Az áradó Duna vízében csobbanni olyan, mintha szennyvízben fürödnénk
Nemcsak maga az árvíz, de az áradó vízre kíváncsi katasztrófaturisták is nagy gondot jelentenek az áradások mentén. Az utóbbi napokban sokan látogattak ki megnézni az árvizet, többen, amint azt a televíziók híradóiban is láthattuk, meg is mártóztak a Duna vizében.
A Blikknek nyilatkozó Késmárki András sürgősségi szakorvos szerint miközben ezzel a gátakon dolgozó szakembereket és önkéntesek munkáját nehezítették, a saját testi épségüket is veszélyeztették. Nemcsak a sodrás jelenthet ugyanis veszélyt a kilátogatók számára, ugyanis, minden, amihez hozzáért a víz, fertőzött lehet.
Az orvos annak kapcsán figyelmeztette a lakosokat az életveszélyes betegségekre, hogy egyre több olyan videó jelent meg a neten, ahol az emberek megmártóznak a Dunában, vagy különböző sporteszközökre szállva hajtanak bele. „Baktériumokat, mint például a vérhas baktériuma, illetve olyan vírusokat, amik az egész testet érintve nagyon komoly fertőzéseket okozhatnak. Minden, amihez ez a szennyezett víz hozzáér, az fertőzöttnek tekinthető" – ismertette a veszélyeket az orvos, aki szerint a Duna vízében csobbanni jelenleg olyan, mintha a szennyvízben mártóznánk meg.
A szakértő szerint a leggyakoribb fertőzés a szennyvíz miatt, illetve az árhullámban lévő bomló állati tetemekből kikerülő baktériumok miatt alakulnak ki. Elsősorban gyomor és bélrendszeri fertőzéseket okozhatnak, ami akár vérmérgezéshez is vezethet. Az árvíz elvonultával majd a rakpartokat is fertőtleníteni fogják.