Szélsőséges narratívák fogságában
Az online sajtó és a közösségi felületek jelentős része újrakezdte a rettegtetést a koronavírustól, megint egyre több a bombasztikus cikk és rémtörténet – ugyanakkor mára Magyarországon is igen erős véleménybázisa lett a járvány bagatellizálásának, bármilyen óvintézkedés megkérdőjelezésének.
A huszonegyedik századi tömegkommunikáció legfőbb szabálya, hogy a posztmodern médiatérben csak az az inger él túl, amely a valóságértelmezés két végpontjának valamelyikéhez gravitál. Bármilyen jelenséghez is szólsz hozzá: abszolutizáld, vagy tagadd le – és garantáltan uralni fogod a pillanatot. Így vált a magyar belpolitika a NER vagy O1G dilemmájává, ennek szellemében kell Amerikának Donald Trump és a Black Lives Matter között választania, e nyomvonalon válnak szét hisztérikus karanténtálibokra és megátalkodott járványtagadókra a nyugati civilizáció társadalmai.
Ma több igazolt fertőzött van Magyarországon, mint amikor az ellenzék kijárási tilalmat követelt Budapestre, több igazolt fertőzött van, mint amikor Orbán Viktor engedett a nyomásnak, és bezáratta az iskolákat – most valahogy mégis meccseket rendeznek, tömve vannak a strandok és az éttermek, miközben a vírusról továbbra sem lehet tudni szinte semmit. Úgy tűnik, a pánikot könnyelműség követi.
Nem vagyok szakember, de szakemberek tucatjainak ellentmondó nyilatkozatai alapján úgy vélem, hogy a felelős magatartás továbbra is az idősek fokozott védelme, otthoni ellátásuk megszervezése és az idősotthonok szigorú ellenőrzése. Az egyetemeken és a középiskolákban érdemes siettetni az amúgy is elkerülhetetlen átállást a digitális működésre, emellett pedig természetesen figyelni kell a távolságtartásra, kerülni kell a szükségtelen kontaktusokat, és a maszkot igenis viselni kell, ha az elő van írva – ugyanakkor nem szabad engedni, hogy a nyugati társadalmak polgárainak szabadsága a hisztérikus pánik áldozatává váljon. Szükség van koncertekre és színházi előadásokra, szükség van turizmusra, és szükség van adóbevételekre, mert abból működik az egészségügyi rendszer, a közoktatás, a rendőrség, és Mészáros Lőrinc is abból lop.
Nem ártana a végletek közt félúton berendezkedni, nem ártana megtanulni és megbecsülni az „egyrészt” meg a „másrészt” szavakat – és ez sajnos sokkal nehezebb, mint akár bezárkózni, akár letagadni azt, ami a külvilágban zajlik.
