Boszorkányüldözésbe kezdett a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Június közepén jelentették be, hogy a februárban megalakult Szuverenitásvédelmi Hivatal egyedi, átfogó vizsgálatot indított a Transparency International Magyarország és az Átlátszó oknyomozó portál ellen. Az Átlátszó azonnal jelezte, nem érintett a vizsgálat tárgyában, ezért nincs válaszadási kötelezettsége. Hasonló szellemben, de más indokkal reagált a megkeresésre a Transparency International: a korrupció elleni harccal és az átláthatósággal foglalkozó civil szervezet alkotmányellenesnek nevezte a hivatalt létrehozó törvényt, ezért megtagadta az együttműködést. Ez lényegében polgári engedetlenség, amely egy normális országban félelemmel töltené el a regnáló hatalmat.
S bár tavaly novemberben a hivatal tevékenységét megalapozó törvényről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter még azt állította, hogy nem lesz a sajtót érintő hatása, januárban Lánczi Tamás, az akkor még csak papíron létező Szuverenitásvédelmi Hivatal kinevezett vezetője azt is elmondta, hogy a média területén is végeznek kutatásokat és vizsgálatokat, mert szeretnék tudni, hogy ott miként érvényesül a szuverenitás.
Az országgyűlés fideszes többsége tavaly decemberben fogadta el a szuverenitásvédelmi törvényt, amely az új hivatal létesítéséről is intézkedett. Hamarosan az is kiderült, hogy Orbán Viktor az intézmény élére Lánczi Tamást jelölte. A főszuverén kinevezése hat évre szól, havonta ötmillió forint a fizetése, és őt is megilleti a képviselőkre érvényes mentelmi jog. Lánczi január közepén tette le hivatali esküjét az akkor még államfőként tevékenykedő Novák Katalin jelenlétében a Sándor-palotában. Már akkor tudni lehetett, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal működése nem ígérkezik könnyű menetnek. „Számítani lehet arra is, hogy az Európai Unió eljárást fog indítani tágabb értelemben a magyar szuverenitás, azon belül elsősorban a Szuverenitásvédelmi Hivatal és az intézményt létrehozó törvény miatt Magyarországgal szemben. De ilyen a boksz” – nyilatkozta január végén Lánczi a Fidesz pártlapjának, a Magyar Nemzetnek.
Fontos tudni, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal működésének fókuszában – nevéből következően – a szuverenitásvédelmi törvény betartásának vizsgálata áll. Ez az a jogszabály, amely nemcsak a pártoknak, hanem a választáson induló, civil szervezetként működő jelölő szervezeteknek is megtiltja a külföldi támogatás elfogadását, és büntetőjogi szankciókat is rendel melléjük. A hivatal bármit és bárkit vizsgálhat, civil szervezeteket, pártokat, közjogi szervezeteket, de figyelme cégekre, egyházakra és magánszemélyekre is kiterjedhet. Minden irathoz, minden adathoz hozzáférhet, bár a lehetőségei végesek: semmit nem foglalhat le, csupán másolatot kérhet, és adatszolgáltatásra szólíthatja fel az érintetteket.
Az „egyedi, átfogó vizsgálatban” érintett két szervezet egyike sem volt túlságosan lelkes. Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója június végén a Hírklikknek nyilatkozva arról beszélt, hogy ők nem állnak háborúban a Szuverenitásvédelmi Hivatallal. Már csak azért sem, mert ők „ezt a hivatalt jogi értelemben félreértésnek tekintik, hiszen nincs rá szükség, a jog sem engedi meg a létezését, mert az Alaptörvénnyel ellentétes céllal és azzal ellentétes módon gyakorolja a hatásköreit.”
Az Átlátszó oknyomozó portál is megtagadta az együttműködést a hivatallal. Döntésüket azzal támasztották alá, hogy a hivatalos vizsgálat indokaként megjelölt „választói akarat befolyásolására irányuló tevékenység” a választási eljárásról szóló törvény értelmében pártpolitikai vagy önkormányzati politikai ügyekben kifejtett politikai kampánytevékenységet jelent, az Átlátszó pedig nem folytat ilyen tevékenységet. Közölték azt is, hogy csak olyan információkat tudnak megosztani a hivatallal, amelyeket bárki más megkeresésére is megadnának.
Sem az Átlátszó, sem a TI nem működik tehát együtt a Szuverenitásvédelmi Hivatallal. Kérdés, hogy ennek a polgári engedetlenségnek mi lesz a sorsa. Normális országban volna rá esély, hogy az emberek sokasága odaáll a két megtámadott mellé, és együttérzésükről biztosítják mind a jogvédő szervezetet, mind pedig az oknyomozó portált. Ám Magyarországon a fentihez hasonló civil kezdeményezések – eddig legalábbis – a közöny falába ütköztek. Pedig a tiltakozásra többször is lett volna igény. Amikor az első kétharmad elvette az emberek magánnyugdíj-pénztárakban tartott háromezermilliárd forintját, sokan úgy gondolták, hogy ez nem az ő ügyük: akinek nem volt magánnyugdíj-pénztári megtakarítása, az minek ugráljon? Amikor belerúgtak az egyenruhásokba, csönd volt és hallgatás, amikor megalázták a pedagógusokat, szintén csak kevesen szóltak. A hatalom vérszemet kapott, és amikor beleszálltak az egészségügyiekbe, a hajléktalanokba, a munkanélküliekbe, sokaknak az járt a fejükben, hogy ők nem orvosok, ápolók, fedél még van a fejük fölött, munkájuk is van, igaz, megélni alig tudnak belőle. A sor folytatódott: földbe döngölték a földműveseket, a postásokat, a kéményseprőket. A mozdonyvezetőket, a buszsofőröket, az autósokat, a gyalogosokat. Az adósokat, a hitelezőket. A hivatásosokat, a civileket, kismamákat, nagymamákat.
Most, 14 év elteltével, jó volna végre megtanulni a leckét. Ennek első fejezeteként azt, hogy ahol másnak rossz, ott nekünk sem lehet jó. Olyan országban, ahol nem jó péknek lenni, ott zöldségesnek lenni sem jó.
Katonának, hivatalnoknak, írónak, olvasónak, öregnek, fiatalnak. Zsidónak, arabnak, romának, románnak. Magyarnak sem.
Ezért kellene odaállni az Átlátszó és a Transparency mellé azoknak is, akik eddig nem tudták, hogy e két szervezet – mások mellett – épp azért van, hogy Magyarország ismét egy normális ország legyen.
