Orbán Gulyással üzent Mészárosnak: kisebb hajó, nagyobb szerénység
Nem túl életszerű, hogy Mészáros Lőrinc, hazánk egyik leggazdagabb embere megfogadja Gulyás Gergely miniszter tanácsát, és a jövőben a mostaninál kisebb és kevésbé fényűző jachttal megy családjával nyaralni. Aki hozzászokott a jóhoz, nehezen mond le róla, így legföljebb az várható, hogy „Lölő” mostantól elővigyázatosabb lesz, és olyan távoli, egzotikus helyekre jachtoztatja szeretteit, ahová a csóró magyar firkászok és fényképészek nem tudják őt követni.
Gulyás Gergely miniszter július végén Tusványoson még úgy tett, mint aki nem érti, mi a baj. Az ős-fideszes Pesty László első kiborulásakor – a másodikról itt írt a Hírklikk – azt mondta, hogy nem tudja értelmezni a Lölő-jelenséget. Igaz, nem sokkal ezután már megérthette: a zánkai Csillagpont Fesztivál nevet viselő református rendezvényen egy 25 éves ózdi fiatalember egyenesen azt követelte a magyar keresztény ifjúság nevében, hogy Orbán Viktor és a sleppje tűnjön el a politikából. Mindezt azzal indokolta, hogy szerinte nincsen világi indok, amely felmentene a bűnök alól. Ilyen bűnnek nevezte „Mészáros Lőrinc és Tiborcz István vagyonának gyarapítását”, illetve azt, hogy az állam nem biztosítja az egészségügy és az oktatás fenntartását, fejlesztését.
Gulyás akkor még hozta a kötelezőt, és nem hagyta magát kizökkenteni a komfortzónájából. Válaszában arról beszélt, hogy „ha van baj Mészáros Lőrinccel, akkor az, hogy nem harminc vagy negyven van belőle, mert az lenne a jó, ha minél több nagyon gazdag magyar ember lenne”.
Időközben azonban valami történhetett, mert Gulyás miniszter azóta megvilágosodott. Hétfőn ugyanis nemcsak, hogy szóba állt az RTL riporterével, de válaszolt is a kérdésére. A téma Mészáros Lőrinc és családja jachtos nyaralása volt, vagyis az, hogy az egykori gázszerelőből dúsgazdag mágnássá lett Mészárost családjával együtt a 62 méter hosszú, 26,5 milliárd forintot érő Rose d'Or jachton kapták lencsevégre. „Jelenlegi helyzetben mindenkitől nagyobb szerénységet várnék” mondta Gulyás, majd így folytatta: „Fontos, hogy senki se gondolja azt, hogy nem részese a nemzeti közösségnek, amely hihetetlen nehézségekkel szembesül a koronavírus után, a háborús időszakban.”
Már ez is egy gyomros lehetett Mészárosnak, ám Gulyás miniszter biztosra akart menni, ezért egy mondattal még megtoldotta az elmondottakat. Olyan mondattal, amely bizonyára elgondolkoztatja Mészáros Lőrincet, vagy ha őt nem, feleségét, Várkonyi Andreát biztosan. Az ominózus mondat így hangzott: „Kisebb hajó, nagyobb szerénység.”
Ami azt illeti, Mészáros Lőrinc régi motoros a jachtos világban, már-már hagyománynak mondható a nagy és drága jachtok iránti vonzódása. 2016-ban az Artemy nevű hajón élvezte az édes életet, ezután következett a Lady MRD, a Seagull MRD, legújabban pedig, mindezek betetőzéséül, a Rose D'Or. Sem a kormánynak, sem Gulyás miniszternek nem volt idáig baja ezekkel a hajókkal, legalábbis a nyilvánosságot nem értesítették arról, hogy kisebb hajókat és több szerénységet várnának el a miniszterelnök gyerekkori pajtásától.
Az, hogy Gulyás megfogalmazásában a „nemzeti közösség hihetetlen nehézségekkel szembesül”, első megközelítésben arra utal, hogy a kormány minden látszat ellenére, még nem teljesen veszítette el a kapcsolatát a valósággal. Látják ők is a problémákat, azt például, hogy a sokat hivatkozott magyar emberek többsége méltatlanul gyalázatos színvonalon él, s miközben választott vezetői a nyugatot ekézik és ócsárolják, sokaknak a mindennapi étel megvásárlása is gondot okoz.
Tudták ők eddig is, hogy mi a baj, de nem érdekelte őket. Magyarország előre ment, és nem hátra, a nyugat végóráit élte, volt tehát ok az örömre és az elégedettségre. Csak azután kiderült, hogy az embereknek sok mindenből elegük lett. Például abból, hogy hiába dolgoznak, munkájuk, pontosabban a jövedelmük, egyre kevesebbet ér. Azt is egyre többen látják, hogy Mészáros Lőrinc, valamint a miniszterelnök saját lábán álló lányának a férje, Tiborcz István, csöppet sem tehetségesebb, szorgalmasabb náluk, mégis akkora vagyonokon ülnek, amiről az átlagember álmodni sem merészelne.
Ezt szimatolta meg a gyakori, belső használatra szánt, vagyis nem nyilvános közvélemény-kutatásokból a Fidesz vezérkara, ezért ehhez igazítják a kommunikációt. Nem Gulyás Gergelynek változott meg a véleménye – neki ilyen soha nem volt, mert a Fidesz tisztségviselőjeként nem is lehetett. Orbán vonta le az ős-fideszes Pesty László és a 25 éves ózdi keresztény fiatal, Tóth Bálint kirohanása után a következtetést, hogyha a politikán nem is, de a kommunikáción változtatni kell. Lehet, hogy még harminc-negyven Mészáros Lőrinc kellene, de csak akkor, ha mindegyikük kisebb hajón nyaral, és szerényebben viselkedik, mint az egyetlen mostani.