Az Orbán–kormány továbbra is elutasítja az Európai Ügyészséget

HírKlikk 2024. április 10. 10:30 2024. ápr. 10. 10:30

Tapssal fogadták Laura Codruța Kövesi európai főügyész éves beszámolóját az Európai Parlament állampolgári jogi és költségvetési ellenőrző bizottságának tagjai kedden, a két testület együttes ülésén. A képviselők a prezentációt követő hozzászólásaikban kivétel nélkül méltatták az Európai Ügyészség (EPPO) eddigi tevékenységét és a korrupció, a költségvetési csalások elleni küzdelemben elért eredményeit.

A tagállami és az európai hatóságoktól függetlenül működő uniós intézmény a létrehozása óta eltelt két és fél évben 1927 vizsgálatot indított a közösségi büdzsét megkárosító ügyekben, amelyeknek a becsült kára több mint 19,2 milliárd euró, olvasható az EPPO éves jelentésében. Az esetek 17,5 százalékát az unión belüli áfa-csalások tették ki, 11,5 milliárd eurós becsült kárral.

Laura Codruța Kövesi a parlamenti tanácskozáson elmondta, hogy csak 2023-ban 1371 vizsgálatot indítottak, 58 százalékkal többet, mint 2022-ben. Tavaly az Európai Ügyészség 139 vádirat benyújtásával – ami 50 százalékkal több, mint egy évvel korábban – megkezdte az uniós csalások több feltételezett elkövetőjének a bíróság elé állítását – írja a Népszava.

A bírák összesen 1,5 milliárd eurót fagyasztottak be, ami több mint a négyszerese a 2022-es eredménynek.

A román nemzetiségű Codruța Kövesi szerint a számok sokkolóak, eddigi tapasztalataik mégis arról árulkodnak, hogy jelentősen alábecsülték a csalások mértékét, a szervezett bűnözés erejét és alkalmazkodó képességét. A főügyész „ipari méretekben folyó áfacsalásokat” és gyarapodó pénzügyi csalásokat emlegetett, amelyekkel szemben az eltérő nemzeti szabályozások és az EPPO korlátozott költségvetése miatt is nehéz felvenni a harcot. A szakbizottságok tagjai támogatták a hivatal finanszírozásának növelését és hatásköreinek bővítését a felállításáról szóló rendelet módosításával.

A Népszava cikke emlékeztet: a 27 tagállamból Magyarországon kívül Dánia, Írország és Svédország nem tagja az EPPO-nak. Lengyelország nemrég csatlakozott hozzá, a már bejelentkezett Svédország taggá válását pedig az év második felére jósolják. A magyar kormány alkotmányos okokra hivatkozva utasítja el a csatlakozást, Bóka János EU-ügyi miniszter néhány napja a kormánypárti Hír TV-nek adott nyilatkozatában már szakmai indokokkal is magyarázta a távolmaradást: szerinte az Európai Ügyészség nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az eljárások bonyolultabbak és hosszabbak lettek, működése pedig olyan politikai beavatkozásokat tesz lehetővé a tagállami alkotmányos rendszereken kívül, amilyenek eddig nem voltak.

Forrás: Népszava


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom