Luxusszőnyegen a Pallas-világban
|
2016. április 30. 18:10
2016. ápr. 30. 18:10
Egy héttel az MNB alapítványok szerződéseinek nyilvánosságra kerülése után mára azt is tudjuk, hogy luxusszőnyegeket is rendeltek az egyik Pallas-alapítványnál, potom 165 millióért. A mindenkiben felmerülő "mégis miért" kérdésre az a válasz, hogy a hazai kézműipar fennmaradását és a békési kistérség foglalkoztatottsági mutatóját kívánták támogatni.
Mindez csepp a tengerben, hiszen a Matolcsy jegybank-elnökhöz kötődő alapítványok 260 milliárd forintot kaptak saját használatra. Ezt pedig az előzetes félelmeket tökéletesen alátámasztva szórják is palotákra, villákra, önfényező könyvekre, újságokra és szinte mindenre, ami Matolcsy Györgynek egyáltalán az eszébe juthatott az elmúlt években.
Végignézve a történetet világosan látszik, hogy itt Matolcsy György kinevezése óta egy teljesen tudatosan előkészített lopássorozatról van szó. Ráadásul még abból sem a különösebben rafinált vagy kreatív fajtáról.
A terv végrehajtása azzal kezdődött, hogy alapítványokat hozott létre az MNB. Már ekkor egyértelmű lehetett a valódi szándék, hiszen nyilván nem feladata egy jegybanknak, hogy palotákat és műkincseket vegyen, ingatlan- és céghálót építsen. Ennek csakis az lehetett a célja, hogy a devizahitelesek szenvedésen megszerzett vagyont kijátsszák a Fidesz gazdasági hátországának. A teljesség végett szükséges megemlíteni, hogy a Fidesz-franchise parlamenti szekciója is szerepet kapott a nagy lopássorozatban, közpénzjelleget elveszítő közpénzekről szavaztak a képviselők, ezzel mindenki számára egyértelművé téve bűnrészességüket. Az, hogy nem lett belőle törvény, nem rajtuk múlott, hanem az Alkotmánybíróságon.
Az MNB-botránnyal újra bebizonyosodott Lánczi András alaptétele, mely szerint "amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája." Már az oligarchaháború kitörése után látszott, hogy sokba fog ez kerülni az adófizetőknek, de ez a tétel minden várakozást felülmúlt: csak a Nemzeti Bankon keresztül úgy talicskáznak ki 260 milliárdnyi közpénzt az új oligarchabázis építésére és szilárdítására, hogy a közelmúlt ismert nevei bukkannak fel újra és újra -- Garancsi István, Mészáros Lőrinc, Szemerey Tamás, a miniszterelnök veje, és ezek csak azok, akikről eddig tudunk. Matolcsy láthatóan megkapta Orbántól a megbízást arra, hogy tegye oda magát az új oligarchabázis kistafírozásában -- és Matolcsy teszi is, amire leszerződött, nem csoda, hogy teljesítményének megsüvegeléséről értekeznek Orbán miniszterei.
És itt nem a jegybank monetáris politikájáról van szó, nem arról, hogy az MNB a rászignált munkáját miként végzi, sokkal inkább arról, amit megkapott pluszfeladatként és ami semmi másnak nem nevezhető, mint ipari lopásnak. Ahogy a kormányzás a Fidesznek, úgy a monetáris politika a jegybanknak mára csupán egy fedőtevékenység, kiegészítője a korrupciónak.
A Fidesz reakciója a helyzetre végtelenül cinikus. Széttárják a kezüket és közlik, hogy de hát az MNB független. Hogyne, de az MNB tulajdonosa mégiscsak a magyar állam és a jegybank azon keretek között működhet függetlenül, amit a magyar törvényhozás, praktikusan a kormánytöbbség meghatároz számára. A miniszterelnök ráadásul kezdeményezheti az MNB elnökének leváltását, ha az súlyos kötelezettségszegést követ el. Márpedig 260 milliárd forintnyi közpénz elszórása bizonyosan kimeríti ezt a kategóriát. Orbán Viktor ehhez képest belemosolyog a kamerába és megsüvegeli Matolcsy Györgyöt.
Az MNB botrány főleg abból a szempontból jelent újdonságot, hogy most láthatjuk, miként bánnak a közpénzzel a fideszes vezetők, ha azt remélik, hogy teljes titokban költhetik azt. Az is bebizonyosodott, hogy mára tényleg úgy tekintenek a közpénzre, mintha az a saját vagyonuk lenne, úgy játszák a vajszívű keresztapát, hogy a szemük sem rebben. Ez a történet egyben azt is bizonyítja, hogy bármennyire is szélmalomharcnak tűnik, igenis érdemes minden szinten küzdeni az átláthatóságért és a közérdekű adatok nyilvánosságáért. Érdemes kiperelni akár minden egyes szerződést, hatástanulmányt külön-külön, különben hírmondóba se marad közpénz ebben az országban. Rengeteg az átláthatatlan fideszes pénznyelő, kedden például épp azért megyek a bíróságra, hogy végre kiderüljön, mennyi közpénzt fizetett a kormány a Rothschild csoportnak egy, a paksi bővítést mentegetni hivatott tanulmányért.
Végignézve a történetet világosan látszik, hogy itt Matolcsy György kinevezése óta egy teljesen tudatosan előkészített lopássorozatról van szó. Ráadásul még abból sem a különösebben rafinált vagy kreatív fajtáról.
A terv végrehajtása azzal kezdődött, hogy alapítványokat hozott létre az MNB. Már ekkor egyértelmű lehetett a valódi szándék, hiszen nyilván nem feladata egy jegybanknak, hogy palotákat és műkincseket vegyen, ingatlan- és céghálót építsen. Ennek csakis az lehetett a célja, hogy a devizahitelesek szenvedésen megszerzett vagyont kijátsszák a Fidesz gazdasági hátországának. A teljesség végett szükséges megemlíteni, hogy a Fidesz-franchise parlamenti szekciója is szerepet kapott a nagy lopássorozatban, közpénzjelleget elveszítő közpénzekről szavaztak a képviselők, ezzel mindenki számára egyértelművé téve bűnrészességüket. Az, hogy nem lett belőle törvény, nem rajtuk múlott, hanem az Alkotmánybíróságon.
Az MNB-botránnyal újra bebizonyosodott Lánczi András alaptétele, mely szerint "amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája." Már az oligarchaháború kitörése után látszott, hogy sokba fog ez kerülni az adófizetőknek, de ez a tétel minden várakozást felülmúlt: csak a Nemzeti Bankon keresztül úgy talicskáznak ki 260 milliárdnyi közpénzt az új oligarchabázis építésére és szilárdítására, hogy a közelmúlt ismert nevei bukkannak fel újra és újra -- Garancsi István, Mészáros Lőrinc, Szemerey Tamás, a miniszterelnök veje, és ezek csak azok, akikről eddig tudunk. Matolcsy láthatóan megkapta Orbántól a megbízást arra, hogy tegye oda magát az új oligarchabázis kistafírozásában -- és Matolcsy teszi is, amire leszerződött, nem csoda, hogy teljesítményének megsüvegeléséről értekeznek Orbán miniszterei.
És itt nem a jegybank monetáris politikájáról van szó, nem arról, hogy az MNB a rászignált munkáját miként végzi, sokkal inkább arról, amit megkapott pluszfeladatként és ami semmi másnak nem nevezhető, mint ipari lopásnak. Ahogy a kormányzás a Fidesznek, úgy a monetáris politika a jegybanknak mára csupán egy fedőtevékenység, kiegészítője a korrupciónak.
A Fidesz reakciója a helyzetre végtelenül cinikus. Széttárják a kezüket és közlik, hogy de hát az MNB független. Hogyne, de az MNB tulajdonosa mégiscsak a magyar állam és a jegybank azon keretek között működhet függetlenül, amit a magyar törvényhozás, praktikusan a kormánytöbbség meghatároz számára. A miniszterelnök ráadásul kezdeményezheti az MNB elnökének leváltását, ha az súlyos kötelezettségszegést követ el. Márpedig 260 milliárd forintnyi közpénz elszórása bizonyosan kimeríti ezt a kategóriát. Orbán Viktor ehhez képest belemosolyog a kamerába és megsüvegeli Matolcsy Györgyöt.
Az MNB botrány főleg abból a szempontból jelent újdonságot, hogy most láthatjuk, miként bánnak a közpénzzel a fideszes vezetők, ha azt remélik, hogy teljes titokban költhetik azt. Az is bebizonyosodott, hogy mára tényleg úgy tekintenek a közpénzre, mintha az a saját vagyonuk lenne, úgy játszák a vajszívű keresztapát, hogy a szemük sem rebben. Ez a történet egyben azt is bizonyítja, hogy bármennyire is szélmalomharcnak tűnik, igenis érdemes minden szinten küzdeni az átláthatóságért és a közérdekű adatok nyilvánosságáért. Érdemes kiperelni akár minden egyes szerződést, hatástanulmányt külön-külön, különben hírmondóba se marad közpénz ebben az országban. Rengeteg az átláthatatlan fideszes pénznyelő, kedden például épp azért megyek a bíróságra, hogy végre kiderüljön, mennyi közpénzt fizetett a kormány a Rothschild csoportnak egy, a paksi bővítést mentegetni hivatott tanulmányért.
