Kutyakomédia, amit Szijjártó játszik Pressmannel és így az amerikai adminisztrációval szemben

Mint arról a Hírklikk is beszámolt, Szijjártó Péter alaposan „kiosztotta” David Pressman budapesti amerikai nagykövetet a magyar „békemissziót” és ezzel kapcsolatban Orbán Viktort bíráló szavai miatt. Brüsszeli sajtóértekezletén azt állította, hogy Pressman „egy ellenzéki aktivista, a magyar ellenzék egyik vezető szereplője”...az ő megnyilatkozásait ennek megfelelően is kell értékelni”, érdekes példákat hozva fel a nem egyenlő bánásmódra, mondván: „akkor az ellenzéki aktivista úr nem aktivizálta magát”, amikor  az olasz miniszterelnök Kínában járva azt mondta, hogy Peking megkerülhetetlen párbeszédpartner a mostani törékeny nemzetközi viszonyok közepette;  vagy amikor Zelenszkij felhívta Donald Trumpot, illetve amikor az ukrán külügyminiszter Kínában járt...Tehát nyilvánvalóan itt ez egy ellenzékiségből fakadó, onnan inspirálódó megnyilatkozás volt”.

Az éles támadás előzménye egyébként az volt, hogy Pressman előző nap Esztergomban járt, s ott „olyan ukrán menekültekkel találkozott, akiket egy ideiglenes létesítményben szállásoltak el azt követően, hogy a magyar kormány megszüntette a támogatást azon legkiszolgáltatottabb egyének és családok számára, akik Oroszország ártatlan civilek elleni támadásai miatt kényszerültek elhagyni Ukrajnát” – fogalmaz az amerikai közlemény. 

A nagykövet újságíróknak dicsérte a magyar emberek nagylelkűségét a kiszolgáltatott ukrán menekültekkel szemben, ugyanakkor – a 444.hu kérdésére – beszélt Orbán visszatérő állításáról, miszerint az Egyesült Államok már holnap békét teremthetne Ukrajnában, ha akarna. Pressman szerint akkor lehetne béke akár már holnap is, ha Vlagyimir Putyin leállítaná a háborúját. Szerinte fontos, hogy minden szövetségesük tisztában legyen azzal, hogy akár ma is véget érhet az ukrajnai háború, de ezt a döntést csak Putyin hozhatja meg. Orbán békemissziójáról azt mondta, szerinte a miniszterelnök moszkvai útja csak egy performansz volt. Nem biztos benne, hogy bárki is követi Orbán békemisszióját. Ameddig Orbánnak vagy más politikusnak világos, hogy ki viseli a felelősséget az ukrajnai háborúért, és hogy Putyin döntése esetén az akár holnap is véget érhetne, addig Orbán nem a béke, hanem a békítés hírnöke. (Azt az „appeasement” kifejezést használta erre, amivel az angol nyelvben az agresszív hatalmakkal szemben konfliktuskerülő diplomáciát írják le, a leggyakrabban a második világháború előtt a nácikkal egyezkedő brit kormányokra szokták használni ezt a kifejezést – jegyzi meg a portál.). A nagykövet azt is elmondta, hogy az amerikai kormánynak fontos a kiszámíthatóság és az átláthatóság. Ezeken az értékeken akarnak együtt dolgozni a magyar kormánnyal.

Nem először ment neki Szijjártó Pressmannak, s az amerikai nagykövet sem először bírálta a magyar politikát. Az rendben van – bár szövetségesek között nem igazán –, hogy akár gyökeresen mást gondol egy kormány a másik ország politikájáról, de ennyire élesen a nyilvánosság előtt szokás-e egy olyat mondani például, hogy a nagyövet a magyar kormány ellenzéke?  Vajon Szijjártó – és a kormány – éleződő Amerika-ellenességének, a fokozódó odamondogatásának van-e célja? Akár az, hogy Szijjártó azt képzeli, győzhet az amerikai nagykövet ellen vagy Orbán az amerikai adminisztráció ellen? Balázs Pétert kérdeztük.

A frontvonal nem Pressmannél húzódik, ő a jelenlegi amerikai adminisztráció hangja, azt mondja, amire utasítást kap Washingtonból – hívta fel a figyelmet a korábbi külügyminiszter, hozzátéve: abban, amit nagykövet mond, egyetlen szó sem hangzik el véletlenül. Orbán azonban – valamilyen okból – beásta magát Trump oldalán, és nyílt konfliktust vállal a Biden adminisztrációval, miközben amúgy menet közben lényegesen megváltozott a helyzet: a regnáló elnök visszalépett a jelöltségtől, helyette Kamala Harris (jelenlegi alelnök) indul Donald Trump ellen. Ráadásul lehet, hogy Orbán rossz lóra tett, mert Harris népszerűségének a növekedését látjuk, s mi történik, ha novemberben nem Trump nyer? – tette fel a kérdést, rögvest meg is válaszolva: akkor csak még tovább romlik a viszony Magyarország és az Egyesült Államok, azaz a világ legerősebb állama, katonai szövetségünk vezető ereje között.

Vajon szokásos-e ennyire kitenni az ablakba a vitákat, esetleges konfliktusokat két ország között, kiváltképpen, ha két szövetség országról van szó? – kérdeztük a diplomáciában jártas szakembert. A válasza nem volt meglepő: teljeséggel szokatlan, hogy szövetséges országok, amelyeknek számos egyéb alkalmuk van a problémáik megvitatására, így tegyenek. Már csak azért sem, mert képviselőik gyakran és sokféle fórumon találkoznak – ez esetben a NATO, illetve az uniós országok esetében az EU keretében is. „Ennyire a publikumnak játszani, azon belül is szinte bábszínházi színvonalú csihi-puhit nem szokás előadni, ezt semmivel nem lehet indokolni, az állandó beszólogatás nem diplomácia, hanem kutyakomédia”.  

De nem csak az USA viszonylatában teszi ezt a magyar kormány, s ezen belül Szijjártó. Ahogy legutóbb is beszólt Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszternek, aki szerint Orbán a békepárt részének hívja magát, de valójában oroszpárti, és Putyin orosz elnököt védi a tárgyalóteremben Európa helyett. Erre reagálva Szijjártó azt mondta, hogy Landsbergis „versenyképes a legháborúpártibb politikus címért, rendszeresen bírálja a magyar békepárti álláspontot...az ő helyzetértékelése sem tekinthető realistának semmilyen szempontból”.  Azaz nem csak Pressmannal és általában az USA-val, hanem másokkal is „unortodox” diplomáciai viselkedést mutat a magyar miniszter – vetettük fel. Balázs Péter még egy mindent eláruló adalékra is felhívta a figyelmet: Szijjártó Brüsszelbe utazása előtt a Facebookon közzétett  posztjában sajnálkozott amiatt, hogy „szegény ukrajnai embereket elviszik a frontra, ahol legtöbbjükre lényegében csak a halál vár... Véget kell már vetni ennek az őrületnek, tehát véget kell vetni az Ukrajnában zajló háborúnak.”. Ez nem más, mint hogy fejére állítja a valóságot, hiszen az ukránok az orosz agresszióval szemben védik a hazájukat, s „aki nem így látja, annak komoly baj van a valóságérzékelésével, az álláspontja pedig teljesen szembemegy a szövetségeseivel, arról nem szólva, hogy ez fekete-fehér kép, egyértelmű, hogy ki az agresszor és ki az, aki védekezik az agresszorral szemben” – húzta alá. Az már csak hab a tortán, hogy Szijjártó egy olyan tanácskozásra ment, amelyen az ukrán külügyminiszter is részt vett, s amelyet amúgy Budapesten kellett volna tartani, ha Magyarország nem megy szemben a szövetségeseivel, például sajátos „békemissziójával”. 

A volt külügyminiszter rámutatott, hogy miközben az amerikai kormány töretlenül folytatja a szövetségesével való párbeszédet, s úgy kezeli a konfliktusokat, ahogy az szövetségeshez illik, azaz megértéssel, jóindulatú bírálattal, jótanácsokkal, addig a magyar kormány ezt nem viszonozza, merthogy a szándéka szerint úgy akar játszani, hogy annak örüljenek Moszkvában. „Mindenesetre semmilyen észszerű magyarázattal nem lehet alátámasztani Orbán elköteleződésének a mértékét a Nyugattal szembenálló, elsősorban orosz érdekek mellett” – szögezte le. 

„Általában is megfigyelhető, hogy Orbán kifele sasszézik a nyugati szövetségi rendszerből, tulajdonképpen azt adja most elő nagyban, amit az Európai Néppártban kicsiben: addig feszíti a húrt, amíg kénytelen kilépni, mondván, szörnyen bánnak vele, holott ezt valójában ő idézte elő”. Azért ez eléggé valószínűtlen forgatókönyv, hiszen bármit is tettek szavakban és tettekben, propagandában az egymást követő Orbán-kormányok, a lakosság nagy többsége még mindig az uniós tagság mellett van – vetettük közbe. Balázs Péter ezzel egyetértve megjegyezte: majd meglátjuk, mit mond és hogyan viselkedik Orbán Viktor szeptember 18.-án, amikor az Európai Parlamentbe várják a soros uniós elnökség programjának felvázolására. Kérdés, elmegy-e, már csak azért is, mert Magyar Péter már jelezte, ő ott lesz és kérdezni fogja Orbánt – ez lenne az első olyan alkalom, amikor Orbánnak egy erős magyar kihívójával is vitáznia kellene. Balázs szerint egyébként van arra esély, hogy inkább valamely alvezérét küldi a várhatóan durva összeütközésbe, bár – jegyezte meg – nem egyszer ő maga is belement ilyenekbe.