Versben fakadt ki a fideszes honatya, amiért nem az ő embereik győztek

Föld S. Péter 2024. június 12. 07:30 2024. jún. 12. 07:30

Nagyon rosszul esett Tasó Lászlónak, Nyíradony országgyűlési képviselőjének, hogy a választók többsége nem a Fidesz-KDNP jelöltjeire szavazott a helyi önkormányzati választáson. Rosszkedvének sajátos stílusban adott hangot a Facebookon: egy némi magyartalansággal tarkított rövid szösszenettel, valamint egy húsz évvel ezelőtt írott versike részletével osztotta meg nyomott hangulatát a nyilvánossággal.

„A választók úgy döntöttek, hogy új (sic!) minden bizonnyal felkészültebb vezetőkre van szüksége (sic!), mint akiket a Fidesz-KDNP ajánlott. A választók döntését tudomásul vettük” – írta Tasó képviselő a Facebookon. 

Nem vagyunk nyelvtannácik, még az sem kizárt, hogy alkalmanként mi is követünk el helyesírási hibákat, az egyes és a többes számot azonban többnyire sikeresen egyeztetjük, és a Tasó képviselő által közölt szövegben az „új” szó után tennénk egy vesszőt, ha másért nem, azért, hogy értelme legyen a mondatnak.

Ráadásul a honatya a nagyobb nyomaték kedvéért még egy versrészlettel is megajándékozta Facebook-posztjának olvasóit. „Ahogyan szavaztál, /Úgy bánjanak veled!” – idézte Tasó képviselő Kóczián Rudolf 2004-ben írott költeményének két sorát. Szerencsére, a folytatással már nem traktálta az olvasókat, mert az igencsak durván hangzott. Kóczián Rudolf, akit a 2004-es kettős népszavazás eredményének ismeretében csókolt homlokon a múzsa, ugyanis így folytatta a költeményt: „Úgy mentsenek ki a lángban álló házból! /Úgy húzzanak ki a vad, dühöngő árból!” Túl azon, hogy másokat megátkozni nem szép dolog, a dühöngő ár említése mostanság azért sem igazán szerencsés, mert mint tudjuk, tetőzik a Duna, árad a Tisza, van tehát baj elég, nem kell még fokozni a nehézségeket.

A választási eredmény miatt szomorú Tasó László, aki 1994 és 2014 között volt a település polgármestere, az elmúlt években azzal került az érdeklődés középpontjába, hogy – sok más fideszes politikushoz hasonlóan –, ő is rákapott a lombkoronasétány-építésre. 64 milliós uniós pályázatot nyert erre a célra, de, akárcsak társait, őt sem a meggazdagodás, még kevésbé az adófizetők pénzének lenyúlása motiválta. Éppen ellenkezőleg: elmondása szerint jó szándék vezette őket, emberbaráti cselekedetnek szánták ezeket a beruházásokat, ráadásul úgy, hogy nem nyerészkednek, hanem kifejezetten veszítenek.

Mindezért persze nagy árat fizetnek a lombkoronasétányokkal hírbe hozott fideszesek. Tasó László például azt sem titkolta el az őt kérdező újságírók elől, hogy a pályázat nem annyira előnyös, mint azt a kívülállók gondolnák. Azzal kezdődik, hogy „bele kell forgatni 20 százaléknyi, összesen 16,2 millió forint önerőt és be kell nyelni több mint 17 millió forint áfatartalmat.” Tasó szerint neki és a többi lombkoronasétányos kollégának hitelt is kellett felvenniük az induláshoz, és úgy számolnak, hogy a végén sokmilliós veszteséggel zárják majd a projektet. Nem lopásról van szó tehát, mint azt felszínes megközelítéssel gondolnánk, hanem áldozatról, mégpedig a haladás és a fejlődés oltárán. Nem szólva a környéken élő emberek és az odalátogató turisták szemléletének alakításáról, valamint szórakoztatásukról. 

Ennyi áldozatvállalás után tényleg adódik a kérdés, hogy a helyi emberek miért nem Tasó úr és társai jelöltjeinek, hanem – ahogy a képviselő úr fogalmazott –, „minden bizonnyal felkészültebb” vezetőknek szavaztak bizalmat.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom