Soros már a Nemzetközi Olimpiai Bizottságba is bevásárolhatta magát

Föld S. Péter 2021. április 6. 14:13 2021. ápr. 6. 14:13

Az olimpia arról szól, hogy nem mindig Mészáros Lőrinc nyeri a 100 méteres gyorsúszást, és nincs előre lezsírozva, hogy a miniszterelnök veje, Tiborcz István nyakába akasztják az aranyérmet a magasugrás döntője után. Különösen most, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az ausztráliai Brisbane mellett tette le a voksát a 2032-es olimpia megrendezése kapcsán.

Hivatalos bejelentés ugyan még nincs, de a NOB már korábban bejelentette, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytat az ausztráliai várossal, most pedig azt közölte, hogy Brisbane minden kritériumnak megfelel. 2032 az az olimpiai évszám, amelyet Orbán Viktor kinézett magának, de – nyilván Soros György mesterkedéseinek köszönhetően – a brüsszeli bürokraták a hazai oltásellenes ellenzékkel szövetkezve, megint keresztülhúzták a számítását.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) már február 24-én „meglepetésként értesült" arról a hírről, amely szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Brisbane-t részesíti előnyben a 2032-es nyári olimpia megrendezésére és ezért „célzott párbeszédet" kezdeményez az ausztrál várossal. A MOB  az MTI akkori megkeresésére adott válaszában azt írta, „semmi sem mutatott arra eddig, hogy a NOB előrehaladott tárgyalásokat folytat az ausztrálokkal… a bejelentés valódi súlyát is nehéz pontosan megítélni. Várjuk a további fejleményeket, miközben a kezdeti lépéseinket folytatva, kívánunk tovább haladni a megkezdett úton, amely a jövőben egy budapesti olimpia megrendezéséhez vezet".

Orbán Viktor már többször belengette, hogy Magyarország még az ő életében olimpiát rendezne. Hivatalosan nem jelentették be, de tudni lehetett, hogy a miniszterelnök 2032-t tekinti céldátumnak, ekkorra szeretné megvalósítani minden magyar, plusz egy fő (Orbán Viktor) ezeréves álmát.

Egyszer már majdnem sikerült. Nem olimpiát rendezni, hanem jelentkezni. Vagy, másképpen mondva, kandidálni. Mert Orbán nem most találta ki, hogy ott ül majd a díszpáholyban a budapesti (debreceni? felcsúti?) olimpia megnyitóján, a legmagasabb rendű és rangú nobilitásoktól körülvéve, s a világ összes figyelme ráirányul. Ahhoz képest, hogy honnan indult – kis faluvégi házból, ahogyan szokta mondani – igazán pompás lett volna az érkezési oldal.

Csak hát 2017-ben, a 2024-es olimpiára jelentkezésének évében, belerondítottak Orbán álmába. A Momentum az ellenzéki pártok segédletével, népszavazást kezdeményezett a budapesti olimpia megrendezéséről. Már ez is furcsa volt, nyilván valami porszem kerülhetett a gépezetbe, valaki nagyon figyelmetlen lehetett az elvtársak közül, mert a népszavazási kezdeményezést engedélyezték. A szükségesnél és a vártnál több aláírás jött össze, s ennek hatására a kormány visszavonta a jelentkezését. Pedig, a népszavazási kérdés nem arról szólt, hogy nem akarunk olimpiát Budapesten, hanem arról, hogy legyen-e olimpia a magyar fővárosban. Vagyis, lehetett volna érvelni az olimpia mellett, ám a magát utcai harcosként definiáló miniszterelnök nem állt bele a küzdelembe, hanem meghátrált. „Álomgyilkosság történt a budapesti olimpia ügyében”, mondta nem sokkal ezután Orbán a Kossuth Rádióban szokásos péntek reggeli igehirdetésén.

Vagyis, megölték Orbán egyik álmát, az olimpiát. Sok álma megvalósult már Orbán Viktornak, például az, hogy számos stadion épült az országban, vagy, hogy Mészáros Lőrinc és Tiborcz István vagyona is mesésen gyarapodott, de az olimpia megrendezése még mindig rajta van a miniszterelnök bakancslistáján. Meglehet, az ő életében már nem is lesz Magyarországon olimpia. A háttérhatalom mozgósította erőit, és ismét kihagynak bennünket a jóból.

Soros, anyukáddal szórakozzál, ne velünk, magyarokkal!