Jancsó, a nemzetrontó
Kincsrablók járnak köztünk. Lopják a nemzeti vagyont. Annak is a legértékesebb részét: művészeti kincseinket. Azokat, amelyek miatt büszkék vagyunk arra, hogy magyarnak születtünk. „Takarításnak" álcázzák: kiseprűznének mindenkit a kultúránkból, aki nem törpésíthető odáig, hogy beférjen az ő kánonjuk szűkre méretezett kapuján. Egyre harciasabban hadonásznak a seprűjükkel, nem nézik, milyen értékeket törnek össze.
Az irodalmunkkal kezdték. Emlékszünk még, amikor kitüntetett szerzőjük kis zsidó lapocskának minősítette a Nyugatot. Arra is, amikor a Magyar Időkben Ady szemére hányták, hogy szerintük „zsidóbarát", híveinek pedig emiatt azt, miért nem találnak jobb példaképet, „csak olyat, aki a magyar nép megújulását egy másik, a Magyar Királyságba akkoriban bevándorolt népcsoporttal való összeolvadásban vélte biztosítottnak". Hármat találhatnak, melyik népcsoportra gondoltak.
Aztán jött a szabadkőművesek démonizálása, amelynek révén árnyék vetült a fél magyar irodalomra: Csokonaira, Batsányira, nemzeti himnuszunk költőjére: Kölcseyre, de Benedek Elekre, Karinthyra, Mórára, Heltai Jenőre vagy Tamási Áronra is. (Hát csoda, hogy ezek után a NER a gazdag erdélyi irodalomból nem Tamási Áront, hanem Wass Albertet kultiválja?): Nem mellesleg Goethére, Mozartra, Puskinra, Balzacra, Tolsztojra, Verdire, Lisztre, de Bem apóra, Kossuthra, Garibaldira, Einsteinre, Walt Disney-re, Rooseveltre és számos más amerikai elnökre is. Tudják, a gonosz szabadkőműves világ-összeesküvés...
Ezekhez lassan már hozzászoktunk, de újabban a takarítás kiterjedt a film- és színházművészetre is. Muszáj volt a lázadó Színház- és Filmművészeti Egyetem bűnös elődeit megtalálni, és pillanatok alatt sikerült is. A Magyar Nemzet cikke szerint, „a rendezőket, színészeket nem választotta meg senki", hogy jönnek tehát ahhoz, hogy belepofázzanak a közéletbe!
Tényleg sokkal megnyugtatóbb volna, ha például a Fidesz kongresszusa választaná meg őket, vagy Orbán vizsgáztatná egyenként, mint a képviselőjelölteket szokta Felcsúton. Mindjárt nagyobb volna a rend.
Ugyanebben az írásban sikerül lerántani a leplet a magyar filmekről is. Hiába a sok díj, a nemzetközi elismerés, nem érnek egy lyukas garast sem. „A filmes szakmában gyakorlatilag egyeduralkodó az értéktagadó, értékromboló szemlélet". „Nemi és szexuális devianciákat propagáló filmek" születnek, és a „nem létező hazai rasszizmus ürügyén készült, bűntudatkeltő alkotások". Utóbbi, gondolom, a Saul fia, vagy korábban Szabó István remekművei. Vissza kéne adni azokat az Oscar-díjakat, nem?
Na de Jancsó Miklós sem maradhat ki. Talán születésnapi megemlékezésnek szánták a nagy leleplezést (szeptember 27-én van születésének évfordulója): „Jancsó Miklós összes filmjével a magyar nemzeti identitás lebontásán fáradozott fél évszázadon keresztül." Érdekes. Én balga, azt hittem, hogy a magyar filmművészet megújításán. A nemzeti identitásomba beépült a Szegénylegények néhány jelenetsora, most kezdhetem elölről a nemzettudatom újraépítését.
De jobb, ha többet nem is megyek moziba. Mert az még csak hagyján,hogy Tarr Béláról is kiderül, ő „a modernizmus zsákutcája", de hogy még a filmklasszikus Casablancával is baj van, azt álmomban sem gondoltam volna. De a Magyar Nemzet felvilágosít: világhírű magyar rendezője, Kertész Mihály itthon 1919-ben „agitkát" rendezett, és az ilyesmi megbocsáthatatlan.
Ezek után nem is kérdés, hogy a színházak is bűnösek. Hogy Székely Gábort kommunistázással nyírják, azt még csak értem, ha meg nem is bocsátom, hiszen ő az eltaposni kívánt egyetemhez kötődik. Na de Gobbi Hilda! Hogy ellenségként támasztják fel, azt már csak azért se jósoltam volna, mert a „nemzet Szabó nénijeként" túl nagy népszerűségre tett szert, visszás lenne belerúgni. De nem számít, fő az elvi következetesség! Ha egyszer takarítanak, hát elér az a seprű mindenhová.
Miután a színművészetisek a Nemzeti Színházig és ott a Gobbi-szoborig is elvitték piros-fehér szalagjukat, a kormányhű lap egy másik írása Gobbinak is nekimegy. A szerzőt elkapja az ördögűzés heve, amint írja, „a magyarellenes kultúrterrorista liberálbolsevikok", „a veszettek és a kis hülyék" ellen, akiknek „hiénavonyítása" ingerli. „Ideje van ezért az ördögűzésnek" – vonja le a konzekvenciát.
Konkrétan a Gobbi Hilda nevű ördögöt kívánja kiűzni a művészek Pantheonjából, aki szerinte „az egyik legharciasabb képviselője volt az 'új, szocialista embertípus' megteremtését célzó, művészetnek, színháznak álcázott agitpropnak. Annak az egyszólamú, diktatórikus... kirekesztő és eltipró propagandának, amelynek Székely Gábor is hűséges katonája volt.".
Hát nem tudom. Igaz, hogy Gobbi Hllda budai úrilány létére, részt vett a munkásmozgalomban és az ellenállásban (persze lehet, hogy az utóbbi is szeplőnek számít az életrajzán), sokakat mentett meg, és legalábbis 1956-ig hívő kommunista volt, de nem mellesleg színészzseni. Nekem ő Mirigy a Csongor és Tündében, Aase anyó a Peer Gyntben, Gertrudis a Bánk bánban, a lenyűgözően félelmetes öregasszony Spiró Csirkefejében. Hogy melyik ebből az agitprop, nem bírom kitalálni. De ha a kormánylap írja, természetesen elhiszem, hogy ő is rombolta a nemzetet.
Olvastam, hogy vasárnap a miniszterelnök is megemlékezett egy fontos évfordulóról. Először azt hittem, Jancsó Miklós születésnapjáról van szó., Buta voltam, már tudom. Kormányunk feje a szabad pálinkafőzés tizedik évfordulóján mondott beszédet. Volt benne egy rejtélyes mondat, talán arra utalva, hogy a pálinkát leginkább vidéken főzik: „A tartós dolgok gondolata nem csak Budapesten születik meg."
Hát nem is. Ady például Érmindszenten, Jancsó Vácott, Székely Gábor Jászberényben, igaz, Gobbi Budapesten született. És elég tartósnak látszanak. Még a sár is lepereg róluk, amit rájuk tetszenek dobálni.
