Rendezzünk olimpiát!
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke néhány nappal ezelőtt azt nyilatkozta a Nemzeti Sportnak, hogy mi magyarok „százszor jobb olimpiát tudnánk csinálni. Szervezésben, transzportban, szállásban, megközelítésben és a helyszínekben is.” A játékok végeztével aztán finomított, mi több, változtatott az álláspontján. „Soha rosszabb olimpiát!”, mondta vasárnap a MOB elnöke.
A két nyilatkozat között szólalt meg Fürjes Balázs, aki még Gyulaynál is nagyobb ember, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja. Szerinte „a sportolók számára remek edzés- és versenyhelyszínek álltak rendelkezésre, a nagyvilágban 3 milliárd néző követte nyomon a viadalokat, a város pedig olimpiai lázban égett.” Fürjes a budapesti olimpia megrendezésével kapcsolatban viszont szkeptikus, annak ellenére, hogy „látva az elmúlt hét-nyolc évben a magyarországi nagy eseményeket, világbajnokságokat, Európa-bajnokságokat, világkupákat, Magyarországon meg tudnának rendezni egy a párizsihoz hasonló olimpiát.” (Nem azt mondta, mint Gyulay, hogy százszor jobbat, mint a párizsi, hanem azt, hogy hasonlót.)
A NOB magyar tagja azért szkeptikus, mert szerinte az olimpia rendezéséhez a nemzet egységére is szükség volna. „Óriási erőfeszítés lenne, de a legfontosabb, hogy kell hozzá egy összefogás” mondta Fürjes, aki „nem látja még azt a helyzetet, ahol a Magyar Olimpiai Bizottság, a főpolgármester, a Fővárosi Közgyűlés, a politikai jobb- és baloldal, a kormányzat, az egész nemzet teljes egyetértésben lehetne. Hozzátette: ha össze tudnának kapaszkodni, és félretennék a vitákat ebben az ügyben, születne egy egység, akkor eséllyel lehetne nekirugaszkodni a legközelebbi európai rendezésű olimpiának, hogy az ország házigazda lehessen. Szerinte csak akkor lehet erről álmodni, gondolkodni, ha az ország egységesen tud odaállni az ügy mellé.”
Fürjes jól látja, amikor nem látja, merthogy ilyen helyzet már jó ideje nincs Magyarországon. Pedig, a magyarok, minden ellenkező híreszteléssel szemben, nem elleneznék, ha lenne Budapesten olimpia. Örülnének annak, ha a magyar sportolók hazai közönség előtt mérkőzhetnének meg másokkal az aranyakért, és nemes küzdelemben győznének. Szeretnék, ha az egész világ látná, hogy mi magyarok milyen jók és tehetségesek vagyunk. Rendezésben, versenyzésben, mindenben.
Csak előbb még meg kellene oldani néhány problémát. Nem nagy dolgokról volna szó, említésre is alig méltó, mindössze sok pénz kell hozzá, és még több idő. De főképpen szándék és elhatározás. Ahhoz, hogy ne kelljen szkeptikusnak lennünk, az is kellene, hogy megszűnjön a szegénység, de legalábbis, jelentősen csökkenjen. Lehetőség szerint a gyerekek nyomorát kellene először felszámolni, utána a felnőttekét. Mert szívszorító, elkeserítő, de főként megengedhetetlen, hogy ma Magyarországon gyerekek ezrei éhesen menjenek iskolába. Az sem elfogadható, hogy télen sokan fáznak, és az utcán, vagy épp a saját lakásukban fagynak meg. Ehhez mérsékelni kellene a társadalmi egyenlőtlenségeket: ma ugyanis Magyarországon a nemzeti vagyon harmada a lakosság egy százalékának, a fele pedig tíz százalékának a tulajdonában van.
Még az olimpia előtt kellene költeni valamennyit az oktatásra. Nem keveset, sokat. Mert tényleg a tudás a jövő. Magyarország és az itt élő emberek jövője attól függ, hogy a ma nemzedéke mit és hogyan tanul, képes lesz-e lépést tartani a világgal, megfelelni az egyre növekvő kihívásoknak. Aztán ha már az oktatás is viszonylag rendben van, jöhetne az olimpia. Persze, csak akkor, ha a kórházakban lesz elég orvos és ápoló, kötszer, gyógyszer és ágynemű. Nem maradnak el pénz- és szakemberhiány miatt műtétek, nem kell 30 fokos melegben operálni, s nem csak papíron, vagy a szólamok szintjén rövidülnek az elviselhetetlenül hosszú várólisták.
Lehet Budapesten olimpia, ha már a korrupcióval is leszámoltak azok, akiknek ez lenne a dolguk. Hogy ne lehessen lopni, de legalábbis, következmények nélkül semmiképp. Akkor jöhet Budapestre az olimpia, ha már nem az jut az eszünkbe, hogy a hatalom urai azért akarják a versenyeket, hogy még többet tudjanak lenyúlni a közösből.
Az sem lenne ördögtől való, ha a kormányon lévők abbahagynák a hazaárulózást, és az ellenzéket nem neveznék háborúpártinak. Normális ember nem támogatja a háborút – feltehetőleg még azok sem, akik ma háborúpártisággal vádolják politikai ellenfeleiket.
Ez is szükséges a nemzeti egységhez, s ha mindez meglesz, akkor, ahogy Fürjes Balázs mondta, „össze tudnánk kapaszkodni, félretennénk a vitákat ebben az ügyben, születne egy egység, akkor eséllyel lehetne nekirugaszkodni a legközelebbi európai rendezésű olimpiának.”
Egy a mostanihoz nem hasonlító, nem leharcolt, kilátástalan, a saját démonaival harcoló Magyarországon a budapestiek, valamint az ország más településein élők is támogatnák az olimpia megrendezését.
