Az Orbán-kormánytól független KSH-elnököt akar az Eurostat

HírKlikk 2023. december 27. 16:00 2023. dec. 27. 16:00

A Eurostat által megfogalmazott 22 ajánlás egyike szerint javítani kell a KSH-elnök kinevezési eljárásának átláthatóságán, ami a toborzási folyamat kezdetén sem valósul meg, pláne, ha az üres álláshelyet meg sem hirdetik.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) megbízható és köztiszteletben álló, független intézmény, az általa előállított statisztikák objektívek, magas színvonalúak, megbízhatóak és időszerűek, a problémamegoldásra érzékenyek és a szakmai vitákra nyitottak – áll abban a jelentésben, amelyet a Eurostat szakértői készítettek az áprilisban lezárult, a KSH általános működését elemző vizsgálatuk során. Ám bármennyire is kedvező a KSH és a magyar statisztikai rendszer megítélése a Luxemburgban a napokban nyilvánosságra hozott jelentés szerint, mégis közel két tucat ajánlást fogalmaztak meg annak függetlensége és működésének javítása érdekében – írja a Népszava.

Az Eurostat által tett észrevételek között az első helyen egy technikai javaslat szerepel, miszerint a KSH-nak és más magyar statisztikai hatóságoknak egy közös brand, márka alatt kellene működniük, ami szerintük növelné a közbizalmat.

Mint írja a lap, a 22 ajánlásból a harmadik helyen szerepel a KSH elnökének függetlensége. A luxemburgi statisztikusok szerint „az illetékes kormányzati szerveknek javítaniuk kell a Központi Statisztikai Hivatal elnöke kinevezési eljárásának átláthatóságát, például az álláshely meghirdetése révén”. Az indoklásuk szerint ugyan az új, 2016-ben elfogadott statisztikai törvény jelentős előrelépés volt abban a tekintetben, hogy részletes szabályokat, elvárásokat vezetett be az elnöki poszt várományosaival szemben.

Más részről az Eurostat szerint a kinevezési, toborzási folyamat kezdetén nincs teljes átláthatóság, különösen akkor, ha az üres álláshelyet nem hirdetik meg. Ennek hiánya negatívan befolyásolhatja a Központi Statisztikai Hivatalnak, mint szakmailag független szervezetnek a megítélését.

Egy másik javaslatuk szerint a KSH-t le kellene választani a kormányról, illetve a hivatalt felügyelő Miniszterelnöki Kabinetirodáról, ami nemcsak a politikától való függetlenséget növelné, de rugalmasabb működést is lehetővé tenne.

Mellár Tamás, párbeszédes képviselő, egykori KSH elnök szóvá tette, hogy az elmúlt hónapokban több sajátos személycsere történt a hivatalon belül, mégpedig szerinte azért, mert egyes statisztikai (az inflációs és a GDP) adatok nem feleltek meg a kormány elvárásainak. Mellár szerint „nagyon rosszat tett a KSH-nak, hogy a hivatal felügyelete a 2022-es választások után a miniszterelnöktől a propagandaminiszterhez került. Úgy fogalmazott: úgy látom, hogy a KSH ma már nem egy független nemzeti intézmény, hanem sokkal inkább a kormány szolgálólánya – olvasható a meghallgatásról készült jegyzőkönyvben.

Erre válaszul Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a parlament gazdasági bizottsági meghallgatásán közölte, hogy olyan törvényjavaslatot készítenek elő a tárcájánál, amely biztosítaná, hogy „a KSH egy a kormánytól független szervvé váljon, ne a kormány ellenőrizze”.

Forrás: Népszava


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom