Jogszerűen visszaszittyulhat a magyar… Nyergelj, fordulj!
A nap híre: miután a Nemzeti Választási Iroda átadja az íveket, elkezdődhet az aláírásgyűjtés, hogy honos népcsoporttá, törvényes nemzetiséggé nyilvánítsák a mai Magyarországon – a szkítákat. Már amennyiben sikerül a kezdeményező egri képviselőnek, a pandémia idején Gödény köréhez tartozó, maszkot nem viselő orvosnak, Pócs Alfréd Lászlónak összegründolnia legalább ezer, magát szkítának valló magyar állampolgár aláírását… Izgi, ugye?
No, akkor nézzük közelebbről az ügy hátterét! A szkíták vagy más néven szittyák a Terebess-féle Ázsia Lexikon szerint:
„iráni eredetű nomád nép; a Kr. e. VIII–VII. században vándorolt Közép-Ázsiából a mai Oroszország déli területeire, és ott gazdag, erős államot hozott létre. A szkíta birodalom – amelynek központja a Krím-félszigeten volt – évszázadokig fennállt. A délorosz sztyeppén élő szkíták erejét a Kr. e. IV. és a Kr. u. II. század között a szarmaták morzsolták fel, belső-ázsiai csoportjaik pedig a Kusán Birodalomba olvadtak be. A XVIII–XIX. századi romantikus történetírás a szkítákat („szittyák”) a magyarok és a hunok közös ősének tartotta”.
Ajvé… – mondaná erre Móricka. – Ebből még bazi nagy gubanc lehet!…
Mert ugye mi is lenne, ha mondjuk hunos-magyaros-türkös szittya virtussal megfordítanák a népvándorlás irányát és megindulnának visszaszerezni egykori dicső birodalmukat a mi szittya véreink? Nem elég, hogy az oroszok és az ukránok most hadban állnak az ominózus területekért – például a Krímért? Szabad harcosként, harmadikként – mert előbb voltak ott – még ők is hadba lépnének, és beavatkoznának? Azonnali tűzszünet és béketárgyalás helyett háborúzni indulnának? Mongol pónikat nyergelnének, fordulnának és kétszer hajlított íjaikkal nyílzáport zúdítva az ellenre – mit nékik drón, rakéta, tank, tarack, sorozatvető vagy taktikai atomfegyver! – megkísérelnék visszahódítani birodalmukat, a Krímet, a kaukázusi régiót és a Fekete-tengertől északra elterülő síkságot? Persze csak első lépésként, mert ugye voltak jobb idők is, amikor a mai Egyiptom határától Perzsiáig, s például még Szíriára és Júdeára is kiterjesztették a szkíta birodalom határait. Hááát… Tényleg zaftos külpolitikai purparlé kerekedhetne ebből… Arról nem is beszélve, hogy tán ártunk és ormányunk mostani nagy kebelbarátja és szövetségese, a türk Törökország vezetése se venné igazán jónéven, ha megszállóként rontanának a szittyaság reneszánszát áhítók Anatóliára, ahonnan egykor a médek kiűzték őket… És végül: kérdés még az is, hogy az őshaza, Irán, az iszlám állam jó néven venné-e visszatérésüket, odamigrálásukat, és ha bele is törődne ebbe, meddig is terjedne a szittya népcsoporttal kapcsolatos vallási türelme…
S akadna itt még némi belhoni probléma is. Ugyanis a Terebess lexikon szerint
„A királyi szkíták élén örökletes hatalmú uralkodó állt”.
Szóval akkor ezt így manapság mégis, hogy? Megint át kellene írni a regnáló gránitszilárdságúját és Alaptörvénybe iktatni az uralkodócsalád örökletes hatalmát! Mondjuk, ehhez még csak-csak meglenne a NER-es pártállami parlamenti frakcióval és még néhány vokssal a szükséges többség. De mi lesz például a temetkezéssel? Ugyanis a mérvadó szkíta hagyomány szerint kisebb dombnyi méretű halomsírba kéne elhantolni az eltávozottat, pláne az előkelőt. Persze lovastul (az ugye minden szkíta szabad harcosnak van, nem ám csak az uralkodó szűk körének) és mellé temetni a feleségét – míves ékszereivel, kincseivel együtt –, no meg a szolgáit. Ehhez ugye törvényerőre kellene emelni a szolgaság újbóli bevezetését, s az uraságok elhunyta esetére asszonyuk és ágyasaik kötelező lemészárlását is… Az vélhetően nem lenne eurokonform, ami elhúzódó pereskedéshez vezethet.
S a végére maradt még egy tisztázandó és lényeges elvi kérdés is: ha a magyarok és a hunok közös ősei voltak hajdanán a szittyák, akkor most és itt lehet-e valaki magyar, netán hun eredetű távoli utód és ezzel egyidejűleg még közös ős, azaz jelenleg is szkíta/szittya?
Tegyük fel, eredményes lesz az aláírásgyűjtés, és törvényes kisebbségként akár nemzetiségi önkormányzatot is alakíthatnak a honi szkíták. Akkor a kérdés pediglen már csak az lesz: milyen alapon is tartozhat majd valaki a szittya kisebbséghez? Hogyan döntik ezt el? Liberális (pfuúúújjj!) felfogásban elegendő lesz az önbevallás, és annak írásba adása, hogy az illető igenis szkítának/szittyának érzi magát? Vagy az illiberális állam bürokratikus szabályai szerint precízen – és nyilván nem olcsón – genetikai és családfa-kutatási adatokkal is igazolni kell több száz generációra visszamenőleg a szkíta leszármazást? Hány dokumentáltan szittya vérvonalú nagyszülővel lehet majd elnyerni a szkítaigazolványt?
De félre a sok defetista kifogással, szurka-piszkával! Mert minden kétely eltörpül a felderengő nagyszerű jövőhöz képest: mi magyarok, illetve testvérileg tekintve hunok, s persze türkök és utána még kisebb részben kipcsakok, ám ősileg föltétlenül szkíták/szittyák magunk mögött hagyhatjuk valahára az elmúlt sanyarú évszázadok minden átkát, keservét, sérelmét, kudarcát, búját! Hisz’ előttünk a dicső múlt páratlan perspektívája! Csak hinni és akarni kell! Lóóó-ra!… Irány Irán!
