Biztonságos ország, csak éppen meghalunk…

Németh Péter 2021. július 19. 08:00 2021. júl. 19. 08:00

„A magyar kormány jóvoltából, Európában elsőként hazánkban van lehetőség a harmadik oltás beadatására ingyen, önkéntes alapon – mondta György István, a Miniszterelnökség közigazgatásért felelős államtitkára. Az országos oltási munkacsoport vezetője szerint járványügyi szempontból Európa egyik legbiztonságosabb országa ma Magyarország, ami annak köszönhető, hogy mindkét oltás beadásában a második, de világviszonylatban is előkelő helyen áll.”

Vannak dolgok, amelyeket egyre nehezebb elviselni. Ezek közé tartozik az a fajta kommunikációs kormányzás is, amelyet a fenti idézet is tükröz. Az Orbán-rezsim vezetőinek legfontosabb kötelezettsége, hogy kizárólag pozitív dolgokat mondhatnak. Teljesen mindegy, hogy mi a valóság, nem számít, hogy mit látunk, mit tapasztalunk, mindig, mindenkor és mindenben hibátlanul teljesít a kormány. Most éppen azzal büszkélkedik, hogy Európában elsőként van lehetőség a harmadik oltásra, vagyis megint megnyertünk egy versenyt – persze csak szóban. A közlemény ugyanis hallgat arról, hogy elsősorban azért van szükség a harmadik oltásra, mert a kínai oltás – a felmérések szerint – a beoltottak egynegyedénél nem termelt antitestet, azaz nem tette védetté azokat az embereket, akik a Sinopharmot vették fel. Orbán és György István is hallgat erről az apróságról, mint ahogy arról is, hogy úgy használtuk ezt az anyagot az idős, hatvan fölötti embereknél, hogy azt még maga a kínai gyártó sem javasolta.

Elfogadom: a kínai és az orosz anyag is jobb, mintha teljesen védtelen marad valaki, de azért ez megint egy hazárd vállalkozás volt. Nem pusztán azért, mert ismét hátat fordítottunk az EU-nak, és pusztán azért, hogy leelőzzük a többieket, bevásároltunk a keleti vakcinákból – vagyis fittyet hánytunk arra, hogy nincs még európai engedélyük (a mai napig nincs) –, hanem mert kockára tettük sok-sok ember egészségét. Orbán azonban hajszolta a sikerpropagandát, muszáj volt neki valahogy kompenzálnia, hogy Magyarországon kiemelkedően sok áldozatot követelt a koronavírus. Folyamatosan az átoltottsági versenyt emlegette, azzal büszkélkedve, hogy mi vagyunk e téren a legjobbak, vagy majdnem a legjobbak. Igaz, hogy időközben egy sor EU-s ország utolért, sőt, le is hagyott bennünket, már jobb adatokkal rendelkezik, mint mi, ugyanakkor lényegesen kevesebb halottal.

Igazi pofátlanság most azzal kérkedni, hogy nálunk elsőként van lehetőség a harmadik oltásra, kiváltképp annak fényében, hogy valamivel korábban baloldali riogatásnak minősítették a harmadik oltás szükségszerűségét. A magyar kormányról pontosan tudjuk, hogy az elmúlt másfél évben mily kevés tesztet végzett, ingyenest pedig alig-alig, most pedig az térítésmentes antitest vizsgálatot negligálja. A főváros ebbéli kezdeményezését baloldali, oltásellenes akciónak minősítette, a fideszes kerületeknek megtiltotta, hogy részt vegyenek az akcióban, vagyis egyértelműen politikai kérdést csinált abból, hogy miért nem végzi el azt, ami a dolga lenne. Csak úgy mellesleg jegyzem meg: Svájcban minden lakos hetente egy alkalommal kérheti az antitest vizsgálatot – ingyenesen. A mi kormányunk pedig arról beszél, hogy most a harmadik oltás lehetőségében elsők vagyunk.

A másfél év alatt már elsők voltunk a lélegeztetőgépek számában – ott rohadnak, eladni sem lehet őket –, a vakcinák számában, a választható vakcinákban, az átoltottságban, és egy rövid ideig a megmentett emberéletekben. És persze nem beszéltünk arról, hogy hány beteget zavartak haza, indokolatlanul és kezeletlenül, nem beszéltünk arról, hogy miért vásároltunk a piaci árnál drágábban lélegeztetőgépeket, maszkokat, elhazudtuk a zsúfolt kórházi körülményeket, nem tudhattuk meg, hogy miért iktattak közbe a vásárláshoz egy magáncéget, hogy miért a külügyminiszter járt el egészségügyi ügyekben, és – ceterum censeo – miért kellett ennyi embernek meghalnia.

Nem, mi nem beszélünk kudarcokról, nem vizsgáljuk meg a veszteségeink okát, mi csak folyamatosan diadalokról számolunk be. Most éppen a Sinopharm körüli botrányos üzletelést és kockázatvállalást próbáljuk elfedni azzal, hogy ezeket a védtelenné tett embereket beoltjuk harmadik – ki tudja mivel.

Másfél éve küzdünk a koronavírus ellen, és nem tudjuk, hogy hol a vége. De a magyar kormány már legalább háromszor-négyszer két vállra fektette a járványt. Most éppen – György István állítása szerint – a negyedik hullám elleni harcban állunk a legjobban Európában…