Tüntethetünk Felcsúton?

2018. június 11. 10:46

Véget ért a magyar futballbajnokság – csak azért nevezik így, mert még nem találtunk más nevet arra, amit Magyarországon játszanak és csak külsőségeiben hasonlít a labdarúgásként ismert sportágra -, túléltük valahogy ezt is. De mert itthon a foci politikai kérdés, ezért nincs abban semmi erőltetett, ha egy, majd csak ősztől aktuális politikai kérdést teszek fel, most.

Azért most, mert a parlament előtt most fekszik az a kétharmad által áhított alkotmánymódosítás, amely megtiltaná, hogy bárkinek az otthona előtt tüntetést szervezzenek; az újkori történelmünkben hirtelen fontosabb lett az otthon nyugalma, mint a gyülekezési jog.

Persze érthető ez a szándék egy olyan kabinet esetében, amely a demográfiai alapú kormányzást tűzte zászlajára. Amit eddig nem nagyon értettem, de ebben a kontextusban rögtön értelmet nyer; ahhoz kérem csendre és nyugalomra van szükség, ha értik mire gondolok.

De tegyük most félre ronda szexszista gondolatainkat, koncentráljunk a lényegre. A kérdésem ugyanis emígyen hangzik: lehet-e Orbán Viktor felcsúti háza előtt tüntetni. Ha ugyanis csak szigorúan az új jogszabály szerint gondolkodunk, biztosan nem lehet. Hiszen hogyan is lehetne a pihenő miniszterelnök ajtaja előtt tüntetni, hangoskodni? (Ismerjük a sztálini viccet, a Kreml falainál labdázó gyerekekről…)

A rendőrség tehát simán és a jogszabályoknak megfelelően betilthat egy ilyen kezdeményezést, és ha ezt teszi igazán nem róható meg, hiszen csak követi a törvény betűjét. Igen ám, de mi van, ha tüntetni szándékozó megfellebbezi a tiltást, mondván: a miniszterelnök felcsúti otthonának tőszomszédságában futaballstadion található, s bár ez Magyarországon nem életszerű, de fő szabály szerint egy ilyen létesítményben sokezer ember verődik össze, és – horribile dictu – hangoskodik.

Egy-egy gólöröm – esetleg bírói tévedés – felér egy-egy tüntetés zajával, s noha ma nehezen elképzelhető felcsúti mérkőzés a miniszterelnök jelenléte nélkül, de egy alaptörvény még sem épülhet arra, hogy a kormányfő mindig meccsen van. Nem, mert lehet, hogy pihen. És ha pihen, ott nem lehet zaj. Vagy csak a tüntetés zajára vonatkozik a szabály? És mi van, ha az az adott tüntetés olyan csendben zajlik, mint az itthoni futballmérkőzések?

Lássák be egyáltalán nem egyszerű a kérdés. Én magam nem is tudok rá választ adni, úgy hogy várom a szakértők állásfoglalását: most akkor lehet-e Orbán Viktor felcsúti háza előtt tüntetni, vagy sem?

Szerző: Németh Péter