Vidnyánszky saját használatú valósága
A Kossuth-díj orbáni „bizoccságának" új tagja naponta tudósít arról a világról, amelybe – úgy látszik – sikeresen beleélte magát.
Nem zavarja semmi: megingathatatlanul állja a „liberális támadásokat", és nem ingatja meg a tanárok egy részének „összeesküvése", felmondása sem…
Törvénytelen sztrájkról beszél az az ember, akinek részvételével folytatták le az egész ocsmány, az egyetem megszállását, szétverését eredményező, minden részletében törvénytelen „modellváltást".
Törvénytelen – mondom, miközben tudjuk: minden „törvényesen" zajlott, legalábbis a szónak abban az értelmében, hogy minden mögé kreáltak valamit, amit törvénynek hazudnak. Ám azok a „törvények" olyanok, mint például az a kormányrendelet, amelyre hivatkozva az SZFE-n fel akarták függeszteni az oktatást; vagy – hogy távolabbi példát említsek – az a másik, „alkotmánybíróság" által „szentesített", amely „különleges gazdasági övezetekről" szól.
Jogba foglalt jogtalanság, talárba bújtatott gátlástalan erőszak, rablás...
Törvényt emleget az az ember, aki bírósági ítéletet hagyott figyelmen kívül, és az oktatási ombudsman állásfoglalását pedig figyelemre sem méltatta.
Törvénytelenségről, „liberális támadásról" beszél az az ember, aki mérhetetlen gőgjében és hibbant sértettségében, kisgömböci indulatában nem hajlandó, nem képes szembenézni azzal, amit elkövetett: kívülről, a maffiahatalom megbízásából rárontott az egyetemre, oktatókra és hallgatókra – kiváltva ezzel azt az ellenállást, amely példaként marad meg a tisztességes emberek emlékezetében.
Igen: a tisztességes emberekében. Mert csupán tisztességesnek kell lenni ahhoz – no meg kicsit hozzáértőnek –, hogy az ember tudja: kik a támadók, kik a megtámadottak.
Hogy az ember számon tartsa, el ne feledje, milyen szánalmasan aljas dolog pénz, paripa és fegyver birtokában ártatlan áldozatot játszani – és hazudni, hazudni, hazudni…
Hazudni például azt, milyen sokan is állnának mellé, ha nem félnének a libernyákok terrorjától. Hazudni tehetségtelenekről, féltehetségekről, akik az oktatók és a megtévesztett hallgatók szekerét tolják – miközben a leigázott „közmédiából" és a Fidesz terrormédiájából szereztek „tanárokat", akiket néhány kiváló, de jellemtelen művész „legitimál". És hallgatni a magyar és a nemzetközi művészvilág azon kiemelkedő képviselőiről, intézményeiről, akik és amelyek nyilván a liberális összeesküvés részesei vagy megtévesztettjei: mi mással is volna magyarázható, hogy az „SZFE lázadói" mellé álltak..?
Hazudni mindenhol – végigjárva a fideszes médiabirodalom minden bugyrát; hazudni, gyalázkodni egészen elképesztő figurákkal együtt. Olyanokkal, akikről a rendszerváltás idején azt hihettük, sosem kerülhetnek demokratikus hatalom közelébe sem.
Pedig a helyzet tán sosem volt – legalábbis nem csupán 2010, hanem a rendszerváltás óta – ennyire világos: soha nem állt szemben olyan kiszolgáltatottságában is hősies és példamutató közösség, mint az SZFE-é, a gyatrán leplezett erőszakkal, az embereket hülyének néző tömény és undorító hazudozással, a mindent uralni akaró zsarnoksággal: a megtébolyodni látszó, vesztét érző, vicsorgó hatalommal.
Vidnyánszky sorsában van valami tragikus: eszköze, képviselője lett egy olyan embertelen uralomnak, amelynek vezetői – élükön Orbán Viktorral – Pilátust játszva mossák mocskos mancsaikat. Maga Orbán alig-alig beszél az SZFE ügyéről, a megszállt, elzabrált vidéki tudományegyetemekről – köze sincs hozzájuk... Az utóbbiak egyenesen „maguk kezdeményezték a modellváltást"...
Hová lett a beregszászi rendező, aki érdekes vagy éppen nagyon jó előadásokkal jelent meg ebben az országban; aki, meglehet, találkozhatott ugyan értetlen vagy sértő megnyilvánulásokkal is, de lényegesen több és jelentősebb támogatással, lelkesedéssel, ünnepléssel…
Ki tudja megmondani, mivel és mikor kezdődött az a lezüllés, amelynek ma már látszik a véglegesnek mondható eredménye – beülhet még a Kossuth-díj „bizoccságon" kívül akárhány hasonlóba: a magyar kultúra történetének egyik legkártékonyabb, egyúttal legszánalmasabb, megvetett figurája lett... Tagja annak a sornak, amelyben az Ady-gyalázók, a József Attilát, Radnótit perbe fogók, a Rákosi-féle „kultúrpolitikát" kiszolgálók, konrádozók, kertészezők, esterházyzók, ottlikozók, petrizők találhatók.
