Orbán pofozkodni jár a parlamentbe
„Korán kezdtük a hetet. Ma rádió, holnap pofozkodás a parlamentben, aztán még este irány Biskek, a türk tanács ülése. Utána a „nagyok” jönnek hozzánk, csütörtökön és pénteken Budapesten a világ szeme, Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseménye lesz. Kedden pedig hajrá, Donald Trump! Öveket becsatolni, izgalmas lesz!” Ez a szöveg jelent meg vasárnap délután Orbán Viktor Facebook-oldalán, s ezzel a néhány mondattal a miniszterelnök ismételten megerősítette, amit eddig is tudtunk: hogy számára a vita, amikor az azonnali kérdések órájában válaszolnia kell az ellenzéki képviselők kérdéseire, nem egy demokratikus alapvetés, hanem pofozkodás.
Orbán jó ideje elszokott attól, hogy valódi kérdéseket kapjon. Beteges félelemmel kerüli az igazi újságírókat, akik – amint azt a közszolgálati média egyik kiváló üdvöskéje megfogalmazta – „kérdésekkel provokálják”. Magyarország miniszterelnökének a Kossuth Rádió alákérdezős világa a kedvére való közeg: „Igaz-e miniszterelnök úr, hogy Önök mindenki másnál nagyszerűbbek, és kizárólag a nemzet felemelkedésén, valamint a magyar emberek jólétének növelésén munkálkodnak?” Vagy: „Miniszterelnök úr, engedje meg, hogy bátorkodjam, és tényleg ne vegye személyeskedésnek, amiért talán a szokásosnál is érdesebben fogalmazok, de annyira benne van a levegőben, hogy nem kerülhetem meg a kérdést: „Önök tényleg mindent jól csinálnak, vagy, ahogyan sokan érezzük, még annál is jobban? Már elnézést, amiért bátorkodásra vetemedtem.”
Ehhez képest valóban hidegzuhanyként hathatott Orbánra, amikor az azonnali kérdések órájában Komjáthi Imre azzal szembesítette, hogy a magyarok többsége nem tudna egy hónapnál tovább megélni, ha valamiért nem kapna fizetést. „Foglalkozzon az ország dolgával, ne a nemzetközi politikával, ne külügyminisztert játsszon” – szólította fel Orbánt az MSZP elnöke, aki azt is nehezményezte, hogy a korábban lesajnált románok mára már jobban élnek, mint a magyarok. A miniszterelnök pikírten válaszolt. Szerinte, aki azt érzi, hogy a románok elhúztak mellettünk, „annak azt javaslom, költözzön oda! Aztán ha visszajött, beszéljük meg, mit látott."
Komjáthi válaszában közölte, hogy nem akar Romániában élni, mint ahogy Brüsszelben vagy az USA-ban sem. Ő egy élhetőbb Magyarországot akar, s ehhez az értelmetlen pofozkodás helyett értelmes, az ország sorsát jobbá tévő párbeszédre lenne szükség.
Tegyük hozzá: nemcsak Komjáthi Imre, hanem a magyar emberek többsége is Magyarországon szeretne élni. Egy olyan országban, ahol nincs kirekesztés, mert mi, magyarok, szolidárisak vagyunk másokkal. Elsősorban azokkal, akik szegényebbek nálunk, elesettebbek, üldözöttebbek. Olyan Magyarországon élnénk, ahol jogrend van, ami azt jelenti, hogy az erre illetékes hivatalok nem pártolják, hanem üldözik a bűnt. A gazdaságban verseny van és nem háború, nem ellenségek, hanem ellenfelek vannak. A mi hazánk nem egy befelé forduló, önmaga démonaival harcoló, múltjával és jelenével megbékélni nem tudó ország. Magyarország nem vív hülye, sehova sem vezető, a nemzetnek ártó, ezért hazaáruló szabadságharcot. Ebben az országban olyan ember nem kerülhet vezető pozícióba, aki nem a haza javát szolgálja, hanem a javait akarja.
Magyarországon a gyűlölet nem pálya, az emberek nem vevők az orbitális hazugságokra.
Az ország, amelyben élni szeretnénk, olyan hely, ahol nem a csókosok és az ügyeskedők boldogulnak és az egypártrendszerből ismert három T nem azt jelenti, hogy tilt, tűr, támogat, hanem hogy tehetséggel, tudással és teljesítménnyel lehet előbbre jutni.
