Normalizálódás és állandósuló aggodalmak

Augusztus elsejétől lehetségessé vált megkapni a harmadik oltást, ami a további veszélyekre nézve, kifejezetten örömteli hírnek tűnt. Az már kevésbé, hogy a tavasszal még oly sikeres oltási kampány megtorpanni látszott. Az elmúlt hónap során igen csekély mértékben emelkedett azoknak a száma, akik az első, avagy a kötelezően kijáró második oltást is megkapták. Mi mennyi? Mi a kevés és mi a siker? Az augusztust az iménti kérdésekhez fűződő diadalittas jelentések épp úgy végigkísérték, mint a további, nem éppen megalapozatlan aggodalmak halmozódásai. A nézőpontok váltogatása nagyjából attól is függött, hogy ki milyen irányba tekingetett. Akinek az imponáló, ötmillió feletti beoltottság eredménye tetszik, azok bizakodva várják az ősszel kikerülhetetlenül megérkező negyedik hullám hazai következményeit, hiszen a lakosság többsége már megkaphatta a maga védettségét jelentő oltásokat.

Források – időrendben - a hónap elejétől a végéig: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt.

„Én írok Önöknek…”

 A fölöttébb aggodalmaskodók meg úgy vélik, hogy szinte semmit sem tudunk még a negyedik hullám valós körülményeiről és következményeiről. Nyitnak majd az iskolák, nem is olyan soká visszajön a nyaralni elutazott sok százezernyi ember, sorozatban egymást követik a hatalmas tömegeket megmozgató rendezvények, a szomszédos országok többségében újabb megszorításokat vezetnek be, mindeközben itthon nem igen akar csökkenni a még be nem oltott többmilliós tömeg nagyságrendje. Ezt az ellentmondásos helyzetet nagyon világosan dokumentálja a kormányfő augusztus végi – milliókhoz eljuttatott – magánlevelének mondanivalója, amely egyszerre szeretné a kormány eddigi erőfeszítéseit megünnepeltetni, ugyanakkor a várhatóan kedvezőtlen következményeket az egyéni felelősség kizárólagosságára utalva, finoman áthárítani a magánszférára. Azaz egyszerre szeretne megnyugtatni és riadóztatni is. 

 Ez a dokumentum egyébiránt is ragyogó foglalata mindazoknak az ellentmondásos helyzeteknek, amelyek az egész augusztust rendre jellemezték. Sikerek, magabiztos, olykor nemzetközi szintű hetykeségek, és végtelenül kisszerű, átlátszóan kampányízű lépések vegyes forgataga vette körbe az általában eseménytelen, utolsó nyári hetek közéleti mindennapjait. Vegyük szemügyre kissé alaposabban is mind a két véglet kulcsmozzanatait.

 Sikerek, eredmények és kérdőjelek

A már szóba hozott vírus-leküzdő sikerek egyoldalú megünneplésének árnyékában, számos egyéb győzelmet is regisztrálhattunk. Az előzetesen páratlanul sikeresnek vélelmezett olimpiai szereplésről talán még maga a kormány is érezhette, hogy a várakozásokhoz képest, csak akkor lehetséges a tokiói teljesítményt világraszólónak beállítani, ha a közelmúlt évtizedeiből megidéznek néhány, valóban sokkal kevésbé eredményes szereplést. Meg is tették ezt, de az az igazság, hogy az olimpiai szereplés dicsfényei az idén meglehetősen hamar kihunytak. A teljesítmény ugyanis nem lett olyannyira látványosan különb, aminek az állandó felemlegetésével homályba lökhető lett volna a megelőző években sportcélokra folyósított anyagi ráfordítások valóban példátlanul és páratlanul magas nagyságrendje.

 Pillanatokon belül megjelent azonban egy újabb sikermutató: a nyári GDP-adatokat napokig lehetett akként ünnepelni, mint a hazai gazdaságtörténetben korábban soha meg nem mutatkozó növekedési mértéket. Valóban, a második negyedévben mért, csaknem 18 százalékos növekedés első pillantásra lélegzetelállító, és ráadásul az is fölöttébb biztató, hogy az előző negyedévihez képest, növekvő gyarapodás mutatkozott.

A megelőző évben elszenvedett, úgyszintén példátlanul hatalmas visszaeséshez mért emelkedés önmagában való ünneplésének egyébiránt erős korlátokat állított az infláció fájdalmasan magas számadata, annál is inkább, mert az üzemanyagáraktól az albérleti díjakig, az építkezés költségeitől az élelmiszerárakig megtapasztalható árnövekedéssel milliók kénytelenek naponta szembesülni.

Részletek: itt, itt, itt, itt, itt, itt.

A sikeresnek bemutatható gazdaságpolitika látszatai mögé bújva, nagyobb zavarok nélkül is lehetséges elfogadtatni – legalább a saját táborral, valamint a kiszolgáló udvari médiával is – olyan nyilvánvalóan pazarló lépéseket, mint amilyen ezen augusztusban a Norvég Alap 77 milliárdjáról történt egyoldalú lemondás volt. Avagy a költségvetésen belüli, több százmilliárdos átcsoportosításoknak egészen nyilvánvalóan kampánycélokat szolgáló döntései, az egyházak, a határon túliak kedvéért, valamint a presztízsszempontokat erősítő sportberuházások érdekében.

A Norvég Alap ügyéről lásd: itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt.

A hangsúlyozottan hatalmi tekintélyi szempontokat mindinkább szem előtt tartó tendenciák erősödése amúgy egész augusztus folyamán megfigyelhető volt. Más érvek aligha szólhatnának például olyan kormányhatározatok megszületésének értelme mellett, mint amellyel a magyar kabinet egyoldalúan és jogszabályi köntösbe öltöztetve próbálkozik Brüsszellel elfogadtatni a velük már hosszabb ideje húzódó koncepcionális vitáinak átértelmezését – leginkább a hazai kampánycélok kedvéért. Ugyanezt tették a már említett Norvég Alap esetében is, valamint a kevés eredménnyel kecsegtető kormányfői népszavazási kezdeményezés pillanatokon belül megtörtént áterőltetésével. Ez utóbbi lépés egyébként más metszetben is szolgálta a hatalmi tekintély elsőbbségét, mert arra is alkalmas lehetett, hogy a Fudan Egyetem kapcsán megindított ellenzéki kezdeményezésnek útját lehessen állni.

Részletek: itt, itt, itt, itt, itt.

S végül az elmúlt hónap kormányzati mondanivalójának vezérlő fonalát a hónap legutolsó napjaiig az „úgynevezett Pedofil-törvény” szünet nélküli napirenden tartása jelentette. Hétköznapi ésszel felfogva felfoghatatlan, hogy a kormányzati kommunikációs műhelyekben milyen alapon képzelték el e problémakör központi/társadalmi jelentőségű kérdéssé avatását. Márpedig, ha összerakjuk az elmúlt hetek kormányzati aktivitásának termékeit, akkor azt láthatjuk, hogy a vélt pedofil-veszélyek ürügyén kirobbantott homofób-vitákra összehasonlíthatatlanul nagyobb energiákat fordítottak, mint például az őszi iskolanyitások idején várható vírusveszélyek megelőzésére.

E sorok írója a ciklikusan vissza-visszatérő Fudan Egyetem ügyében is az említett presztízs-szempontokat látja felülkerekedni. Tavasz végén, néhány héten át úgy tűnt, hogy a kormány kész meghátrálni, sőt, még a leendő népszavazást is elfogadná. Aztán mégis történhetett valami, mert augusztusban nagy hirtelen elkezdték intézményesíteni az eddigi – részleteiben meglehetősen homályban tartott – projektet. Szinte puccsszerűen létrejöhettek a beruházás intézményi keretei és az irányítás személyi összetétele is világossá tette, hogy eltökélt központi akaratról van szó. Párhuzamosan a főpolgármester is úgy érzékelte, hogy a főváros maradék autonómiája és alapvető tekintélye lehet a tét, mert ő is azonnal beszállt ebbe a konfliktusba.

Részletek: itt, itt, itt, itt, itt, itt.

Krónikánk írásának idején – augusztus legutolsó napján – lehetetlen mérleget vonni, s nem tudni, hogy a későbbiekben mely oldal politikai veresége lehet majd nagyobb méretű. Azt viszont egyértelműen megállapíthatjuk, hogy e nagy volumenű és a legkevésbé sem megindokolható nagyberuházás sorsában a kabinet ugyanúgy viselkedik, mint a korábbi évek során tette ezt Paks II. illetőleg a Belgrád-Budapest-vasút építése kapcsán. Pénz nem számít, jövő nem számít, a fontos részletekről a titkosításokra hivatkozva, semmit meg nem tudhatunk, s az ország lakossága számára a később kifizetendő sok százmilliárdnyi összeg kitermelése marad csupán. Magyarán, a valamennyiünk számlájára kiállított ígérvényről van szó ezúttal is.

Megmarad a látvány öröme

Áttekintve augusztus ellentmondásos és fölöttébb zavaros ügyein, azt az egyet egyértelműen leszögezhetjük, hogy a kormány nem tévesztette szem elől azt a régi római igazságot, mi szerint a népet minden időben megfelelő mennyiségű cirkuszi látványossággal kell elkápráztatni. Az idei augusztus 20. megünneplése ennek a mércének maximálisan meg is felelt még akkor is, ha a színvonala miatt számtalan jogos bírálat érte a rendezvényt.

S mindez még csak a kezdet volt. Itt van a nyakunkon az eucharisztikus kongresszus, majd a vadászati világkiállítás, s hogy a fiatalabb választói csoportok se elégedetlenkedhessenek: itt van a legújabb ötlet, az Őszi hacacáré…

A negyedik hullámról már nem beszélve. Nem is beszélünk róla – egyelőre.