Le Pen és politikai csodagyereke
A 28 éves politikai csodagyerek, Jordan Bardella nem lett ugyan francia miniszterelnök, amint pártja, mindenekelőtt felfedezője, Marine Le Pen remélte, de arra is kiválóan alkalmas lehet, hogy képviselje és sikerre vigye Le Pen asszony terveit az Európai Parlamentben, az unióban. Mint az újonnan alakult Patrióták csoport frakcióvezetője ehhez különleges lehetőségeket kap. Érdemben befolyásolhatja a parlament döntéseit, közeli betekintést kaphat az unió apparátusába és – ha csak közvetetten is – befolyást gyakorolhat a döntésekre.
Rejtély, mennyire lesz alkalmas a bonyolult feladatra, hiszen személye nem kevés kérdést vet fel. Bardella már 16 éves korában csatlakozott az akkor Marine Le Pen apja, a lányánál sokkal szélsőségesebb Jean-Marie Le Pen által alapított párthoz. Akik fiatalabb korában ismerték, nagyon elcsodálkoztak, amikor később találkoztak vele és nézeteivel. Kortársai szerint ugyanis Párizs nagyrészt bevándoroltak által lakott Saint-Denis kerületében, ahol felnőtt, migráns-ellenes nézetek egyáltalán nem voltak divatban, hiszen az afrikai, portugál, arab, olasz vagy más bevándorlók színes egyvelegükben magukra voltak utalva, ott éltek és eszükbe sem jutott bárkit is megkülönböztetni – amint született francia társaiknak sem. Bardella azonban, aki nem végzett ugyan egyetemet, de a pártfőnök-asszony megbízásából igen beható oktatásban részesült arról, hogyan kell a nyilvánosság előtt fellépni, beszélni, miként kell öltözködni, új minőségében már arról beszélt: abban a környezetben döbbent rá, milyen borzasztó, hogy vannak olyan „igazi” franciák, akik az országban születtek vagy később jöttek, de beilleszkedtek – míg vannak mások, elég sokan, akik ugyan itt élnek, de nem hajlandók elfogadni ennek az országnak a törvényeit, szokásait, társadalmi szabályait.
Miután Marine Le Pen tompította pártjának szélsőségeseit (s odáig ment, hogy korábban már saját apját, a párt alapítóját is kizárja soraikból), Bardellával most még tovább mennek. Ez a fiatalember (a felületes megfigyelő számára) már alig azonosítható azzal a Nemzeti Front néven emlegetett párttal, amely még elkülönítést, deportálást és hasonlókat emlegetett – beleértve a kettős állampolgárságú franciákat is. Bardella mindenesetre a kettős állampolgárokat eltiltaná bármifajta érzékeny pozíció betöltésétől a közigazgatásban és azt is ígérte, hogy népszavazást rendez a migráció kérdéséről.
Magatartása annál sajátosabb, miután felmenőinek nagy többsége olasz, volt közöttük algériai – és mindössze egy francia. Korábban nem beszélt arról, hogy olasz bevándorlók leszármazottja, hanem azzal érvel: családja eleven bizonyíték rá, mennyire „igazi franciák” tudnak lenni olyan családok, amelyeknek kultúrája összeegyeztethető a franciával. Magyarul: ha nem muszlimok.
A szélsőjobb jövő reménysége már 23 évesen Európa-parlamenti képviselő volt. Két évvel ezelőtt, amikor Marine Le Pen sikertelennek bizonyult kampányát folytatta a köztársasági elnökségért, ő vette át ideiglenesen a Nemzeti Tömörülés vezetését, majd a küldöttek 85 százalékának támogatásával tartósan a párt vezetője maradt. Bardella a kampányokon már érett politikusként viselkedik, hajlandó odaállni a rajongókkal fényképezkedni, megtanult mosolyogni és ígérni, ahogy tanították. Egyébként ez már korábban is ment neki: hír szerint az hívta fel rá Marine Le Pen figyelmét, hogy milyen sikeresen udvarolt fiatal nőknek a párt központjában.
Az európai szélsőjobb az EU parlamentjének idei választása előtt azt várta, hogy annak eredményeként pártjaikat egy, erejénél fogva igen befolyásos frakcióba lehet tömöríteni, ezzel meghatározó erőt képviselni az unióban – ám ez csak kisebb mértékben sikerült. A Patrióták tábora a harmadik legerősebb frakció lett, de mellette ott maradt az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciója (ECR) Giorgia Meloni vezetésével, tagjai között a volt lengyel kormánypárttal, a PIS-szel. Nyílt kérdés, hogyan fognak tudni együttműködni a Patrióták egymástól sokban (például Oroszország megítélésében) különböző pártjai – még inkább e másik szélsőjobb frakcióval, amikor harmonikus összhangról a Meloni vezette ECR- táborban sincsen szó. Legutóbb el kellett halasztani a vezetőválasztást, mert ellentétek voltak az olaszok és a lengyelek között. Az utóbbiak meg akarták akadályozni, hogy Meloni pártja újraválassza frakcióelnöki tisztében az olasz Nicola Procaccinit, ám azután Meloninak sikerült keresztülvinnie akaratát.
Egyébként távolról sem világos, hogy van-e általános közös célja a két szélsőjobb tömörülésnek. Eddig legfeljebb annyi egyesíti őket, hogy elutasítanak mindenfajta baloldali, liberális nézetet, álláspontot és programot az unióban és annak erősítése helyett gyengítését, nemkülönben a nemzetállami szuverenitást hangsúlyozzák. Csak a jövő mutatja meg, hogy a tagpártok további erősödésével szerezhetnek-e olyan befolyást, amely döntő hatással lehet az EU működésére.
Egyébként osztrák források alapján derült ki, hogy a Patrióta frakció kezdeményezése távolról sem csak és nem is elsősorban Orbán Viktor műve. A kezdeményezés Herbert Kickltől, az Osztrák Szabadságpárt elnökétől indult. Ő hívta meg Bécsbe, a Hotel Imperialban tartandó tárgyalásra Orbánt és Babist. Orbán viszont a Patrióta-frakció irányításában (javarészt a kulisszák mögött) nyilván jelentős szerepet kíván játszani. A Fidesz képviselőinek nem lesz könnyű dolguk, hiszen főnökük viselt dolgai miatt régen elvesztették hitelüket a parlament többségének szemében.
