Vas utcai hóhérok
Bestiális módon igyekeznek az Orbán és Palkovics kijelölte hóhérok befejezni a nagy múltú SZFE felszámolását.
A hóhérok ugyan csak „ítéletvégrehajtók" – de nincs számukra mentség. Nem mondhatják, hogy idegen hatalom és általa megbízott hűbéresek kényszerítették őket; nem mondhatják, hogy valami jobbat szeretnének létrehozni: semmit sem mondhatnak hitelesen. Szájukon vér csöpög, képüket ocsmány kéj torzítja el. Tisztességes ember nem áll velük szóba, csak magukhoz hasonló, alávaló emberek társaságát élvezhetik.
Lehet éppen új „tanárokat" kinevezni. Ebben nagy gyakorlata van a jelenlegi kormánynak. Gazemberek mindig és mindenhol akadnak – Orbániában különösen.
De akiben csak szemernyi tisztesség van, a jelenlegi körülmények között semmiképpen sem áll be hozzájuk. Hiszen jól látható, mi történik! Tudható az is, kiknek ellenében: nem csupán az SZFE-t tekinti semminek a hóhérbanda: köpött a tiltakozó hazai értelmiségiekre, diákokra, és köpött világhírű társulatokra, színészekre is.
A tiltakozás olyan mértékű volt, hogy demokratikus kormány mindenképp visszakozott volna. Hiszen hozzá sem kezdett volna így a „modellváltáshoz", az egyetem nélkül, gyakorlatilag az egyetem ellenére, sőt, kizárásával.
Borzasztó hosszú az orbáni önkényuralom bűneinek listája, amely naponta újabbakkal egészül ki. De minden bűn között a legaljasabbak egyike az, amit az SZFE-vel csinálnak.
És nem tanulnak semmiből: soron következik (?) az SZTE, a PTE, a DTE…
Az SZFE emlékét is ki akarják törölni: „átnevezik" az intézményeket, új helyre „költöztetik" őket – mindezt hatalmi önkénnyel, jogtalanul, torz módon kéjelegve a bűnben.
És természetesen „kineveznek" új oktatókat is.
Az újak között lehetnek majd akár jelentős művészek is – de becsületes embert nem fognak találni. Megjelenhetnek egészen rémes pofák a Fidesz „köz"- és terrormédiájából is… Ha az eddig szóba került neveket nézzük, bátran kijelenthetjük: minőségükben messze elmaradnak a régiektől. Már ha egyáltalán beszélhetünk minőségről...
Az ellenállás még tart, és a reményt nem szabad föladni. A vidéki egyetemek esetleges tiltakozása új erőt is adhat a küzdelemhez.
De a hóhérok szándéka nyilvánvaló: letarolni, elpusztítani mindent, ami nem az övék. Közben szónokolnak hatalmas, új fejlesztésekről, „nyitottabb" képzésről, sajátosan kiforgatva a nyitottság értelmét. Hazudoznak, ahogy megbízóik, gazdáik is.
Ám tudniuk kell: hóhérkodásból nem terem kultúra. Igaz, nincs is kultúrateremtő szándék bennük: csupán megszerezni, elbirtokolni akarnak valamit, amihez érdemben semmi közük sem volt. Képletesen szólva: a családi élet szentségéről szóló darabok veszik majd át a Hamlet és a Tartuffe helyét...
Nem hihetik azonban, hogy amit szétvertek, annak helyében többé nem lesz semmi… A hóhérok – ma úgy tűnik – befejezhetik hérosztratoszi művüket, de amit elérnek, csupán ideiglenes, s az SZFE hamarabb éledhet újjá, mint ahogy azt legrosszabb álmaikban sejthetik.
Nevüket, mint Hérosztratoszét, megőrzi a történelem: helyük ott lesz, ott van azok között, akikre kultúrember csak iszonyodva, megvetéssel tud gondolni.
