Kedves egykor volt (de mára hová tűnt) Barátaim!
Életemben először a hét elején írtam nektek aggódásaimról, ma meg utoljára írok nektek azok beteljesüléséről. Szeretett hazánk – nem először történelme során – a végzetébe rohan(t). Az ehhez vezető út felelőseit majd a történelem ítélőszéke megítéli, nem a mi dolgunk.
Igazából a nyílt levelem megírásakor arra voltam kíváncsi, hogy a három megszólított (Lezsák, Font, Bányai) hogyan reagál. Ők mégiscsak a hatalom emberei, gombnyomásaikon az „életünk” múlik. Az érvekre érvekkel reagálnak-e vagy bunkósbottal.
Itt a „majdnem végeredmény”: Bányai Gabi fölhívott, tíz percet beszélgettünk, vitatkoztunk, de emberi hangon, indulatos megnyilvánulások nélkül.
Font Sanyi rövid választ adott. Még megszólítani is elfelejtett a húszéves baráti, vállt a vállnak vető küzdelmeink ellenére. „ÁRULÓKKAL NEM FOGLALKOZOM” Csak ennyi.
Lezsák Sanyinak még ennyire sem futotta. Nyilvánvalóan megvárja az inkriminált törvények megszavazását, abból kihámozhatjuk a válaszát.
„Nyelvében él a nemzet” – ezt a mondatot Széchenyi mondta az 1825-ös országgyűlésben, amikor egyévi jövedelmét ajánlotta fel az ismert célra. Kodály Zoltán majd jó pár évvel utána így fogalmazott: „ Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának." Ez vonatkozik a nyelvre is.
Kicsiben az én családomban, rokonaimmal is így történik. Egyik unokahúgoméknál már a negyedik unoka is Göteborgban született. Édesbátyám unokája – aki V. Karsai Ferenc a családfán –, már Helsinkiben finn lánynak udvarol. (Kiváló hokis lesz belőle.) Mégis bizakodó vagyok, hiszen még ha egy belorusz–orosz típusú országban nőnek is fel maradék unokáim, előbb-utóbb átgondolják, hogy jó-e ez így nekik, vagy a Szent István-i útmutatást részesítik előnyben. Járhatnak akár úgy is, mint mi ’88-'90-ben. Hiszem, hogy ez a történelmi lehetőség egyszer előttük is megnyílik. Kívánom, nekik sikerüljön. Mi megpróbáltuk – de talán Antall korai halála miatt is – kudarcot vallottunk. Amúgy pedig a kísérletre nyugodtan büszkék lehetünk, még akkor is, ha sok hibát követtünk el.
Múltkori levelemet Kecskeméti Vég Mihály-idézettel vezettem fel, most pedig további verssoraival köszönök el tőletek:
„De barátomnak az, ki vélek volt,
Nagy nyájasságom kivel együtt volt,
Jó hírem-nevem, tisztességem volt,
Fő ellenségem, most látom, az volt.
Keserű halál szálljon fejére
Ellenségemnek ítéletére,
Álnokságának büntetésére,
Hitetlenségének kijelentésére,
Igaz vagy, Uram ítéletedben
A vérszopókat ő idejökben,
Te meg nem áldod szerencséjökben,
Hosszú életök nem lészen a földön.
Az igazakat Te mind megtartod,
A kegyeseket megoltalmazod.
A szegényeket felmagasztalod,
A kevélyeket aláhajigálod.”
Jánoshalma, 2025. május 28. 05 óra
Üdv volt Barátaim! Karsai Péter elköszön tőletek egy gyönyörű májusi hajnalon rigófütty kíséretében.
John Lennon egyszer azt mondta: „A Jóisten azért adta nekünk a zenét, hogy szavak nélkül is tudjunk imádkozni.”
Templomba csak a kórusommal járok énekelni rendszeresen. Katolikus, református, unitárius etc. …nekem mindegy. És amikor szép tisztán szól a harmónia, tudom, érzem, hogy odafönt is jó szívvel fogadják.
Karsai Péter
