Szemben a néppel

Nagy Bandó András 2016. március 24. 08:39 2016. márc. 24. 08:39

Nem olyan jó dolog 91. helyen lenni a népek boldogság rangsorában. Nem sorolgatnám az elsőket, könnyű svájcinak, dánnak, izlandinak, norvégnak, finnek, kanadainak, hollandnak, újzélandinak, ausztrálnak vagy svédnek lenni, ahogy mondják, boldog népeknek nincs történelmük, no de a tőlünk arasznyira osztrákok is a 12. helyen tanyáznak, és az már tényleg mindennek a teteje, hogy a hajdan kényszerű szimbiózisban élő csehek és szlovákok is jóval előttünk vannak, jelesül a 27. és a 45. helyen.

A szlovének 63., a koszovóiak a 77., a szerbek pedig kicsivel előttünk, a 86. helyen posztolnak, egyikükről sem mondható, hogy történelemmentes országok volnának. 15 ország található mögöttünk, köztük a Zorba boldogságát mindig magukban hordozó görögök, a kedélyesnek gondolt portugálok, és a barátságos, kedves vietnámiak. A sor végén kullognak a mongolok, a nigériaiak, a hondurasiak, az irániak és a zambiaiak, mondhatni, érthető okokból.

Hogy mi mért nem lettünk legalább néhány hellyel boldogabbak, nem tudom. Talán nem kérdezték meg a kormányhoz közel állókat, Matolcsyt, Habonyt, Mészárost, Rogánt, Lázárt, Szijjártót, Némethet, vagy a száz leggazdagabb magyart (köztük a titkosított gazdag Orbánt), meg a régóta gazdag ellenzéki főembereket. És legfőképp, mert nem kérdezték meg a lelki szegényeket, akikről már Jézus is tudta, hogy boldogok.

Mészáros nevére került a fél Dunántúl, hát hogyne lenne boldog? Aki nála munkát kap, ugyancsak boldog, és annak a családja is boldog, magasról tojnak ők arra, hogy kinek a birtokán dolgoznak, hogy kinek termelnek jövedelmet, és eszükbe sincs azért boldogtalannak lenni, mert ez a gázszerelőként sem brillírozó Lőrincnek isten tudja, honnan csorgott össze ez a ménkű nagy vagyona, vagy mégis tudja a magyarok istene, akkor csakis azért, mert pertu barátja Orbánnak.

Soromra várok a postán, két asszony beszélget, mindennapos ráérős trécselés, egyikük fia Londontól ötven kilométerre él, a másikuk lánya Dániában takarít, ahogy kivettem a szavukból boldogok, mert a gyerekeik boldogok, igaz, messze vannak, emiatt ők személyesen boldogtalanok, de első a gyerek, aki boldog. Ezt hallva hogyan tegyen rendet az ember az agyában? Most boldog ez a család vagy sem?

Barátom fia és a családja megszívta a Svájci Frank alapú hitelt, és hogy képes legyen a részletek visszafizetésére, Németországba mentek, ott vállaltak munkát. Boldogok, hogy ki bírják fizetni azt, ami boldogtalanná tette őket. Persze, a szüleik is boldogok, mert nem rokkantak bele, de oda a megszokott unokázás, a napi vagy heti együttlét, emiatt aztán mégis muszáj kimondaniuk, hogy boldogtalanok.

Pesten ültünk egy étteremben, boldogok voltunk, jó volt a kaja. A szomszéd asztalnál egy termetes szakács mesélt az asztaltársaságnak (azt hiszem, akarta is, hogy halljam, amit mond, ráerősített kicsit), hogy küzdöttek meg az előírásokkal, amikor óvodáknak kezdtek főzni. Megfőztek húsz adag "próbakaját", grammra betartva az előírásokat, és ez egyszer (és utoljára) előállították életük első ehetetlen ételét. Azt mondja a séf, a napi adagként előírt sómennyiség annyira rosszul van kiszámolva, olyan kevés, hogy ha betartanák az előírásokat, a gyerekek kilencven százaléka vagy kihányná az ételeket, vagy otthagyná, és menne a moslékba.

Most aztán tojnak az előírásokra, első a gyerekhad, meg hát végképp nem szeretnék, hogy egy sor óvoda lemondaná a kajájukat, és másik konyháról rendelnének (ahol épp így kényszerülnek arra, hogy ne tartsák be a hülyék által szült előírásokat.

A "hatalomnak", vagyis a nép fizetett szolgálóinak egyet céljuk lehet(ne): hogy a nép boldog legyen, és mint tudjuk, a népbe tartoznak az ovis és isis gyerekek is. Mindent azért kellene tenniük, hogy jóízűen falatozzanak a kicsinyek, és az otthoni ízeket érezve egyék meg, amit nekik (ki)főztek. Itt kezdőik, itt kezdődne a boldogság, amit aztán lehetne fokozni. Például azzal, hogy nem állítunk föl olyan emlékművet a Szabadság térre, aminek nem örül a nép. Nem avatunk föl olyan szobrokat, melyek látása boldogtalanná teszi a népet. Nem teszünk olyan írókat a tankönyvekbe, akik inkább bosszantják a népet, semmint örömmel töltik el. Nem rendeljük el az üzletek vasárnapi zárva tartását, vagy ha már elrendeltük, és látjuk, hogy a népet ez is boldogtalanná teszi, akkor revideáljuk helytelen döntésünket, mert összességében mégis csak az a célunk és feladatunk, hogy boldoggá tegyük a népet. Nem okozunk Quaestor botrányt, nem dühítjük a népet sem korrupcióval, sem iszonyú magas fizetésekkel, sem milliárdos nagyságrendű közpénzeket rejtő és elnyelő alapítványok titkosításával.

Hosszú a sor, az Olvasó hozzá tudja tenni azt, ami őt bosszantja, s azt, ami boldogabbá tenné, ha a főszolgák jobban odafigyelnének úgy a részletekre, mint az egészre. Amikor országot értékel a kormányfő, ebből a 91. helyezésből kellene kiindulnia. Nem arról kéne beszélnie, hogy Magyarország jobban teljesít, meg hogy eredménye s rezsiharc, és hogy a magyar reformok működnek, hanem el kéne magyarázni a hallgatóságának, hogy miért kerültünk a népek boldogságlistáján a 91. helyre. Ha ezt sikerülne elmagyarázni, én már boldog lennék, és ez akkor is jó, ha egy év múlva is ott topogunk a 91. helyen.