Ki fenyeget minket?

Németh Péter 2018. július 16. 12:19 2018. júl. 16. 12:19

Több orgánum is -hogy hivatalosak legyünk – „kérdéssel fordult” Havasi Bertalanhoz, hivatalos titulusát most felejtsük el, a miniszterelnök időnkénti szájához, hogy vajon találkozik-s Orbán Viktor a labdarúgó világbajnokság döntőjén a házgazda orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal. Nem tudom még mindig természetesnek tekinteni, hogy a kérdésre válasz nem érkezett; legfeljebb az izgat, hogy Havasi maga dönt-e arról, hogy kinek válaszol és kinek nem, illetve arról, hogy kit sért meg, és kivel udvarias, valamint arról, hogy valakit odébb taszít-e, vagy odaengedi a kormányfő közelébe.

A konkrét ügyben, mint kiderült, nem is tudott volna válaszolni, mivel nem tudhatta előre, hogy Putyin elnök egy váratlan ötlettől áthatva magához rendelte a mi Viktorunkat – már bocsánat -, legalább is valamelyik, nem magyar, hírügynökség tájékoztatása szerint. A randevúnak persze örülnünk kell, hisz egy nagyhatalom vezetője kívánta látni egy kis ország vezetőjét, de, mint tudjuk, ennek a kis országnak a vezetője rendkívül büszke ember, mi több nemzeti büszke ember, igen-igen érzékenyen reagál arra, ha a magyar népet alárendelt nációként kezelik.

Persze, gondolhatnánk, oly közeli barátokká váltak immár, – noha szeptember közepén hivatalosan találkoznak Moszkvában – hogy Putyin nem elégedett meg azzal, ha a díszpáholyban üdvözlik egymást, ráadásul ott Macron francia elnök is bezavar a képbe, hanem, megadva a módját: a Kreml kényelmes, és már megszokott foteljeiben kívánja látni Orbánt. Arra gondolni sem merek, hogy a rendkívüli randevút Orbán néhány nappal korábbi a NATO-csúcson elhangzott mondata váltotta ki. Ott ugye azt mondta a magyar miniszterelnök, hogy a fenyegetés Keletről, Oroszország felől érkezik (a terror pedig Délről).

Sokan értelmezték ezeket a szavakat úgy, hogy Orbán – váratlan fordulattal – nekiment Oroszországnak, esetleg azért, hogy megfeleljen Trumpnak -, de ugye még sem hihetjük azt, hogy egy birodalom vezetője közlekedési rendőrt állít minden Orbán-mondat mellé. Biztosan elengedte a füle mellett a hallottakat, ha egyáltalán eljutott hozzá az orbáni kijelentés.

Szóval itt állunk a teljes bizonytalanságban, mit is akart Putyin. Illetve most azt sem tudjuk, hogy haragudnunk kell-e Oroszországra, félnünk kell-e Putyintól, ha egyszer a fenyegetettség onnan érkezik, vagy barátként tekinthetünk továbbra is rá.

Jó lenne, ha nem hagynának bennünket bizonytalanságban, tudnunk kell mit gondoljunk Putyinról, Trumpról, no meg persze Merkelről.