Totyik Tamás: végrehajthatatlan a mobiltelefonokkal kapcsolatos rendszabály

HírKlikk 2024. augusztus 31. 07:30 2024. aug. 31. 07:30

A mobiltelefonok iskolai használatával kapcsolatban a minisztérium meghallgatta ugyan a szakszervezetek javaslatait, ám azok süket fülekre találtak – mondta Totyik Tamás, a Pedagógus Szakszervezet elnöke a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. A rendelet – a kormány jogalkotói szokásának megfelelően – rendkívül bonyolult, ellentmondásos szövegét olyanok fogalmazhatták, akik ballagásuk óta nem jártak iskolában...

Ezúttal mindhárom érdekelt oldal, a szakszervezet mellett a kormányhoz közelálló Nemzeti Pedagógus Kar és az egyházi iskolák képviselői is egyetértettek abban, hogy az intézkedés ebben a formában nem kivitelezhető. A gyermekeknek vagy 40 perccel korábban kellene az iskolába érkezniük, hogy leadhassák telefonjukat nyugta ellenében, amelyen fel kellene tüntetni a készülék márkáját és állapotát (például törött képernyőjét) is. A mobilokat ezt követően zárható szekrénybe kellene helyezni, majd a tanítás végén kiadni. Amennyiben ilyen szekrényeket (idejében) megrendelnek az iskoláknak, az 1.5-2 milliárdos kiadást jelentett volna.

A Madách Gimnázium igazgatójának talán nem volt szerencsés az ügyben elfoglalt álláspontját nyilvánosságra hoznia, mert amúgy a lehetetlen rendeletet az iskolák „elsunnyogták" volna. Feltehetően így is ez a sors vár pár hónap után, a végrehajthatatlan rendszabályra. Egyébként feltehető a kérdés: „hogyan menthették fel megbízásából a igazgatót olyan rendelet alapján, amely csak szeptember 1-én lép életbe”, mondta Totyik. Mészáros indíthat ugyan munkaügyi pert, de sikerre nem számíthat: miután fegyelmi intézkedéssel váltották le, a sajátos jogszabályok értelmében nem helyezhető vissza állásába.

A szakszervezeti vezetőnek erős kételyei vannak azzal kapcsolatban, hogy a kormány jövőre már havi 800 ezres fizetést ígért a pedagógusoknak, s ezzel teljesül az Európai Uniónak tett ígéret, hogy azok fizetése eléri a diplomások átlagbérének 80 százalékát. Az utóbbi jelenleg 630-650 ezer forint között van – de nem lehet tudni, mennyi lesz jövőre. Jobb lenne egyébként a helyzet, ha nem a  bértömeget, hanem az átlagfizetést emelnék. Ha tehát megemelik a bértömeget 20 százalékkal, az is csak 700 ezres átlagfizetést jelenthet. Ezzel egyébként a pedagógusok jelentős része ugyan elégedett, de sok a nyitott kérdés. A megnövelt bértömeget ugyanis terhelik a túlmunkáért járó kiadások, a pótlékok, amelyeket (egyébként helyesen), a hátrányos helyzetű településeken dolgozók kapnak. Ugyancsak nyitott kérdés, milyen anyagi hatással jár a pedagógusok értékelésének az idén bevezetett rendszere. Azok vállalhatnak bizonyos feladatokat, de nem tudják, hogy azok teljesítéséért hogyan és milyen összegben kapnak juttatást a jól teljesítők.

A várakozások szerint áprilisban lehet a pedagógus-bérek 20 százalék körüli, visszamenőleges hatályú emelése, majd a pedagógusok értékelése alapján augusztusban jöhet többlet-emelés, de igencsak eltérően: lehet, hogy valaki csak 3 százalékot kap, míg más ennek ötszörösét.

A szakszervezet – ugyancsak összhangban a Nemzeti Pedagógus Karral és az egyházi fenntartású iskolákkal – határozottan ellenzi, hogy a pedagógusoknak továbbképzés után vizsgát kell tenniük a Nemzeti Alaptantervből, amelyet amúgy öt évenként kötelezően felülvizsgálnak. Eddig is vizsgálták a tanügyi hatóságok, megtartják-e az intézmények a terv előírásait és kifogás soha nem merült fel.

Totyik Tamás is felháborítónak minősítette az Iványi Gábor vezette egyház iskoláinak önkényes elvételét. „Olyan iskolákról van szó, amelyek halmozottan hátrányos, fogyatékkal élő gyerekeket nevelnek, akik közül most sokan arra kényszerülnek, hogy más, távoli településeken keressenek iskolát”. Vajon, ha nem az Evangéliumi Testvérközösséget, hanem egy másik egyházat sújtanának ilyen intézkedések, hasonlóan járna-e el a kormány, tette fel a szónoki kérdést Totyik Tamás.

A KlikkTV műsorát itt nézhetik meg.

 

Forrás: Hírklikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom