Száz forintnak harminc a fele

Németh Péter 2023. szeptember 30. 07:00 2023. szept. 30. 07:00

Nem bírta ki Orbán Viktor, muszáj volt neki diadalmas bejelentést tennie, mielőtt még Gulyás Gergely kiállt volna a kormányinfón az újságírók elé. Közölte a hallgatósággal – és egy ilyen bejelentéssel egyszersmind az egész nyilvánossággal –, hogy mekkora lesz a nyugdíjemelés. Többmillió ember várta már ezt a hírt, amit persze amúgy orbánosan közölt a miniszterelnök. Az orbános azt jelenti, hogy nem teljesen a valóságnak megfelelően.

Azt már megszoktuk, hogy a nyugdíj kiegészítéséről úgy beszél, mint a saját jótéteményéről, nem pedig törvényben rögzített kötelességéről. „Az idén az infláció magasabb volt a vártnál, ezért csak úgy tudjuk megőrizni a nyugdíjak értékét, ha nyugdíj-kiegészítést fizetünk” – mondta. Aztán azt is mondta, hogy novemberben félhavi nyugdíjjal többet visz ki a postás, mert hát a kormány teljesíti a vállalását. Közölte azt is, hogy a nyugdíjasok számíthatnak a kormányra, hisz már 2010-ben megállapodtak a nyugdíjasokkal, hogy a nyugdíj megőrzi az értékét, és garanciát vállalt arra is, hogy nem fordulhat elő többé az, ami a Gyurcsány-korszakban történt, hogy elvettek egyhavi nyugdíjat a nyugdíjasoktól. Majd azt is hozzáfűzte: olyan országot szeretnénk, ahol együtt sírunk, együtt nevetünk…

Nem tudom, hogy most épp mi van, sírás vagy nevetés, azt azonban igen, hogy a kormányfő most sem mondott igazat. De mielőtt belemennénk a részletekbe, még egyszer rögzítsük: a hatalmat törvény kötelezi a nyugdíjak infláció mértékét követő emelésére, ezzel tehát semmi említésre méltót nem tesz a kabinet. Bár igaz, a mostani rendszerben, amikor Orbán szerint hadiállapotok uralkodnak, és ennek következtében simán kikerülhetők a törvények, az sem lenne meglepő, ha rendeleti úton kikerülnék a nyugdíjak emelését, bár ezzel két és fél millió szavazatot kockáztatnának. Szóval igen: voltaképpen megtehetné Orbán, hogy nem ad pénzt, a rendeleti kormányzás mindenre nyújt neki lehetőséget. Ő azonban ekkora kockázatot nem vállal, inkább úgy tesz, mintha tényleg gondját viselné az idősebb embereknek, és ezt akkor is megteszi, ha egyébként az ország helyzete ezt nem engedné meg. Mert hát hitelből élünk, mondá, és az infláció magasabb lett a vártnál. Nem azt mondta, hogy elrontottuk a tervezést, hogy alul mértük, nem, ilyet ő nem tesz, pedig ez történt. Nem csak úgy deus ex machina lett magasabb az infláció, háromszor magasabb, mint a környezetünkben lévő államokban, hanem mert elrontották a kormányzást. Ezt azonban nem lehet, nem szabad bevallani, így aztán azt sem, hogy az árak elszaladásában milyen jelentős szerepet vállalt az orbáni vezetés. Ilyet nem mondunk, mindent Brüsszelre, meg a háborúra fogunk, és arról mélyen hallgatunk, hogy még Ukrajnában, ahol éppenséggel a háború zajlik, nos, még ott is alacsonyabb az infláció. 

Ezzel azonban még nincs vége a lódításoknak. Orbán ugyanis azt is állította, hogy novemberben félhavi összeggel többet visz a postás. És ez a félhavi összeg inkább az eddigi valamivel több mint harmada, csak a miniszterelnök számol másként. Becsapta az embereket? Igen, becsapta. És akkor? Ki fogja neki ezt a szemére vetni?

Saját médiája és kormánytagjai biztosan nem. Olyannyira nem, hogy a Magyar Nemzet, amikor már pontosan tudta az igazságot, ugyanúgy leírta ezt a félhavi pluszt, mintha igaz lenne. 

A nyugdíjasok sem fognak reklamálni, legfeljebb az a néhány oktondi, akikkel szemben viszont a kormánypárti nyugdíjasok fogják megvédeni a miniszterelnököt. Merthogy ők arra vannak szocializálva, hogy Orbán Viktor mindig igazat mond. Még akkor is, ha a saját borítékjukban is kevesebb pénz van, mint amit megígértek nekik. Ők ennek ellenére elhiszik, mert el akarják hinni, hogy száz forintnak 30 a fele…