Ryanair, az első számú közellenség
Néhány napja még azt sem tudta a hazai nagyközönség, hogy Michael O' Leary a világon van. Nem is kellett tudnia, mert nevezett úr nem celeb, akit azért hívnak meg valamelyik tévéstúdióba, mert megcsalta a feleségét, hanem egy fapados légitársaság, a Ryanair vezérigazgatója. Most már azonban sokan ismerik a nevét, nevezett úr ugyanis szóváltásba keveredett a magyar kormánnyal, annak is főleg gazdaságfejlesztési miniszterével. Michael O' Leary idiótának nevezte Nagy Mártont és úgy általában a légitársaságokra kivetett extraprofitadót, ami, vagyis egy aktív miniszter lehülyézése, tényleg nem szokásos gyakorlat, és nem is feltétlenül követendő.
A mérleg másik serpenyőjében viszont ott van, hogy a kormány – fogalmazzunk visszafogottan – nem igazán alapos mérlegelés után döntött úgy, hogy több más ágazat mellett, a légitársaságokat is extraprofitadóval sújtja. Egyfelől tudhatta – és tudta is – hogy az érintett cégek megtalálják a módját, hogy töbletterheiket áthárítsák az utasokra, másfelől pedig, amint erről a GKI nyomán a Hírklikk is beszámolt, nem azokat az ágazatokat adóztatták meg, ahol valóban a legtöbb nyereség, ha úgy tetszik, extraprofit keletkezett.
A Ryanair-vezér tehát nekiment a magyar kormánynak, és mint várható volt, a kormány nem hagyta miniszterét az út szélén. Fogyasztóvédelmi vizsgálattal fenyegetőzött, Gulyás Gergely miniszter pedig felszólította az embereket, hogy ne a Ryanairrel, hanem más légitársaságokkal utazzanak. Válaszul Michael O' Leary ismét idiótának nevezte az intézkedést, és közölte, hogy bocsánatkérést vár az általa idiótának nevezett minisztertől. Aki viszont tőle várja a bocsánat kérését. Ez a meccs tehát jelenleg döntetlenre áll.
A kormány sajtója mindenesetre villámgyorsan kiderítette, hogy a Ryanair utasainak mintegy 60 százaléka visszamondta az utazást, mert nem hajlandók kifizetni a 3900 forintos jegyáremelést. Erre a 60 százalékra aztán szépen rárepült egy sor kormányhoz közeli sajtómunkás, ezt zengte a kommunikáció, éjjel, nappal, minden hullámhosszon. A Ryanair szerint viszont mindössze az utasok három százaléka tett le arról, hogy velük repüljön, vagyis, hússzor kevesebben, mint ahogyan azt a kormányhoz közeli média állította. Hogy hol az igazság, azt legföljebb sejthetjük. Merthogy egyáltalán nem életszerű, hogy azok az emberek, akik megvásároltak egy repülőjegyet, hozzá nyilván már szállást is foglaltak valamelyik városban, nem egészen 4 ezer forintért visszamondják a foglalást, lemondjanak a nyaralásról, vagy újratervezzék a nyári szabadságukat.
Bárhogy is van, mostantól Michael O' Leary és cége lett az első számú közellenség. Ami, ismerjük el, nem mindennapi siker, a brüsszeli bürokratáknak, vagy Soros Györgynek például évekig kellett keccsölniük, míg kiverekedték maguknak ezt a megtisztelő címet. Nem lennénk meglepve, ha a kormányhoz közeli sajtó már kiderített volna egyet, s mást Michael O'Leary bűnös múltjából. Például, hogy gyerekként az iskolában padtársáról másolta le a matekdolgozatát, rendszeresen beleharapott egy másik gyerek tízóraijába, focizni sem tudott, s csak kapufának kellett a csapatba, fiatal felnőttként pedig – ha kell, tanúk is lesznek rá – sorállás helyett tolakodott egy boltban.
Sok rosszat lehet majd a következő hetekben hallani a Ryanair vezéréről, még az sem kizárt, hogy kiderül: nem kedveli Orbán Viktort. Miközben inkább hálát kéne rebegnie a Fidesznek, hogy még mindig nem tiltották be Magyarországon a Ryanairt.
Pedig, kérdezzék csak meg a magyar embereket, lenne rá igény.
