Könnyű kis gyűlöletroham, a la Pesti Srácok

Németh Péter 2018. október 22. 19:38 2018. okt. 22. 19:38

Nem ismerem Susánszky Mátyást, a Pesti Srácok szerzőjét, azt sem tudom, hogy képes-e saját gondolatok megfogalmazására; meglehet kipróbálta már, hogy van-e tehetsége ehhez a szakmához. Most mindenesetre igyekszik azt bizonyítani, hogy megvan a Bayer Zsolt féle utánpótlás, a nyelvi abúzus hű követőjeként kitűnő szolgálója lesz a Nemzeti Együttműködés Rendszerének.

A forradalom évfordulóját gondolta felvezetni, az ellenzék Bayer-szintű gyalázásával. Ha ez a cél, van még hova fejlődnie. Ha ez az elvárás, máris elégedett lehet.

Az alábbiakban szemelvényeket nyújtunk át, az ünnepi-ihletésű dolgozatból. Ne keressék az összefüggéseket, nem pusztán azért, mert azok amúgy sincsenek, hanem mert érdemesebb a jelzőkre, a kifejezésekre koncentrálni.

„Az erőszak-fetisiszta Márki-Zay Péter mellett lesznek ott, szocik, komcsik, propagandisták, leselejtezett kereszténydemokraták és egy Jeszenszky Géza is “díszjobboldalinak”.

„Összefoglaltuk, nagyjából mire számíthatunk kedden a népszerűségi mélyrepüléstől megszédült, demokráciaellenes ellenzéktől.”

a maguk főzte ideológiai lecsó páráiban arcukat gőzölni az ellenzék jeles képviselői, valamint civilnek hazudott propagandisták.”

„az LMP-ből egy Sallerrel kipenderített Hadházy saját aláírásgyűjtési kezdeményezéséhez kibicel az ünnepi alkalom égisze alatt, mégpedig az utódpárti MSZP hathatós segítségével.”

„a rendszerváltó MDF patinájától csillogó Jeszenszky Géza lesz a „díszjobboldali” felszólaló.”

„a befülledt házmesterunokák hatalomért tülekedésére, és a baloldali maradék máris szájára illeszti a vörös kommunisták és magyarországi csahosaik által vérbefojtott magyar forradalmat és szabadságharcot, amelyhez hasonlót most ők is ki akarnak robbantani, a Bem téren.”

„Toporzékoló dühükben már a demokráciát is elutasítják, tudván-tudva, hogy demokratikus úton választást itt nem nyernek, hatalomhoz nem juthatnak. Már csak a Molotov-koktélokban bízhatnak”

„A szocialisták révén már egy demokrácia ellenzéki megmozdulásának árnyékában így lapulhatnak, és folytathatják zavartalan aknamunkájukat a diktatúra egykori kiszolgálói, gondosan rejtegetve a bal mellbimbó fölé tetovált vörös csillagos CCCP feliratot.”

„a saját vidéki származását megtagadó Karácsony a Sargentini-jelentés kapcsán tartott örömünnepen egyszer már belengette a “bunkó paraszt vidéki – felvilágosult budapesti demokrata“-dichotómiát, amelyre választási programját is alapozza.”

„Hogy Gyurcsány Ferenccel mi lesz október 23-án, azt egyelőre nem tudni. A 2006-os Kossuth téri tiltakozáshoz hasonló jelentőségű, a Sargentini-jelentésre alapozott never-ending tüntikéjét érdeklődés hiányában feladta, és azóta is vidéken duzzog.

Gyurcsány terhelt lelkiismerete időnként felböfög egyébként valamit az elfojtott szégyenből a szemkilövetések miatt. Ilyen lehetett az a Facebook-bejegyzése, amelyet ugyan Erdogan török elnök magyarországi látogatásra időzített, ellenben mindenki úgy érezheti, nyomokban egy kis 2006-ot is tartalmaz. Íme:

Csend. Síri csend. Mozdulatlanság. Üres a tér. Rendőrök. Háztetőn mesterlövészek. Lezárva. Elkerítve. Elszigetelve. Ember jön. Nagy ember. Nagyon nagy. Erős. Nagyon erős. Letartóztat. Bezár. Lecsukat. Barát. Orbán barátja. Megértik egymást. Erős hitűek. Keresztény meg muszlim. Mindegy. Csak a hit legyen erős. Csend. Síri csend. Valaki fél. Valaki fél.

Persze lehet, hogy a szabadvershez az ex-miniszterelnök Juncker-i értelemben vett isiászának is köze lehetett.”

„az ellenzéki szolidaritás legalább abban megnyilvánul részükről, hogy Márki-Zay-nak így nem kell gyufát vinnie mások Molotov-koktéljának meggyújtásához”

Éljen a forradalom emléke. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok. Csak így tovább kedves Susánszky, csak így tovább Pesti Srácok