Orbán zsarol, miközben Ukrajna léte forog kockán

HírKlikk 2023. december 14. 05:00 2023. dec. 14. 05:00

Nagy győzelem Orbán Viktor számára, hogy az EU Bizottsága most felszabadít tízmilliárd eurót azokból az összegekből, amelyeket mindenekelőtt jogállamisági és korrupciós problémák miatt fagyasztott be, és a nagy vesztes Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke – mutatott rá a Politico hírlevelében. 

Az amerikai portál európai kiadása szerint a többi vesztes között van számos vezető politikus, mindenekelőtt Emmanuel Macron francia elnök és Olaf Scholz német kancellár, akik nyomást gyakoroltak a bizottságra, hogy folyósítson pénzt Magyarországnak – ezeknek a politikusoknak majd magyarázattal kell szolgálniuk a saját választóiknak, hogy az adóbefizetéseiket miért egy olyan kormány finanszírozására költi, amely de facto Moszkvát támogatja.

Az EU Ukrajnának nyújtott segítsége forog kockán, ezt akarja Orbán megakadályozni, márpedig létfontosságú, hogy Ukrajna a víz felett tudjon maradni.

A bizottság a hivatalos indoklásban esküszik, hogy csak a szabályokat követi, és nincs más választása, mint hogy folyósítsa a pénzt, mert Magyarország bevezette a szükséges reformokat, és már tiszteletben tartja a jogállamiság normáit. Ezt sokszor elmondják Brüsszelben, a bizottság egyik tisztségviselője egyenesen odáig ment, hogy ha a testület nem szabadítja fel a pénzt, „Magyarország még perelhet is, és valószínűleg megnyerné a pert”. 

A valóság azonban az, hogy a bizottság számos tisztségviselője és az Európai Parlament sok fontos képviselője nem ért egyet ezzel az indoklással. Daniel Freund (német, zöld) képviselő több levelet is intézett a bizottsághoz és több biztoshoz, követelve, hogy ne szabadítsanak fel egyetlen fillért sem. A Politico birtokába jutott levelekben Freund rámutatott: az Európai Parlament véleménye lényegében nem változott a kérdésben. „Politikailag ez pusztító jelzés” – mondta Freund a portálnak adott interjúban a bizottság várható döntéséről. „Orbán megbénítja az uniót, és az EU alapvető biztonsági érdekei ellen lép fel. Az Ukrajna segítésével kapcsolatos eltökélt magatartása olyan, mintha a Kreml utasításait követné.” Freund arra is felhívta a figyelmet: nem csak a Putyinnal való kézfogásról van szó, hanem a munka szintjén is ez van, például a Roszatommal kötött szerződésekben is látható, és nyilvánvalóan az a stratégia, hogy mélyíti a kapcsolatokat Oroszországgal. Emellett például Szijjártó Péter legalább ötször találkozott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, ami több, mint a többi uniós kollégájával tartott megbeszélés.

Daniel Freund arra is figyelmeztetett: a pénz felszabadítása problémát okoz majd von der Leyen újraválasztásának kérdésében is, és ebben számos uniós diplomata és tisztségviselő egyetért. Freund szerint von der Leyen Achilles-sarka a bizottság jogállamisággal kapcsolatos engedékenysége volt, és bár úgy tűnt, hogy ez lezárult, most újra előjön. Egy tisztségviselő szerint von der Leyennek végül mindenképpen szüksége lesz Orbánra, de a 22-es csapdája, ha enged a jogállamiság kérdésében. 

Freund visszautasította a bizottság jogi érvelését is, azzal, hogy a testület lényegében ellentmond önmagának, hiszen egyébként azt mondja, hogy Magyarországon a jogállamiság területén gyakorlatilag semmi sem változott, és a helyzet tovább romlik, „de a tízmilliárd felszabadítására azt mondja, hogy rendben vannak a magyar jogállami reformok” – mondta.

A portál hozzátette: a kormány bevezetett bizonyos változtatást, egyebek között a Nemzeti Bírói Tanács ügyében, de ha a bizottság úgy látja, hogy ezek a reformok jók, akkor ahhoz, hogy lássa, miként alkalmazzák az intézkedéseket, legalább ki kellene várnia, amíg január 11-én megalakul az új tanács.

Daniel Freund leszögezte, „Abból, hogy a bizottság nem tud várni, csak arra lehet következtetni, hogy hagyta magát megzsarolni Orbántól, ezért akarja a pénzt még a csúcs előtt felszabadítani.”

Alternatív javaslatként felvetette, hogy Orbán Viktortól meg kell vonni minden uniós támogatást, és hozzá kell kezdeni ahhoz az eljáráshoz, amelynek célja, hogy megfosztják Magyarországot a tanácsban fennálló szavazati jogaitól. Ehhez ugyan az érintett országon kívül mind a 26 többi tagállam konszenzusos döntése szükséges, de Daniel Freund szerint erre jó esély van most, hogy Lengyelországban újra Donald Tusk a miniszterelnök.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom