Mi is az a „Brüsszel”?
Sokaknak talán ismétlésnek tűnik, de miután a propagandakampányban újra meg újra megjelenik, talán nem árt megkérdezni: valójában mi is az a „Brüsszel”? Persze, jelképes értelemben, hiszen civilben Belgium fővárosa, elismert európai gazdasági központ, az Európai Unió, és mellesleg a NATO székhelye is. Magyar kormánykörökben szitokszó, bűnösként mutogatnak rá okok és értelmezés nélkül. Ahová, vagy akinek rendszeresen üzenünk, főleg azt, hogy „bennünket, magyarokat tisztelni kell” miközben mi soha nem fejezzük ki a tiszteletünket egyetlen európai tagállam iránt sem, és különösképpen támadjuk azokat, akiknek adófizetői 2004 óta folyamatosan hozzájárulnak gazdaságunk életben tartásához.
„Állítsuk meg…”
Nem tudjuk, hogy miért, miben és hogyan.
De hogy pontosan értsük, kinek üzenünk, nem árt, ha tudjuk, mi és miként történik a belga fővárosban, másképpen fogalmazva: hogyan is működik a döntéshozatal az Európai Unióban. Vajon azok, akik ilyen elszántan tüntetnek „Brüsszel” ellen, tudják ezt?
Az Európai Unióban a döntő szó mindig a tagállami kormányoké, különösen pedig a miniszterelnököké. Ezeknek a döntéseknek a fóruma az Európai Tanács, amelynek ülésein ennek megfelelően, ott ül Orbán Viktor, vagyis a mindenkori magyar miniszterelnök is, 27 kollégájával. Kicsit nagy a család, ez igaz, nehéz mindenkinek a kedvére tenni, de hát minden család élete tele van kompromisszumokkal. Akinek ez nem tetszik, ne vállaljon családi életet. Aztán ott van az Európai Bizottság, amelyik gondoskodik arról, hogy a tagállamok megfelelően alkalmazzák az uniós jogszabályokat. A „Bizottság” kifejezés utal a tagállamok által különböző területekért felelős 27 biztosra, tágabb értelemben pedig az egész intézményrendszerre. Ott is van magyar képviselő, Várnai Olivér személyében, akit éppenséggel a kormány delegált. Azt sem árt tudni, hogy a szervezet költségvetésének legnagyobb részét, pontosan 76 százalékát a tagállamok közösen kezelik. Akkor miért ez a háborgás?
Persze, lehet bírálni az unió működését, de arra is gondolni kell, hogy mint minden nagy nemzetközi szervezet, bonyolultan és lassan működik, de éppen azért működik bonyolultan és lassan, mert demokratikus alapokon áll. És hát Európa egy soknemzetiségű, soknyelvű, multikultúrára berendezkedett földrész, nehéz olyan döntéseket hozni, amelyek minden tagállamnak megfelelnek.
Sokan kérdezik tőlem, hogy miért engedi az unió vezetősége, hogy ilyen oktalan, szidalmazó hangú plakátok és feliratok jelenjenek meg a magyar utcákon. A válaszom mindig ugyanaz: ez egy demokratikus alapon működő szervezet, együttműködést és együttműködési hajlandóságot vár el a tagjaitól, erre is van berendezkedve, ilyen felfogású emberek vezették mindig. Talán nem is értik, miért ez az állandó gyűlölködés. Az unió először kérdez, azután figyelmeztet, igyekszik tárgyalások útján rendezni az ellentéteket, majd jön a figyelmeztetés, az utolsó figyelmeztetés, és még egy utolsó figyelmeztetés, a szankciókhoz csak végső esetben nyúl, de akkor sem szívesen.
Persze, az is elhangzott már, hogy „van élet az unión kívül is”, van élet, természetesen, csak éppen nem egy olyan országnak, amelyiknek a gazdasága – már sokszor leírtam ezt is – lényegében uniós köldökzsinóron működik, és amelyiknek vezetése csak azért engedhet meg magának félresikerült ázsiai és türk kilengéseket, mert biztos brüsszeli háttér áll mögötte. Sokan hitték ezt Nagy-Britanniában is. Most csodálkoznak, hogy sorba kell állni a benzinkutaknál.
Sokat ismételgetett kormánypárti ál-érv az is, hogy „ez már nem az az unió, amelyikbe beléptünk”. És ez igaz is. Egyrészt mert 2004-ben egyszerre tíz ország csatlakozott, ilyen nagy mértékű bővítésre korábban nem volt példa. Ez a döntés hosszú ideig érlelődött a régebbi tagállamokban, sokan az európai egységet féltették tőle, mi, magyarok akkor pont azt magyaráztuk, hogy Európa tőlünk lesz egységes. És arra sem árt emlékezni, hogy az akkori német vezetés állt ki a legelszántabban az új tagok felvételéért, annak tudatában, hogy a több éves egyeztető tárgyalások ellenére sincsenek, még messze nincsenek felkészülve.
Nyilván nehéz olyan általános, rendszerszerű szabályozást kialakítani, ami például Finnországra és Máltára azonosan érvényes. Hogy némileg aktualizáljam a fentieket: az elmúlt héten Budapesten tárgyalt az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) delegációja. A küldöttséget – természetes módon – nem fogadta Orbán Viktor, aki immár évek óta semmiféle igazi konzultációra nem képes európai vezetőkkel, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig kijelentette: „a LIBE delegációja elvtársi segítséget nyújt a baloldali erőknek – támogatja a magyar Molotov-Ribbentrop-paktumot –, de valójában nincs súlya annak, amit leír”.
Így csakugyan nehéz az együttműködés Brüsszellel.
Egyes kormánytagok már azt is mondogatják: komolytalan város az, aminek egy pisilő kisfiú a jelképe.
De akkor most kinek is üzengetünk pontosan?
