Európai egység az ökoszisztéma ellen

Puzsér Róbert 2020. október 27. 06:31 2020. okt. 27. 06:31

Újabb nagykoalíciós együttműködés a multinacionális cégek érdekében, újabb sötét alku: szerdán az Európai Parlament a néppárti, a szocialista és a liberális frakciók támogatásával megszavazta, hogy az Unió az agrártámogatásokat továbbra is komolyabb környezetvédelmi és fenntarthatósági elvárások nélkül ossza el.

A zöldek már az Európai Bizottság eredeti javaslatát is kritizálták, mert az nem célzott meg olyan reformokat, melyek az emberiség mai tudása szerint minimálisan szükségesek, hogy a bolygó ökológiai összeomlása elkerülhető legyen – ehhez képest a nagykoalíciós összefogás még az eredeti javaslatot is kiherélte. Egyik percben az EP pártelitjei meg az azokat támogató médiumok még jogosan háborodnak fel afelett, hogy Donald Trump nem hallgat a tudósokra a koronavírus-járvány kapcsán – a másik percben már sem a konzervatívokat, sem a baloldaliakat, sem a liberálisokat nem érdekli a tudósok sokkal megalapozottabb, sokkal több kutatással és ténnyel alátámasztott álláspontja a klímaváltozásról. Nem érdekli őket az európai emberek véleménye, nem érdeklik őket a saját kampányígéretek sem: a profitéhség, a hatalom logikája és a céges fasizmus szelleme a legelemibb józanságot is eloszlatja.

Miután az Unió parlamentjének képviselői a gyermekeik és az unokáik nemzedékeit cserben hagyták, a jogállamiság kritériumaihoz vajon mennyire ragaszkodnak majd? Lehet-e majd örülni annak, hogy Brüsszel tíz év után végre tesz valamit a rendszerszintű korrupció meg a lengyel és magyar illiberalizmus ellen – amiért amúgy a nyugati kormányok és multinacionális részvénytársaságok is felelősek –, vagy csak a bolygó sorsa nem érdekli őket, de a kultúrharc terén azért majd odateszik magukat? Akárhogy is lesz, ezek után sokkal kevesebb erkölcsi alappal kérhetnek számon bárkin bármit – a magyarok meg jobban teszik, ha felkészülnek arra, hogy épp olyan könnyű szívvel dobják majd oda őket Orbán Viktornak, mint a bolygó élővilágát a GDP-nek. Újra meg újra.