Rákfene
|
2017. április 28. 06:10
2017. ápr. 28. 06:10
A szétrohadó, hovatovább életveszélyes magyar egészségügy állapotáért jelentős részben a Magyar Orvosi Kamara is felelős. Felelősségvállalás és érdemi munka helyett azonban bosszú, sunnyogás és urizálás a válaszuk. Ha valaha változás lesz ebben az országban, ezt a brigádot sem lehet a helyén hagyni.
A politikát hosszabb ideje követőknek erős emlékeik lehetnek az orvosi kamara 10-11 évvel ezelőtti működéséről. Éger István és cimborái szinte hetente tartottak sajtótájékoztatót megboldogult Molnár Lajos, az utolsó egészségügyi reformminiszter tárcája előtt, ahol mindig nagy garral jelentették be, hogy bizony, jól megmondták a miniszternek, hogy nem lesz reform, és a következő héten is jönnek, újra behúzni a kéziféket.
Aki nem emlékezne, többek között olyan javaslatai voltak az akkori egészségügyi tárcavezetőnek, hogy a futószalagos, szimultán vizsgálatok helyett (az egyik beteg ott áll pendelyben, a másiknak a vérnyomását mérik, a harmadiknak pedig a torkát spatulázzák) minden betegre legalább öt percet kell szánnia az orvosnak.
Értsd: emberi vizsgálati körülményeket egyfelől, és ne írjanak be az elszámolást feljavító, kamu-vizsgálatokat másfelől. Meg olyat is előírt volna, hogy a húszágyas kórházi osztályon "papíron" egyszerre nem fektethetnek 28-30 beteget, akik valójában reggelente bebuszoznak infúzióra, aztán meg hazamennek - majd a kórház felveszi utánuk a pénzt. Meg olyat, hogy tegyük rendbe az egészségügy finanszírozását, meg legyen ehető étel, elég nővér, modern nyilvántartás az intézményekben.
Ó, és persze a kevesek jólétét, sokak megalázását és esélytelenségét okozó hálapénz megszüntetését, a betegjogok hatékonyabb érvényesülését, illetve a mérhető és nyilvánosan adatolt teljesítményt. Vélhetőleg a politikai hátország mellett utóbbi szándékok miatt lett a Kamara Molnár Lajos, és általában a reformok ellensége. Mely kamarának immár bő évtizedes, hovatovább örökös elnöke Éger István.
És fogalmunk sincs, mennyiért. Utoljára 2011-ben, jogi úton sikerült kipréselni belőle egy számot, eszerint hat évvel ezelőtt 1,3 millió volt a fizetése - de a költségtérítése már akkor is homályban maradt. A 2010-es kormányváltás után takarékra tekert Éger aktuális apanázsa már megint titok. Dr. Kunetz Zsombor a kamara tagja, oxiológus szakorvos és egészségügyi szakértő, emellett pedig jogosan kíváncsi ember, aki szerette volna megtudni, hogy a tőlük kötelezően beszedett sarc mennyiben gazdagítja Égert.
A kérésnek két következménye lett: egyfelől a Kamara közölte, hogy ez az adatközlés (Éger és a vezetők fizetésének, költségtérítésének egy papírra leírása) olyan aránytalan munkaterhelést jelentene munkatársaik számára, hogy Kunetz doktor fizessen 88.000 forintot ezért a "pluszmunkáért". És sajnos ezt meg is tehetik a közérdekű adatok elsumákolásában élen járó Fidesz törvénymódosítása óta - de attól még húzzuk alá, mekkora pofátlanság úgy tenni, mintha a havonta bérszámfejtett és kifizetett összegek "összeszedése" akkora munka lenne.
Azt más forrásból tudjuk, hogy van munkaerő és pénz 110 milliós (évi 10 lapszám) kamarai újságra, a kamara furcsán működő cégének milliós veszteségei kifizetésére, 150 milliós ingatlanvásárlásra, sőt: parkolási és gyorshajtási bírságokra is több százezer forint ment el.
Az érdeklődés másik következménye az lett, hogy a kamara vezetőségének feljelentésére etikai eljárás indult Kunetz doktor ellen. A fenyegető üzenetet már megkapta, de a "több oldalt kitevő vádiratot" még nem sikerült eljuttatni hozzá. Pedig idő lett volna rá, ugyanis más esetekben az elnökség nem ilyen kapkodós: mikor már tele volt a sajtó annak a veszprémi onkológus-nőgyógyásznak az ügyével, aki lebukott, hogy több esetben törvénysértő módon kért pénzt gyógyíthatatlan betegeitől műtétekért, vizsgálatokért, vádat is emeltek ellene, majd jogerősen el is ítélték, de etikai eljárás csak nem akaródzott indulni ellene. Aki az elnök fizetését kérdi, az nem etikus, aki haldoklókat foszt ki, az oké.
Mindez pedig, ne tévedjünk, nem egy szakmai testület belső civódása. Ez a lehető legközvetlenebb módon a mi életünkről szól. Azokról a problémákról, amelyekről már a bevezetőben írtam, hiszen ezek azóta csak súlyosabbak lettek: egyre veszélyesebb egyes kórházakba bekerülni, az ellátás egyre kiszámíthatatlanabb, a fertőzésveszély egyre aggasztóbb.
Az egészségügyi dolgozók egyik fele tömött sorokban távozik külföldre, a másik megpróbál valahogy túlélni-megélni, míg az Éger-féle csúcsvezetők, és pár kivételezett, hálapénzzel kitömött szakma képviselői pont abban érdekeltek, hogy minden maradjon így. Rákfene, a beteg szervezeten burjánzó daganat ez a fajta "önérdekképviselet".
Ha bárki bármit még vár a magyar politikától, legyen akár kormánypárti, akár ellenzéki, az ebben követeljen változást. A veszély, a közeli humán tragédia ugyanis pártsemleges: a lerohadt, huzatos kórteremben a combnyaktöréses nagymama akkor is meg fog halni tüdőgyulladásban, ha előtte pirosra tapsolta otthon a tenyerét az Echo tévé előtt.
A szülész akkor se fog kevesebbet kérni zsebbe a leendő szülőktől, ha ők voltak az elsők a menekültellenes népszavazásnál az urnáknál, és a legrikítóbban narancsszín választókerületben élőkhöz se fog gyorsabban kimenni a mentő. Követelje mindenki, hogy a mindenkori kormány legfontosabb dolga az legyen, hogy tovább és egészségesebben élhessenek a magyarok. És mivel ennek már régóta nem eszköze, hanem gátja a Magyar Orvosi Kamara, ott is követeljék ki a teljes, feltáró beavatkozást, daganateltávolítást, és kontrollált, ellenőrzött utókezelést. Különben, és ez most nem a drámai hatás kedvéért szerepel itt, hanem tényszerű prognózisként, ebbe fogunk belehalni.
Aki nem emlékezne, többek között olyan javaslatai voltak az akkori egészségügyi tárcavezetőnek, hogy a futószalagos, szimultán vizsgálatok helyett (az egyik beteg ott áll pendelyben, a másiknak a vérnyomását mérik, a harmadiknak pedig a torkát spatulázzák) minden betegre legalább öt percet kell szánnia az orvosnak.
Értsd: emberi vizsgálati körülményeket egyfelől, és ne írjanak be az elszámolást feljavító, kamu-vizsgálatokat másfelől. Meg olyat is előírt volna, hogy a húszágyas kórházi osztályon "papíron" egyszerre nem fektethetnek 28-30 beteget, akik valójában reggelente bebuszoznak infúzióra, aztán meg hazamennek - majd a kórház felveszi utánuk a pénzt. Meg olyat, hogy tegyük rendbe az egészségügy finanszírozását, meg legyen ehető étel, elég nővér, modern nyilvántartás az intézményekben.
Ó, és persze a kevesek jólétét, sokak megalázását és esélytelenségét okozó hálapénz megszüntetését, a betegjogok hatékonyabb érvényesülését, illetve a mérhető és nyilvánosan adatolt teljesítményt. Vélhetőleg a politikai hátország mellett utóbbi szándékok miatt lett a Kamara Molnár Lajos, és általában a reformok ellensége. Mely kamarának immár bő évtizedes, hovatovább örökös elnöke Éger István.
És fogalmunk sincs, mennyiért. Utoljára 2011-ben, jogi úton sikerült kipréselni belőle egy számot, eszerint hat évvel ezelőtt 1,3 millió volt a fizetése - de a költségtérítése már akkor is homályban maradt. A 2010-es kormányváltás után takarékra tekert Éger aktuális apanázsa már megint titok. Dr. Kunetz Zsombor a kamara tagja, oxiológus szakorvos és egészségügyi szakértő, emellett pedig jogosan kíváncsi ember, aki szerette volna megtudni, hogy a tőlük kötelezően beszedett sarc mennyiben gazdagítja Égert.
A kérésnek két következménye lett: egyfelől a Kamara közölte, hogy ez az adatközlés (Éger és a vezetők fizetésének, költségtérítésének egy papírra leírása) olyan aránytalan munkaterhelést jelentene munkatársaik számára, hogy Kunetz doktor fizessen 88.000 forintot ezért a "pluszmunkáért". És sajnos ezt meg is tehetik a közérdekű adatok elsumákolásában élen járó Fidesz törvénymódosítása óta - de attól még húzzuk alá, mekkora pofátlanság úgy tenni, mintha a havonta bérszámfejtett és kifizetett összegek "összeszedése" akkora munka lenne.
Azt más forrásból tudjuk, hogy van munkaerő és pénz 110 milliós (évi 10 lapszám) kamarai újságra, a kamara furcsán működő cégének milliós veszteségei kifizetésére, 150 milliós ingatlanvásárlásra, sőt: parkolási és gyorshajtási bírságokra is több százezer forint ment el.
Az érdeklődés másik következménye az lett, hogy a kamara vezetőségének feljelentésére etikai eljárás indult Kunetz doktor ellen. A fenyegető üzenetet már megkapta, de a "több oldalt kitevő vádiratot" még nem sikerült eljuttatni hozzá. Pedig idő lett volna rá, ugyanis más esetekben az elnökség nem ilyen kapkodós: mikor már tele volt a sajtó annak a veszprémi onkológus-nőgyógyásznak az ügyével, aki lebukott, hogy több esetben törvénysértő módon kért pénzt gyógyíthatatlan betegeitől műtétekért, vizsgálatokért, vádat is emeltek ellene, majd jogerősen el is ítélték, de etikai eljárás csak nem akaródzott indulni ellene. Aki az elnök fizetését kérdi, az nem etikus, aki haldoklókat foszt ki, az oké.
Mindez pedig, ne tévedjünk, nem egy szakmai testület belső civódása. Ez a lehető legközvetlenebb módon a mi életünkről szól. Azokról a problémákról, amelyekről már a bevezetőben írtam, hiszen ezek azóta csak súlyosabbak lettek: egyre veszélyesebb egyes kórházakba bekerülni, az ellátás egyre kiszámíthatatlanabb, a fertőzésveszély egyre aggasztóbb.
Az egészségügyi dolgozók egyik fele tömött sorokban távozik külföldre, a másik megpróbál valahogy túlélni-megélni, míg az Éger-féle csúcsvezetők, és pár kivételezett, hálapénzzel kitömött szakma képviselői pont abban érdekeltek, hogy minden maradjon így. Rákfene, a beteg szervezeten burjánzó daganat ez a fajta "önérdekképviselet".
Ha bárki bármit még vár a magyar politikától, legyen akár kormánypárti, akár ellenzéki, az ebben követeljen változást. A veszély, a közeli humán tragédia ugyanis pártsemleges: a lerohadt, huzatos kórteremben a combnyaktöréses nagymama akkor is meg fog halni tüdőgyulladásban, ha előtte pirosra tapsolta otthon a tenyerét az Echo tévé előtt.
A szülész akkor se fog kevesebbet kérni zsebbe a leendő szülőktől, ha ők voltak az elsők a menekültellenes népszavazásnál az urnáknál, és a legrikítóbban narancsszín választókerületben élőkhöz se fog gyorsabban kimenni a mentő. Követelje mindenki, hogy a mindenkori kormány legfontosabb dolga az legyen, hogy tovább és egészségesebben élhessenek a magyarok. És mivel ennek már régóta nem eszköze, hanem gátja a Magyar Orvosi Kamara, ott is követeljék ki a teljes, feltáró beavatkozást, daganateltávolítást, és kontrollált, ellenőrzött utókezelést. Különben, és ez most nem a drámai hatás kedvéért szerepel itt, hanem tényszerű prognózisként, ebbe fogunk belehalni.
