Március 15: Orbán visszabátorkodik Budapestre

A Népszava szellőztette meg először, hogy a miniszterelnök ezúttal nem valamelyik vidéki városban, hanem Budapesten lesz az ünnepen, ám hivatalos megerősítés akkor még nem érkezett. Pedig Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke nagyon szépen tudja hivatalosan bejelenteni Orbán programjait, ám ezúttal a miniszterelnök maga tartotta fontosnak, hogy közölje népével az örömhírt: a tavalyi kiskőrösi bujkálás csak kisiklás volt, az idén visszamerészkedik Budapestre, mégpedig nem is akárhová, a Nemzeti Múzeum elé.

Szimpatizánsok előtt beszél majd a miniszterelnök, gondosan megválogatott elvtársai előtt, ellenfél, aki mint tudjuk, ellenség, be sem teheti a lábát a környékre. De még a baráti tűztől sem kell tartania Orbánnak: nem lesz békemenet, pedig Bayer Zsolt, aki nagyon felhúzta magát a gyermekbántalmazás elleni tiltakozásra összegyűlt mintegy 150 ezres tömeg miatt, megígérte a magyaroknak, hogy a nemzet legjobbjai kivonulnak az utcára, hogy megmutassák ezeknek a senkiháziaknak.

Jelen állás szerint azonban nem mutatják meg. Orbán nem adott pénzt, sem engedélyt a békemenetre, ehelyett maga vette kézbe az irányítást: „Találkozzunk március 15-én, a Nemzeti Múzeumnál. A haza minden előtt!”  Ezt írta a Facebookon a miniszterelnök, és biztosak lehetünk benne, hogy hívó szavára sokan lesznek a múzeum előtt, bár nem biztos, hogy elegen.

Mert vészesen fogy a Fidesz tábora, még a legelvakultabb hívek körében is megroppant a bizalom, ráadásul önkormányzati választás (is) közeleg, vissza kellene szerezni Budapestet, de legalábbis elkerülni a csúfos, nagyarányú vereséget.

Ezért is dobja be magát Orbán Budapesten. Tavaly Kiskőrösön beszélt a miniszterelnök, Petőfi szülővárosában, ahol egy rendhagyó irodalomóra keretében emlékezett meg a költőről. Sok jót nem mondott róla, megtudhattuk például, hogy „nem volt katonának való ember, és nem volt az akkori világ fogalmai szerint férjnek való sem.” Ezt a következtetést nyilván olyan külsőségekből vonta le Orbán, minthogy elmondása szerint a költő lila frakkot viselt, felesége, Szendrey Júlia pedig szivarozott és nadrágban járt. Hogy ez utóbbit a genderlobby mesterkedésének fényében miképpen kell értelmezni, az a szónok édes titka maradt, mi – úgy is, mint hallgatóság – bele sem mertünk gondolni, hogy Petőfiné netán óvodás korában áldozatul esett az LMBTQ lobbi nemátalakító propagandájának.

Orbán akkor arról is beszélt, hogy „Petőfi a magyarokkal van, még akkor is, ha nem látjuk őt. Látjuk, hogy fellázad, amikor idegenek akarják megmondani a magyaroknak, hogyan éljenek, és akkor is, amikor a világ hatalmasai Magyarországot be akarják olvasztani egy európai szuperállamba. Látjuk, hogy odakanyarítja a tizenkét pont elé, hogy legyen béke.”

Ez is egy olvasata a költő hitvallásának, aki, ha ma élne, bizonyára elmondaná az embereknek, hogy ne a magyarokkal fizettessék meg a háború árát, és felszólítaná – az akkor még nem létező Európai Uniót –, hogy azonnal vonja vissza az oroszok elleni szankciókat, mert azok nem Putyinnak, hanem az európai gazdaságnak ártanak. Lett volna – talán – egy olyan pont is, amelynek az a lényege, hogy ne fogadjunk el vesztegetési pénzt, ne vegyünk az oroszoktól másoknál drágábban gázt, 564 milliárd forinttal megrövidítve ezzel a magyar embereket, győri polgármesterként ne ringatózzunk örömlányok társaságában az Adrián, és a kormányzó párt alapító atyáinak egyikeként ne meneküljünk tiltott melegpartiról ereszcsatornán. Ja, és ha államfők vagyunk, ne adjunk felsőbb sugallatra kegyelmet egy pedofil szörnyeteg segítőjének.

Akkor persze már inkább Ady Endre, aki Petőfi és a forradalom kapcsán hitelesebb, mint a mai Magyarország urai. Ady, akit elsősorban költőként ismer a nagyközönség, pedig publicistának legalább annyira kiváló volt, „A forradalmár Petőfi” címmel ezt írta 1910 június 1-jén a Nyugatba: „Esztendők óta folyik Magyarországon majdnem büntetlenül egy csúnya komédia Petőfi nevével, Petőfi ellen. Petőfibe kapaszkodva ágálnak, ámítanak, sürögnek, gyarapodnak olyanok, akiket az a néhai isteni fiatalember, aki haragudni is jobban tudott, mint mi, ha vélük él, okvetlenül véresre ver. Rossz könyvek, farizeus beszédek, lelketlen ünnepek, lelkes üzletek omlanak és ömlenek. És egyszerre csak teljes vakmerőséggel már teljesen a magukénak hirdetik Petőfit éppen azok, akiket Petőfi legjobban utált. Népellenes urak, apácatelepítő mágnásasszonyok, cifra reverendás papok s nagyurak galád szolgái jönnek elénk – Petőfivel.”  Népellenes urak, cifra reverendás papok, s nagyurak galád szolgái – ennél pontosabban nehéz volna leírni a mai Magyarország állapotát.

Petőfi tehát kilőve, róla feltehetőleg nem fog beszélni március 15-én Orbán Viktor. Lesz helyette brüsszelezés, az idegen érdekeket képviselő ellenzék ekézése, valamint az elnöki hatalomba visszatérni készülő Donald Trump dicsőítése. Azt pedig, hogy 176 évvel ezelőtt volt valami forradalom Pesten, ahol a később márciusi ifjaknak nevezett fiatalemberek a sajtó szabadságát és a cenzúra eltörlését követelték, borítsa a feledés jótékony homálya. 

A szabad, kormányoktól független sajtóból eddig mindig csak baj lett – ha az összes újság és televízió Orbánt és a Fideszt szolgálná, akkor Novák Katalin még mindig államfő lenne.

Kell ez nekünk? Sulyok Tamásnak például biztosan nem.