Arra kérik a magyar adófizetők Ákost, hogy maradjon ember

Föld S. Péter 2024. február 3. 14:30 2024. feb. 3. 14:30

Törték nagyon a fejüket a magyar adófizetők, mire is költsék fölös forintjaikat. Már mindenük megvolt ugyanis, stadionok, amerre a szem ellát, a közmédia is megkapta a maga évi 140 milliárd forintját, de még mindig maradt pénzük az adófizető polgároknak, amivel nem tudtak mit kezdeni. Addig-addig töprengtek, míg végül kipattant agyukból a szikra: adjunk pénzt a Magyar Filmintézeten keresztül a Fidesz-közeli Kovács Ákosról szóló filmre! Így adódott, hogy az önzetlen magyarok összedobtak 230 millió forintot az Ákos életét bemutató alkotásra. Még egy igen frappáns címet is sikerült találni: Maradj ember: Ákos!

Hogy e cím mit jelent, annak megfejtését az olvasóra bízzuk. (A helyes megfejtőket kisorsoljuk.) Ami viszont biztos: a filmet a korábban a Rákay Philippel az Aranybullán és a Petőfi-filmen is dolgozó Kriskó László írja és rendezi. „Az alkotók célja, hogy a színpadról és a képernyőkről ismert előadóművésszel együtt az embert is bemutassák, az álmodozót, a kreátort, akinek sorai, dalai még azoknak a lelkébe is beleégtek, akik kevésbé szeretik” – írták a filmkészítők. 

Eszünk ágában sincs tippeket adni a forgatókönyv írójának, pedig volna néhány ötletünk az álmodozó kreátor életét bemutató alkotással kapcsolatban. Például az, hogy a készülő filmnek lehetne egy olyan vonulata, ami arról szól, hogyan gondolkodik Ákos a nőkről. Az énekes ugyanis néhány évvel ezelőtt az egyik kormányhoz közeli televízióban arról beszélt, hogy „a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak.” Amikor az újságíró rákérdezett, hogy mi a dolguk, azt mondta: „Hát, mondjuk, a női princípiumot beteljesíteni, nem? Hogy, mondjuk, valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni.” 

Azt a hangot is meg lehetne pengetni, hogy miként viszonyulnak a nőkhöz Ákos eszmetársai, a Fidesz különböző rendű és rangú prominensei. Néhány idézet e díszes társaságtól: „Én szánalommal tekintek ezekre a képviselőkre, különösen azokra, akiknek a személyi száma 2-vel kezdődik.” (Kövér László házelnök.) „Talán az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három vagy inkább négy-öt gyereket, és akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnék egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak.” (Varga István, Fidesz.) „Pusztán biológiai adottságai alapján senki sem tekinthető nőnek és férfinak, erkölcsi és mentális értelemben pedig nem minősíthető nőnek az, aki nem teljesíti a női princípiumot.” (Kövér László.)

Persze nem csak nők vannak a világon, rajtuk kívül még mások is léteznek. Például a „tuggyukkik”, akikről Ákos A bosszú népe című dalában sajátos módon emlékezett meg: „A bosszú népe úgy tenne jégre/ Hogy ne is vedd észre, hogy elpusztít/ A lélek üressége a mérce kettőssége/ Egy bosszúálló isten torzult tükörképe... Hát szabad-e hagynod, hogy fúrja-tépje / Hazádat folyton a bosszú népe?” 

Ha volna valaki, akinek nem ugrik be, hogy kikre gondolhatott a Kossuth-díjas énekes a dal írásakor, azok kedvéért eláruljuk: ugyanazokra, akikről Schmidt Mária 2014 júniusában azt írta a Heti Válaszban, hogy „egyes csoportok örökölhető és előnyökre váltható kiváltságnak szeretnék tekinteni felmenőik tragikus sorsát." 

Az Ember maradj: Ákos című film majdani megtekintéséhez minden magyar adófizetőnek már most jó, felhőtlen szórakozást kívánunk!