiállásnak, annál egyenesebbre húzta ki mindenki magát. Történt pedig mindez 2016. február 31-én, 25 óra 62 perckor, az Óperenciás tengeren és az Üveghegyen is túl. Pontosan ott és akkor.
