Fidesz: előbb-utóbb borul a bili

Ami Cser-Palkovicsot illeti: a székesfehérvári polgármestert nemrég arról kérdezték a Lakmusz és a Political Capital konferenciáján, hogy a többi fideszes városvezetővel ellentétben, neki miért nem szokott a neve mellett szerepelni a jelölő szervezetek között a kisebbik kormánypárt, a KDNP logója is. Cser-Palkovics erre reagálva közölte, hogy csak „valós politikai szervezetek és közösségek jelennek meg mindenhol”. Értsd: a polgármester nem tartja valós, létező politikai közösségnek a KDNP-t. 

A válaszból sértődés lett, és Cser-Palkovics kénytelen volt bocsánatot kérni. Levelet írt Semjén Zsoltnak, a KDNP elnökének, amelyben megkövette „miniszterelnök-helyettes urat és a KDNP azon tagjait, akik a kereszténydemokrácia és a kereszténység értékeit méltón és aktívan igyekeznek képviselni... Pártjaink országos szövetségére való tekintettel is, valamint Székesfehérvár, mint a magyar kereszténység egyik bölcsőjének polgármesterként is sajnálom, ha esetleg Önt vagy a KDNP tagjait megbántottam, ez nem állt szándékomban.”

Cser-Palkovics, aki hívő katolikusként definiálja magát, a Fidesz által a pokolba kívánt Tisza Pártról is elismeréssel beszélt. „Ha valaki a semmiből érkezve pár hónap alatt 30 százalékot szerez egy országos választáson, akkor érdemes tisztelettel nézni ezt az eredményt.”

Lázár János, aki különös figurája a magyar politikai életnek, a napokban jelentette be, hogy politikai pályafutása új szakaszba lép. „Arra az elhatározásra jutottam, hogy 2026-ban nem indulok az országgyűlési választások egyéni kerületi megmérettetésében.” Az érte aggódókat azért megnyugtatta: „van még bennem ambíció, 49 éves vagyok, a legjobb formában és legjobb állapotban, és még sok nagyon jó év áll előttem". 

Nyilván nem kell a szükségesnél nagyobb jelentőséget tulajdonítani a fenti eseteknek, ugyanakkor az biztos, hogy e kibeszélések jelzésértékűnek tekinthetők. Ismét Török Gábort idézzük „figyelik egymást a fideszes politikusok, hogy lesz-e dezertőr. Természetesen egy ilyen lépésnek óriási a kockázata, ám az emberi viselkedés, a ráció alapján nem lehet kizárni... Most viszont már nem teljesen irracionális, hogy azok, akik pesszimisták a Fidesz gazdasági holdudvarában, politikai elitjében, elkezdjenek a másik irányba tájékozódni.”

Ezt a vélekedést Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke is alátámasztotta, aki – igaz, konkrét bizonyítékok nélkül – arról beszélt, hogy a Fidesz holdudvarához tartozók közül többen is megkeresték és tapogatóztak nála. Nem lehet tudni, hogy ebből mi az igazság, Magyarra nem jellemző, hogy kijelentéseit bizonyítékokkal is alátámasztaná, az viszont egyáltalán nem zárható ki, hogy a Fideszben előbb, vagy utóbb borul a bili. 

Most még ott állnak a derék urak egymás mellett, összeszorított fogakkal, behunyt szemmel, örök hűséget fogadva Orbán Viktornak és a Pártnak. „Én nem mondom el, amit rólad tudok, cserébe te is hallgatsz arról, amit rólam tudsz” – ez a gondolat az összetartó erő. Merthogy, sokat tudnak egymásról ezek a derék urak, túl sokat ahhoz, hogy megszólaljanak. Idővel persze lesz közöttük olyan, aki elszólja magát, mert úgy érzi, hogy a többiek méltatlanul bántak vele, bántották, vagy kimaradt valamelyik zsíros üzletből.

Mindegyikük tudja a másikról, hogy miből telik neki a magyar emberek életszínvonalánál nagyságrendileg magasabb fényűző életre. Tudják, de nem mondják, mert a Fidesz már csak a nevében párt, a valóságban egy zárt körű klub, ahol mindenkinek van a másikról egy szaftos története. Ez a belépő a klubtagsághoz – minél durvább a történet, annál gördülékenyebb a felvétel.

Most még csak néha és halkan szól ki valamelyikük a kánonból, mert összetartja őket a közös rettegés. 

A félelem attól, hogy egyszer kiderül az igazság.