Kiderülhet, miért egy maláj szélhámostól vásároltak Szijjártóék lélegeztetőgépeket
Pert nyert a Kúrián a Transparency International Magyarország a Külgazdasági és Külügyminisztériummal szemben. Az ítélet szerint a tárcának ki kell adnia azokat a dokumentumokat, amelyek alapján a magyar állam a Covid járvány idején a Vinod Sekhar maláj üzletember tulajdonában lévő GR Technologies nevű cégtől lélegeztetőgépeket vásárolt, hozzávetőleg 176 milliárd forint értékben. A minisztériumnak tizenöt napja van arra, hogy kiderüljön, miért épp egy maláj pénzmosótól rendelte meg ezeket a berendezéseket.
A történet előzménye azok számára, akik nem a kormányhoz közeli sajtóból tájékozódnak, ismert: az Orbán-kormány a pandémia idején 300 milliárd forintért vásárolt lélegeztetőgépeket, az ügyleteket a Szijjártó Péter vezette Külügyminisztérium felügyelte és bonyolította. Ebből a 300 milliárd forintból mintegy 176 milliárdot a már említett maláj úr GR Technologies nevű cégén keresztül költött el a magyar kormány. A maláj szélhámos úr annyira jól járt az üzlettel, hogy a jutalékból azonmód vásárolt is magának egy luxusjachtot és egy repülőgépet.
Vinod Sekhar régi motoros a szélhámos-szakmában, egy időben a nemzetközi médiában is sokat szerepelt, mégpedig azért, mert a korabeli sajtóhírek szerint lenyúlta az ismert filmsztár, Bruce Willis kétmillió dolláros befektetésének mintegy felét. Ez a csúnya folt azonban nem tántorította el a magyar érdekeket minden másnál előbbre valónak tartó magyar külügyet, hogy üzletet kössön egy nem teljesen makulátlan előéletű személlyel. Nem kizárt, hogy jóhiszeműen, keresztény-konzervatív indíttatásból döntöttek Vinod Sekhar mellett, mert abból indultak ki, hogy bár a maláj úr ugyan csúnyán átverte Bruce Willist, ám mindenkinek kell adni egy újabb esélyt, hogy bizonyíthassa, jó útra tért.
Vinod Sekhar egyébként a magyar kormánnyal szemben korrektül járt el: amit megígért, azt teljesítette, a vállalt határidőre és az előre kialkudott – a világpiaci árnál jóval magasabb – áron leszállította a lélegeztetőgépeket. Az pedig már tényleg nem az ő sara, hogy ezen gépek nagy többségére szerencsére nem volt szükség. (A járvány elmúltával – leszámítva azt a néhány tucatot, amelyet sikerült baráti országoknak elajándékozni – a berendezéseket raktárakban őrzik.)
Nem tudni, hogy a maláj üzletembernek mekkora volt a haszna az ügyleten, nincs is közünk hozzá, mert az ilyen adatok az üzleti titkok világába tartoznak. Ami viszont nyilvános: a néhány évvel ezelőtti híradások szerint, nem sokkal az üzlet nyélbe ütése után Sekhar úr egy luxusjachtot és egy Bombardier magánrepülőgépet vásárolt. A Transparency International már akkor kérte, hogy a minisztérium hozza nyilvánosságra a magyar állam számára nem igazán előnyös, ám Sekhar úr cégének tisztes hasznot hozó szerződés részleteit, de erre csak most, a Kúria döntése után van esély.
Mindez azért is érdekes, mert hosszan sorolhatnánk a hasonló történeteket, amikor per útján jutottak hozzá az állam polgárai ahhoz, ami az övék. A közérdekű adatokhoz való hozzáférés ugyanis állampolgári jog, azokat a lakosság elől elzárni törvénytelen. A mai Magyarországon nem ritka, hogy „ki kell perelni” adatokat, ami azt jelenti, hogy egy párt, civil szervezet, magánszemély a bíróságok közbeiktatásával olyan információkat szerez meg egy állami intézménytől, mely adatokat, információkat az adott intézménynek kötelessége volna magától is a nyilvánosság rendelkezésére bocsájtani.
Ezt persze az illető intézménynél is tudják, mint ahogyan azzal is tisztában vannak, hogy idővel elveszítik a pert, és kénytelen-kelletlen, ki kell adniuk az eltitkolni szándékozott adatokat, információkat.
