Lefejelte a rendőrt egy erőszakos cselekményért már kétszer büntetett férfi, felfüggesztettel és pénzbírsággal megúszta

HírKlikk 2024. augusztus 27. 10:00 2024. aug. 27. 10:00

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a férfit, aki jogszerű eljárása közben támadt rá a hivatalos személyre.

A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapított tényállás szerint 2024. július közepén gépkocsival egy Csongrád-Csanád vármegyei településen közlekedő nő a  „STOP” táblát figyelmen kívül hagyta, és ezzel szabálysértést követett el.

Az ügyészség közleménye szerint a cselekményt észlelő rendőrök intézkedést kezdeményeztek és közölték a nővel, hogy helyszíni bírságot szabnak ki vele szemben, majd adatainak ellenőrzésekor megállapították, hogy el van tiltva a járművezetéstől. Erre tekintettel – a járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt – elő akarták állítani a  kapitányságra. Ezt  a jármű utasa, egy középkorú férfi meg akarta akadályozni. A férfi kiabálva, indulatosan megindult a rendőrök felé, megállt közvetlenül az egyik hivatalos személy előtt, akit lefejelt. Ezt követően tovább szidalmazta és fenyegette a rendőröket. A nő végül önként beszállt a szolgálati autóba.

A nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a – közlekedési bűncselekmény és erőszakos bűncselekmények miatt korábban már kétszer elítélt – férfit, aki beismerte a cselekmény elkövetését.

Az ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé az elkövetőt. Az ügyben a Makói Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétségének kísérlete miatt 2 év, végrehajtásában 4 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és 450 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a férfit. Az ügyészség az ítéletet tudomásul vette, míg a terhelt és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom