Erővel tolná le a kormány a budapestiek torkán a kínai egyetemszörnyet

Föld S. Péter 2021. május 11. 08:18 2021. máj. 11. 08:18

Egyelőre nem lehet tudni, mi lesz a kínai Fudan Egyetem körüli botrány vége. Ami egyedül biztosnak látszik, hogy Magyarországnak ebből a beruházásból semmilyen haszna nem származik. Épp ellenkezőleg: a Kínai Kommunista Párt ideológiáját hazánkba exportáló intézmény magyar szempontból mintegy 500 milliárd forint hitelfelvételt jelent kínai bankoktól, ráadásul úgy, hogy az egyetemet és annak kampuszát kínai munkások építik fel, kínai anyagokból. Jelenleg a kardcsörtetés szakaszában vagyunk, a Népszavának nyilatkozó Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója szerint a kormány a vészhelyzetre való hivatkozással meg tudja akadályozni az egyetemről szóló helyi népszavazást. Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina a területileg érintett Ferencváros polgármestere viszont azt állítják, hogy egyetlen négyzetcentimétert sem adnak át (vagy el) az államnak a kínai kampusz kedvéért.

Azon a 2019-es októberi estén, amikor bizonyossá vált, hogy nem a Fidesz fővárosi embere, Tarlós István nyerte a főpolgármester-választást, Orbán Viktor lányos zavarában bejelentette, hogy tudomásul vették a budapestiek döntését, és semmi olyan nem fog megépülni a fővárosban, amit az ott élők nem akarnak. Ezt az ígéretet – Orbánt ismerve – már akkor sem lehetett komolyan venni, és az idő a kételkedőket igazolta. Az azóta eltelt másfél évben láthattuk a kormányzati nyomulást a Városligetben, azt, hogy az ígéretek ellenére, az építkezések nem álltak le. Most pedig a Fudan Egyetem hozná Magyarországra az intézmény chartájában is rögzített kommunista ideológiáját.

A kormány részéről a projektért felelős Palkovics László innovációs és technológiai miniszter néhány héttel ezelőtt még igyekezett a jó rendőr szerepében fellépni. Üveggyöngyöket szórt a bennszülöttek elé, ám azok nem haraptak rá a lehetőségre. A miniszter ugyanis azzal szédítette az érintetteket, hogy igazi ékszerdobozt ajánl a budapestieknek, olyan gyönyörűséget, ami pestiesen szólva, nem semmi. Hogy mi lett volna ez az ékszerdoboz, az eddig nem derült ki, és talán már nem is fogjuk megtudni. Palkovics ugyanebben az interjúban ugyanis arról is beszélt, hogyha másként nem megy, akkor nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítja a kormány a fejlesztést. Ő azonban – így Palkovivcs – nem szeretne élni ezzel a lehetőséggel. Nem nehéz kihámozni a szövegben rejlő fenyegetést: megtehetném, hogy erőből intézem el ezt az ügyet, de az ilyen megoldások annyira távol állnak tőlem, hogy csak végszükség esetén folyamodnék ezekhez az általam nem kedvelt, ám bizonyos körülmények között egyedül célravezető módszerekhez.

Azóta nem hallottunk az ékszerdobozról, arról viszont annál inkább, hogy Palkovics miniszter szembement néhány héttel korábbi önmagával, és azt mondta, javasolni fogja, hogy a kormány nyilvánítsa kiemelt beruházássá az egyetemfejlesztésnek nevezett projektet. Ékszerdobozról immár nincs szó, ezzel szemben Palkovics május 17-re tájékoztató megbeszélésre hívta a főpolgármestert és a ferencvárosi polgármestert. Baranyi Krisztina közölte, hogy elmegy a megbeszélésre, bár semmi jóra nem számít. Karácsony Gergely főpolgármester pedig azt mondta, hogy valójában nem őt kellene tájékoztatni, hanem a magyar embereket, különösen az ügyben leginkább érintett budapestieket.

Ha a kormányon múlik, akkor megtalálják a módját, hogy – a budapestiek ellenkezése ellenére – megépüljön a magyarok számára hasznot nem hozó, viszont sok pénzbe kerülő egyetem. Az ügyben igencsak eltökélt Fideszt még az sem érdekli, hogy egy felmérés szerint a fővárosiak 90 százaléka ellenzi ezt a beruházást. Márpedig, ha ez így van, akkor ebben a 90 százalékban fideszes érzelmű emberek is szép számmal benne vannak.

Ami biztos, innen már nehéz volna a kormánynak arcvesztés nélkül visszavonulni. Igaz, feltehetőleg esze ágában sincs belátni, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Legalábbis erre utalnak a harcias, magabiztosságot sugalló kormányzati megnyilatkozások. És azt sem tudhatjuk – mert miért is kötötték volna az orrunkra –, hogy a kínaiaknak milyen kártya van a kezükben. Mi az a zsarolási potenciál, amellyel sakkban tartják Orbánt, s ami miatt a miniszterelnök jobb meggyőződése ellenére, belemegy egy, a laikusok számára is nyilvánvalóan előnytelen üzletbe.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom