Merülőben
Bocsássuk meg Hérakleitosznak, hogy ekkorát tévedett; mentségére legyen mondva, Krisztus előtt a 6. században, bármily bölcsességeket is gondolt ki, nem számíthatott arra, hogy két és félezer évvel később lesz majd egy olyan politikai csoportosulás Magyarországon, amely stabil cáfolatát adja örökérvényűnek hitt kijelentésének. Tudják, miszerint nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba, hiszen a folyó vizének összetétele pillanatonként változik, vagyis az a víz, amelybe ismételten belelépünk, már nem ugyanaz, mint a korábbi volt. Filozófiai értelemen tehát mindig minden változik, a dolgok nem ismétlődnek, mindig valami új történik velünk.
Kivétel a 21. század Magyarországa, amelyben megszületett az antitézis; nem hogy képesek vagyunk kétszer is ugyanabba a folyóba lépni, ki se szállunk belőle, folyamatosan ott állunk ugyanabban a folyóban. A többes szám első személy használata itt egyfajta közösségi vállalást jelent; mintha mi magunk is részesei lennénk hérakleitoszi „törvény” cáfolatának, de az igazság az, hogy mi magunk csak megfigyelők vagyunk. (Kéretik ezt a kijelentést nem valami elhatárolódásként értékelni; pusztán annyit kívántunk vele rögzíteni: nem vagyunk annak a politikai áramlatnak – ha már folyó – a részei, amelyik pontosan ugyanabban a vízben tocsog, immár évtizede legalább.
Arról van ugyanis szó, hogy a magyar, magát baloldalinak, vagy éppen demokratikusnak nevező politikai ellenzék folyamatosan ugyanazt teszi, miközben azt hiszi, vagy azt hirdeti, hogy nem. Folyamatos megújulásról, változásról és változtatásról beszél, arról, hogy soha többé nem lép ugyanabba a folyóba, másként: nem követi el azokat a hibákat, amelyeket korábban, hogy aztán pontosan ugyanazt tegye, amit annak előtte, azaz ott tocsogjon, ugyanabban a vízben. Most, a választások után – meséljünk az eredményről? – ez a bizonyos politikai csoportosulás gyorsan levonta következtetéseket: túl sokáig alkudoztak a nyilvánosság előtt, hogy aztán ne, vagy csak részben állapodjanak meg. Pontosan úgy, ahogy négy évvel ezelőtt. De, mondják, többet ilyen nem lesz. Majd azonnal megkezdik az alkudozást, a nyilvánosság előtt persze, hogy legyen előválasztás a két megüresedett budapesti polgármesteri cím elnyeréséért, amire többen – ugyancsak a nyilvánosság előtt – rezonálnak, nemlegesen, természetesen, és megy tovább minden, a maga régi útján. Nem is tudom, mit mondana rájuk Talleyrand. Talán azt: semmit nem tanultak és mindent el is felejtettek. Ezért aztán lassan el is merülnek.
