Szegény „magyaremberek", a táborozáskor…
„Estve jött a parancsolat" – akarom mondani, a karácsonyi meglepetés, a „rendelet" a gyógyszergyártók különadójáról.
Igazából az volna meglepetés, ha eltelne egy éjszaka újabb „rendeletek" nélkül.
Éppen gyógyszerhiány van kialakulóban, részben azért, mert a gyártóknak, kereskedőknek nem fizetnek – egy ilyen „rendelet" nyilván segít megoldani a gondokat.
Lehet „apróságokon" problémázni – micsoda dolog év végén, visszamenőleg, adót kivetni: nyilván így lehet megteremteni a jogbiztonság érzetét.
Beláthatjuk, hogy a költségvetés nehéz helyzetben van – de az az ember érzése, hogy az ilyen „rendeleteknek" az a céljuk, hogy a hatalom tovább tudja szórni a pénzt – számolatlanul – kegyenceinek.
De lehet az egészre, magára Orbániára felülről, általánosságban nézni, és megállapítani: a magyar jogalkotás olyan állapotban van, hogy az Európában általában elfogadott normák szerint törvényességről nem lehet beszélni. Magának az Európában példátlan veszélyhelyzetnek, rendeleti kormányzásnak a szükségessége, így jogszerűsége is erősen vitatható. Se szeri, se száma azoknak a rendeleteknek, amelyeket a különböző veszélyhelyzetekre hivatkozva hoztak, de közük nincs semmilyen „veszélyhez".
Nézzünk szembe a helyzettel, és állapítsuk meg: Orbániában a „jogalkotás" – a parlamenti és a rendeleti is – lényegében nem más, mint a legdurvább jogfosztás, a pimasz hatalmi önkény rongyosra szakadt leple.
És mindezt éjszaka művelik, ahogy a rablók szokták végezni dolgukat.
Az ember áll, és bambán néz maga elé: vajon mi nem világos az EU számára, ami az orbániai jogállamiságot illeti..?
