A Fidesz a Megafonnal végezteti el a piszkos munkát
Ha nem is egyhangúan és vita nélkül, de végül kiállt Balog Zoltán mellett a református egyház vezetősége. A döntés megszületett: Balog püspök maradhat a zsinat lelkészi elnöke, legalábbis addig, amíg le nem mond. A püspök ugyan bocsánatot kért – ahogy fogalmazott: tévedéséért – a reformátusok amúgy fogyatkozó közösségétől, ám az áldozatokat nem követte meg. Orbán Viktor továbbra is hallgat, helyette csupán sajtófőnöke, Havasi Bertalan üzente meg a nyilvánosságnak, hogy a miniszterelnök bízik a református egyházban és annak vezetésében.
Orbán Viktor tehát eltűnt, lehet, egykori lelki vezetőjéhez, Balog püspökhöz hasonlóan, „elvonult Isten csendjébe, írni, olvasni, gondolkodni és imádkozni”. Nem kizárt, hogy minden idejét és energiáját szombati évértékelő beszéde végiggondolásának és megírásának szenteli, ám ez nem igazán életszerű, mert már sokadszorra mond évértékelőt, és a korábbi években soha nem tartott ilyen hosszú ideig a felkészülés.
A háttérben minden bizonnyal az állhat, hogy Orbán szeret kimaradni a kínos, kellemetlen, botrányos helyzetekből. Azt már megnyilatkozásaiból is tudjuk, hogy sem „nőügyekkel”, sem „üzleti” ügyekkel nem foglalkozik, mostantól pedig az is nyilvánvaló, hogy a kegyelmi ügyek is távol állnak tőle. Orbán rendszerint valamelyik helyettesével viteti el a balhét, magyarázkodjanak ők, a mostani helyzet azonban annyiban más, hogy ezúttal nemcsak ő, hanem a többi számottevőnek mondható fideszes politikus sem nyilvánult meg a Novák Katalin és Varga Judit bukásához vezető kegyelem-gate kapcsán.
Gulyás Gergely, Szijjártó Péter és a Fidesz erős emberei egytől-egyig mély hallgatásba burkolóztak, egyedül Kocsis Máté frakcióvezető blamálta magát, ám az ő megszólalásai – mint korábban mindig – most is súlytalanok voltak.
Maradtak a Fidesz öklei, a milliókkal kitömött Megafon influenszerei. A Political Capital oldalán olvasható adatok szerint a Fidesz janicsárképzőjének megmondói Novák államfő szombati lemondása és a csütörtök esti időpont között 20 430 000 forintot hirdettek el Varga Judit ex-férje, Magyar Péter lejáratására. Ez az összeg a Megafon amúgy sem alacsony költései között is szembetűnő, a kormány tehát láthatóan úgy igyekszik megdolgozni a közvéleményt, hogy lehetőleg ne derüljön ki, hogy az influenszerei nem egyéni véleményt fogalmaznak meg – ilyen nekik nincs és nem is lehet, mert nem ezért tartják őket – hanem a kormányzati központ propagandáját terjesztik.
A legtöbb megafonos pénzt Szarvas Szilveszter költhette hirdetésekre (az első négy napban 2 850 000 forintot), Bohár Dániel 2 300 000 forinttal vette ki részét a közpénz kreatív felhasználásából, míg a náci karlendítéséről elhíresült Trombitás Kristóf 1 600 000 forintos költéssel jelentkezett be a képzeletbeli dobogó harmadik helyére.
Ezek a megmondóemberek, miközben próbálják bagatellizálni a történteket, azt sugallják, hogy lám, a jobboldalon mennyire erkölcsösek a politikusok, ha hibáznak, vállalják a következményeket. (Szemben a baloldali ellenzékkel, amely – mint tudjuk – Brüsszel mestertervét hajtja végre, és egyetlen célja, hogy ártson Magyarországnak.)
A másik csapásirány az ügyben főszereplővé előlépett Magyar Péter, Varga Judit volt igazságügyi miniszter egykori férjének lejáratása. Magyar naponta áll elő újabb, a fideszes elit számára kellemetlen posztokkal, nem véletlen, hogy a propaganda célkeresztjébe került. Azt nem tudják megakadályozni, hogy amit leír, eljusson a Fidesz szimpatizánsaihoz, ám arra futja a milliókból, hogy minden lehetséges eszközzel megpróbálják őt hitelteleníteni.
A mindenre kapható Bohár Dániel például arról értekezett a Facebookon, hogy „elviseltük Varga Judit iránti tiszteletből, de most már mindenki a saját szemével láthatja, hogy hibbant.” Ugyanő árulónak is nevezte a Diákhitel Központ egykori vezetőjét, amikor Molnár Ferenc Pál utcai fiúk regényére utalva a következőket írta: „Geréb áruló lett. Elárulta a Pál utcai fiúkat. A vörösingeseknek köpött, de az árulót mindenhol lenézik. Az árulást szeretik, az árulót megvetik. Tanulságos történet.”
Zajlik tehát a kármentés, főként a Megafon fizetett felületein, valamint éjjel, nappal, minden hullámhosszon. A kiszabadult szellemet azonban már nehéz lesz visszaszuszakolni a palackba. Orbán és a Fidesz egyedül abban reménykedhet, hogy idővel elcsitul az össznépi felháborodás és ismét apátia uralkodik majd a magyar ugaron.