Ömlenek a kormányzati milliárdok az egyházaknak

Millei Ilona 2020. szeptember 25. 09:19 2020. szept. 25. 09:19

Friss hír, hogy sikerült a szolgáltatókkal átmeneti megállapodást kötni, jövő áprilisig egyedi kikapcsolási moratórium kedvezményt kapott a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET). Így nem zárják le a gázt, a székhellyel együtt tovább működhetnek ottani intézményei. Ez jó hír, ám ez a cikk mégsem erről szól, ahogy arról sem, hogy csak a Dankó utcai intézményeknél 30 millió forintos hátralék gyűlt össze. Az Oltalom vidéki oktatási és szociális intézményeinél pedig a tartozás 100 millió forintos nagyságrendű, ami a járulékos költségekkel együtt, jóval több is lehet. A díjhátralék pedig abból adódik, hogy az állam 6 milliárd forinttal tartozik a MET-nek. Az állam ugyanis 2011-ben megfosztotta egyházi státuszától. Emiatt Iványi Gáborék pert indítottak, végül a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 3 millió eurós kártérítést ítélt meg számukra. Eddig még ennek is csak töredékét fizette ki az állam.

Ez a cikk arról szól, hogy ha Orbán – saját Magyar Nemzet-beli bevallása szerint – a kívánatosnak tartott politikai rend sarokköve, a konzervatív-kereszténydemokrata értékek, a nemzet, a család, és a vallási hagyomány szíve közepe, az evangéliumi testvérközösséget mégis ellehetetleníti. Miért? Az biztos, hogy nem a pénzhiány az oka. Az alábbiakban – nem is túl nagy időintervallumban – összegyűjtöttük azokat a kiadásokat, amelyeket a magyar állam keresztényi segítségként nyújtott a világon, és Magyarországon.

                                                         *

 Az üldözött keresztények megsegítéséért a Hungary Helps program 2016-ban 3 millió eurós, körülbelül 930 millió forintos költségvetéssel indult. 2019 áprilisáig a magyar kormány több mint 8 milliárd forintot fordított a programra, elsősorban a Közel-Keleten adományozott. A 24.hu által készített részletes bontás alapján tudjuk, hogy 3,167 milliárd forintot Szíriába, 2,034 milliárdot Irakba, 1,08 milliárdot Libanonba, 372 milliót Jordániába, 321 milliót Kongóba, 310 milliót pedig Nigériába küldött. Ez év, vagyis 2020. augusztus 26-án Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára közölte a nyilvánossággal, hogy huszonegy közel-keleti keresztény fiatal végzett magyarországi tanulmányaival a Hungary Helps ösztöndíjprogramjában. Megalakulása óta, a Hungary Helps Program 70 ezer ember számára nyújtott közvetlen segítséget. A Hungary Helps Program keretében zajló projekteket 2019 áprilisa óta a Hungary Helps Ügynökség koordinálja.

                                                           *                     

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselőcsoportja a hátrányos helyzetű gyermekek iskolakezdését segítette tanszercsomagokkal, összesen kétezer nehéz helyzetbe került gyermeket segítettek egyenként 10 ezer forint értékű, személyre szabott, minőségi tanszercsomaggal. Az adományokat Simicskó István, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője adta át 2020. augusztus 27-én az Ökumenikus Segélyszervezetnek.

                                                           *

Ahogyan a gyermekneveléshez szükség van a családra és a pedagógusok munkájára, lelkiismeretességére, úgy abban a keresztény egyházak tanítása is sokat segít – jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára egy új törökszentmiklósi katolikus óvoda 2020. augusztus 30- i átadásán. A törökszentmiklósi Szent Kristóf Katolikus Óvodában négy óvodai csoport kezdhette meg a 2020/21-es tanévet. A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda tagintézménye egy átmeneti megoldásnak szánt, ám végül 15 évig használt régi és elavult épület lebontását követően, 475 millió forintból újult meg. 

                                               *

A magyar kormánynak fontos a keresztény civilizáció védelme, ezért 2010 óta háromezer templom épült, vagy újult meg a Kárpát-medencében. Ezzel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes büszkélkedett a mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda tanévnyitóján 2020. augusztus 31-én. Beszélt arról is, hogy ilyen mértékű templomépítés, vagy felújítás Szent István óta nem történt, és bizonyságot tett arról, hogy egyikből sem lesz mecset, vagy pláza. Hozzátette azt is, ahhoz, hogy a keresztény identitásunkat meg tudjuk védeni, fontos, hogy az állam is megtegye a „sajátos dolgát”, de hittel is meg kell tölteni, amelyben megkerülhetetlen szerepe van a keresztény iskoláknak és azoknak a diákoknak, akik a következő generáció értelmiségét adják, akiknél a szellemi tudás és a lelkiség egységben van.  Az Euorstat adatai szerint, Magyarország költ arányosan az Európai Unióban a legtöbbet az egyházak és egyházi iskolák támogatására, 2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma.

                                                           *

Vámosmikola az elmúlt években 266 millió forint állami támogatásból fejlődött és tudta építeni közösségét, a települést – mondta 2020. szeptember 4-én Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a megújult plébánia és közösségi ház ünnepélyes átadóján. Az iskolakonyha és a szabadidőközpont fejlesztéséhez csaknem 43 millió forinttal, a régi kultúrház, a polgármesteri hivatal és az üzlet felújításához 125 millió forinttal, a belterületi utak felújításához mintegy 14 millióval, a külterületi utak felújításához pedig 54 millióval járult hozzá a kormány. A közösségi tér fejlesztéséhez 20 millió forintot, az óvodaudvar felújításához kétszer öt millió forintot, a szociális tűzifa-támogatáshoz 2 milliót és orvosi eszközbeszerzéshez pedig kétszer 3 millió forintot juttatott az állam. A legutóbb egyházi közösségfejlesztésre nyújtott 35 millió forintból újult meg az átadott plébánia és közösségi ház épülete.

                                                           *

A Budapest V. kerületében lévő Egyetemi Kisboldogasszony templom több mint egymilliárd forint állami támogatásból megújult. A barokk épületet Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek áldotta meg 2020. szeptember 6-án, szentmise keretében. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: az egyetemi templom és a mellette lévő Központi Papnevelő Intézet a kereszténység élni akarásának szimbóluma, megmutatja, hogy a kereszténység nemcsak „poros múlt”, hanem a tudomány közvetítője és a szépség megteremtője is.

                                                           *

Levélben mondott köszönetet Orbán Viktor miniszterelnöknek Magyarország pénzügyi segítségéért Anthony Muheria, a kenyai Nyeri érseke, Gary Mueller, a Tangaza kelet-afrikai katolikus egyetem kancellárja és Tom Lalampaa, a Northern Rangelands Trust (NRT) nevű fejlesztési csoport vezérigazgatója 2020.szeptember 7-én. a Hungary Helps Programból biztosított közel 40 millió forintot egy új mezőgazdasági kar létrehozására fordítják Kisajuban, a főváros, Nairobi közelében. Az NRT vezérigazgatója pedig azt írta, hogy a nekik folyósított mintegy 45 millió forintnyi összeget az elmaradt észak-kenyai Biliqo és Bulesa vidékén egy egészségügyi központ fejlesztésére költik. „Ez az adomány közvetlen hatással lesz nagyon sok ember életére és életminőségére, mégpedig a kenyai társadalom legsérülékenyebb rétegei, a nők és a gyerekek körében".

                                                           *

Keresztény kultúránkat változatlanul olyan erőforrásnak tartjuk, ami megtartja nemzetünket, alapja szabadságunknak és egyben megújulásunk forrása is – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter az örökösföldi református templom átadási és szentelési ünnepségén 2020. szeptember 13-án,  Nyíregyházán. Elmondta: a kormány természetes szövetségesként tekint az egyházakra, amelyek jelentős szerepet vállalnak Magyarország szellemi és lelki megújulásában. Ezért segítik az egyházakat abban, hogy közfeladataikat és közösségépítő szolgálatukat minél jobb feltételek között láthassák el. Nyíregyháza-Örökösföld új templomának megépítését a helyi református közösség kezdeményezte. A mintegy 700 millió forintos beruházást a Magyarországi Református Egyház Zsinata mellett, a kormány 450 millió forinttal támogatta.

                                                                       *                                                        

Tíz év alatt több mint háromezer templom újult meg a Kárpát-medencében – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Soltész Miklós 2020. szeptember 13-án. a Fejér megyei Bodajkon, ahol átadták a teljesen megújult Segítő Szűz Mária kegyhelyet. Elmondta, hogy ezen időszak alatt, több mint 130 új templom épült, továbbá zarándokhelyek tucatjai újultak meg. Az államtitkár azt is elárulta, mintegy másfél milliárd forint kormányzati támogatást adtak a kegytemplom, a zarándokhely és környezetük teljes megújítására.

Aki végigolvasta a cikket, és van kedve, kiszámolhatja, hogy a világszerte adományozott forintokból a MET hányszor kaphatta volna meg  a bíróság által neki megítélt összeget. Iványi Gábor a sajtótájékoztatóján megköszönte az elmúlt hetekben „megtisztelően sok” adományt, 60,1 millió forint érkezett a MET-hez magánszemélyektől, pártoktól és vallási közösségektől.

Elmondta azt is, hogy mindenkinek – egyháznak, kormánynak, civileknek – együtt kell működniük azért, hogy a rászorulókon segíteni lehessen. Ők a betegellátástól az éjszakai menhelyig, a gyerekek ellátástól az étkeztetésükig számos helyen és módon segítik az utcára kerülteket.

Ehhez csak megint Orbán Viktor újságbeli alkotását tehetjük hozzá: „Nekünk, kereszténydemokratáknak azonban megvan a saját szellemi rendszerünk, amellyel leírjuk a politika univerzumát, s amelyről kellő szerénység mellett is állítható, hogy intelligensebb, mint a ma erőfölényben lévő, nemzetközi szervezeteket uraló, bornírt liberális világábrázolás.”