Briliáns elmék

Németh Péter 2021. január 19. 14:20 2021. jan. 19. 14:20

Fut a Netflixen egy sorozat (Suits, magyar címén: Briliáns elmék); két ügyvéd fantasztikus képességeiről, ügymegoldó zsenialitásáról szól. Ha kell zsarolnak, ha kell simliskednek, ha kell blöffölnek, sőt, hazudnak is. Ám a filmben abban mindenki következetes, hogy a bíróság előtt senki nem akar, mer hamisan tanúskodni. Bármily szélhámosságról legyen is szó, a bíró előtt nem mondanak valótlant. Nem, mert azért börtönbüntetés jár, azonnal. Legalábbis a mozi szerint.

A valóság persze nyilván Amerikában is más – ott játszódnak az események –, de ha másért nem, hát ezért fontos ez a sorozat: legalább a bíróság előtt nem hazudunk. Hogy ez miként is van Magyarországon, szerencsére, kevésbé ismerem, mindenesetre jó lenne, ha érvényesülne valami hasonló itthon is. Mondjuk például, hogy a politikusoknak kötelező lenne igazat mondani.

Hogy ez most miről jutott eszembe? Nos, a jószerencsémnek köszönhetően, részt vehettem az ATV vitaműsorában (Csatt), amelynek amúgy nagyon nemes törekvése az, hogy ütköztessen ellentétes véleményeket. És itt muszáj hangsúlyozni: véleményeket. Mert ugyanazt a tényt láthatjuk másként, interpretálhatjuk az ellenkező előjellel, mint a vitapartnerünk. Az azonban megengedhetetlen volna, hogy hamis állításokkal manipuláljunk mindenkit, legfőképpen a közönséget. Az említett műsorban pontosan ezt tette a kormánypárti képviselő. Nem állítom, hogy feltétlen hazugság volt, amit mondott, csak éppen nem úgy volt igaz, ahogy állította. Hogy kevésbé legyek homályos: kijelentette például, hogy a Fidesz támogatottsága a fiatalok körében (25 év alatt) negyven százalékos. Mindezt annak kapcsán tette, hogy a kérdésre, arra tudniillik, hogy miért célozta meg jelentős adócsökkentéssel épp a 2022-es választások előtt a kormány ezt a korosztályt, úgy válaszolt: a Fidesz minden évben csökkenti valamelyik adótételt. Vagyis: szó nincs arról, hogy ez egy kampányfogás lenne, mégpedig pontosan azért, mert a párt nagyon rosszul áll a fiatalok körében. Nem, szó nincs erről, hangsúlyozta a KDNP-be vezényelt ifjú képviselő, csak az ellenzék kampányol, a kormánypárt nem.

Ne foglalkozzunk most ez utóbbi, nevetséges állítással, csak az egzakt adatnak tűnő kijelentéssel. Hogy volna negyven százalékos támogatása a Fidesznek. Mert nyilvánvalóan nincs. De egy vitaműsorban különösen nehéz az ilyesmit cáfolni, kiváltképp akkor, ha a kormánynak vannak udvari közvélemény-kutatói, és azok készek olyan számokat produkálni, amelyeket a hatalom megrendel tőlük. Meg egyébként is: más terület „sikereiről” is úgy számolnak be a kormánypárti politikusok, hogy az általuk kreált számokkal dobálózva igazolják állításaikat. Ebben a műsorban is számos ilyen „adat” hangzott el, olyanok, amelyeket ott helyben tényleg nehéz, szinte lehetetlen ellenőrizni, vagy olyanok, amelyeket egy sajátos, a rezsim által kitalált logika szerint állítottak össze. Szó esett például arról, hogy a járvány miatt válságba került vállalkozásokat mennyiben segítette a kormány. Nos, erről is kaptunk egy számot: 720 ezret, mondta képviselő. Hogy ez hogy jött ki, kiket érint pontosan, az mellékes, hiszen az a lényeg, hogy a nézők halljanak egy jó magas számot. Feltehető, hogy besorolták ide azokat a kis- és középvállalkozásokat, amelyeknek most csökkentették az iparűzési adóját.  Ahogy ők fogalmaznak: otthagyták a vállalkozóknál. Tagadva azt, hogy a kormány mások, jelesül az önkormányzatok büdzséjéből jótékonykodott. Egy ilyen felvetésre persze az a válasz, hogy közös a felelősség, nincs külön a helyhatóságoknak pénzük, nekünk együtt vannak forrásaink.  Csak ez a megállapítás akkor nem igaz, amikor a kormány az önkormányzatok befizetendő összegeit emeli meg, mondván, nekik is hozzá kell járulni a válság kezeléséhez.

De vissza műsorhoz: a kormánypárti képviselő hosszan sorolta a különböző adatokat, önkényesen kiemelve vagy az időzónából, vagy az összefüggéseiből. Őt hallgatva, arra juthattunk: Magyarország kimaradt a pandémia okozta súlyos válságból, de persze csak azért, mert a zseniális kormány mindent megoldott. Aktuálisan az oltási rendet is.

Hát ezekről a torzításokról jutott eszembe a Netflix sorozata. Tudom természetesen, hogy egy tévéműsor nem egyenlő a bírósággal, abban nem kell eskü alatt vallani. Csakhát azért egy országgyűlési képviselőnek is van esküje.

Egy magasra jutott politikus szavait idézném ide ezzel kapcsolatban. Amikor azt kérdeztük tőle – informális körülmények között –, hogy miért vállalja a sok hazugságot, eképpen válaszolt: mert nem akarok egyciklusos képviselő lenni.